Búcsúzom

Az utolsó ajándék, melyet búcsúzásként adhatok, az a hála. Köszönet a Vasárnapnak és az összes munkatársának, hogy pontosan tíz évvel ezelőtt közösen életre hívhattuk az akkor „Mandala rovat”- nak keresztelt sorozatot. Visszagondolva kicsit hihetetlennek tűnik a közel ötszáz megjelent írás megszületése. Az első években az írásokhoz közölt számtalan mandalát olvasóink otthon gyűjtötték vagy használták fel környezetük szebbé tételéhez. Jómagam, és talán a lap nevében is mondhatom, hogy hálásak vagyunk az évek alatt tapasztalt buzdításukért, amellyel igazolták, hogy a hétről hétre elvégzett munka hasznos. Levelek, üzenetek és személyes találkozások gazdagították ezt a közös utat, hoztak össze addig ismeretlen követőinkkel. Minden találkozás az élet egy-egy apró ajándéka volt. A véletlenek furcsa egybeesése, hogy búcsúzásom csak egy apró változás a körülöttünk zajló, sosem tapasztalt felbolyduláshoz képest. Előfordulhat, hogy a világ már nem lesz olyan, mint amilyennek ismertük, de az emberi küzdelmek csak akkor szűnnek majd meg, ha a gondolkodásmódunk is megváltozik. Szembenézünk a szőnyeg alá söpört félelmeinkkel, becsvágyunkkal és hiedelmeinkkel, amelyek mindennapi cselekvéseink mozgatórugói. Akkor történhet meg a valódi változás, ha a vihar lecsendesedése után nem ugyanoda sietsz majd vissza, ahol a káosz előtt voltál.

Viszontlátásra! Isten áldása kísérjen utadon!