Nézet

50 éves érettségi találkozó. Koperta

Június 11-én Rozsnyón próbáltuk felidézni a múltat. A tovatűnt évek után mindig nagyon jó érzés újból találkozni, akár spontán, akár szervezetten egy közös helyen, és felidézni az elszállt iskolai évek megannyi szép emlékét. Az öregdiákok ilyenkor nyáron számtalan osztálytalálkozót szerveznek, és a találkozás pillanatában alaposan megnézik egymást, aztán felkiáltanak: – Jaj, de sokat változtál! – Te is! – vágja rá a másik. De jó lenne hallani, hogy jé, te nem változtál semmit.
author
Vasárnap

2022. augusztus 2. 10:30

Vasárnap
Kép Unsplash

Ötven évvel ezelőtt, 1972-ben a mi osztályunk, a Rozsnyói Egészségügyi Szakközépiskola 4. B osztálya is sikeresen leérettségizett. Búcsút vettünk szeretett osztályfőnöknőnk, Bilík Magduska tanárnőtől, a tisztelt tanári kartól és a szakoktatóinktól, a türelmes orvosoktól, akiknek nagyon sokat köszönhetünk. Megtanítottak emberségesen és szeretettel bánni a betegekkel. Sikeresen helytálltunk a kórházakban és az egészségügy más szakterületein is. Ritkán volt ránk panasz, az iskolánkból kikerült egészségügyi nővérek helytálltak, sokszor kaptak dicséretet.

Találkozónkon beszámoltunk az elmúlt idő nevezetesebb eseményeiről, eredményeiről osztálytársainknak. Sajnos, szembesülni kellett azzal a szomorú ténnyel is, hogy öten már nem lehettek velünk – eltávoztak az élők sorából: Anna Éva, Bukovics Éva, Dózsicky Anna, Lucskay Vali, Molnár Kati. Értük egy-egy szál gyertya égett – szeretettel gondolva rájuk. A beszámolók után közös ebéden vettünk részt szeretett osztályfőnöknőnkkel, aki kora ellenére „ékszere” volt csapatunknak. 85 évesen is elhalmozott minket anyai szeretetével, fürgeségével, vidám anekdotáival.

Köszönettel tartozunk osztálytársnőnknek, Illés Editkének és férjének, Görgey Árpinak az odaadó szervező munkájukért, kik rengeteg időt szántak a találkozó sikeres létrejötte érdekében. Meleg öleléssel búcsúztunk egymástól a legközelebbi találkozás reményében.

A 4. B a legjobb osztály,

tudja ezt rólunk minden tanár…

Rendes az osztály összes tagja,

nincs is ránk senkinek semmi panasza”

K. Pálházy Katalin

Támogassa a vasárnapot

Bizonytalan időkben is biztos pont a Vasárnap. Hogy a gazdasági nehézségek ellenére fennmaradhasson, fokozottan szüksége van az Olvasók támogatására. Fizessen elő egyszerűen, online, és ha teheti, ezen túlmenően is támogassa a Vasárnapot!

Kattintson ide, hogy a járvány közben és után is legyen minden kedden Vasárnap!

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Dušan Dědeček akár életfogytiglani szabadságvesztést is kaphat, amiért részegen autójával öt embert halálra gázolt (TASR-felvétel)

Életfogytiglant is kaphat a pozsonyi gázoló

boris kollár k

Kollár: Leghamarabb fél év múlva tarthatunk előrehozott választást

d

Pozsonyi gázolás – További áldozatok kiléte került nyilvánosságra

Azonnali segítséget kért egy ukrán katonatiszt Debalcevéből

Legyőzték az orosz elit csapatokat, folytatják előretörésüket az ukrán katonák

oz elutes

Elfelejtette, hogy berúgott, elütött egy őzet, majd magára hívta a rendőrséget

buncselek k

ELKÉPESZTŐ: Szexet szervezett 10 éves fia szülinapjára egy anya, rokonaik videóra vették

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.