Kipróbált, ízletes receptek a Vasárnap háziasszonyától
Bakonyi halászlé pontygombóccal
Hozzávalók: 1 kg halaprólék (fej, apróhal, farok), 3 fej vöröshagyma, só, bors, 400 g pontyfilé, 1 csokor petrezselyem, 1 szikkadt zsemle, 1 tojásfehérje, 1 dl tejföl, 2 ek. pirospaprika. A lecsóhoz: 1 fej vöröshagyma, olaj, 1 ek. pirospaprika, 2 zöldpaprika, 2 paradicsom, 250 g csiperkegomba.
1. A halaprólékot 1,5 l vízben feltesszük főni. Mehet bele az aprított hagyma, a pirospaprika, só és bors. Addig főzzük, míg a hagyma megpuhul. A pontyfilét az utolsó 5 percben adjuk hozzá, amint megfőtt, kivesszük, és átpasszírozzuk a halászléalapot.
2. A finomra vágott vöröshagymát kevés olajon megdinszteljük, hozzáadjuk a pirospaprikát, a felkarikázott zöldpaprikát, a darabolt gombát és paradicsomot. Sózzuk, kb. 10 percig dinszteljük, majd felöntjük a halalaplével, és jól összeforraljuk.
3. A félretett pontyot ledaráljuk, sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk az aprított petrezselymet, a beáztatott, majd kifacsart zsemlét, összegyúrjuk, végül hozzáforgatjuk a kemény habbá vert tojásfehérjét.
4. A masszából diónyi gombócokat formázunk, majd a forrásban lévő halászlében 5 perc alatt készre főzzük. A tejfölt elkeverjük egy kevés levessel, majd visszaöntjük a fazékba, és 2 perc alatt összeforraljuk.

Kakukkfüves-diós csirkecomb sajtmártással
Hozzávalók: 2 dl tej, 3 dl főzőtejszín, só, 200 g kecskesajt vagy camembert, 5 levél bazsalikom, 1 ek. keményítő, 2 csokor petrezselyem, 250 g darált dió, 1 kg alsó csirkecomb, 2 ek. kakukkfű, 3 tojás.
1. A tejet és a tejszínt összeforraljuk, hozzáadjuk a reszelt sajtot, az aprított bazsalikomot, a kevés hideg vízzel kikevert keményítőt, majd állandó kevergetés mellett besűrítjük.
2. A megsózott csirkecombokat megszórjuk kakukkfűvel, felvert tojásba forgatjuk, végül a finomra vágott petrezselyem és dió keverékébe hempergetjük. Tepsibe rakjuk, alufóliával lefedjük, és 160 fokra előmelegített sütőben kb. 40 percig sütjük.
3. Ekkor eltávolítjuk a fóliát, további 5 percet sütjük. A sajtmártással, sült édesburgonyával vagy főtt rizzsel, krokettel kínáljuk

Vörösboros-szilvás sertéskaraj
Hozzávalók: 800 g sertéskaraj, só, olaj, 2 dl száraz vörösbor, 5 csillagánizs, 400 g fagyasztott szilva, 12 ek. szilvalekvár, 16 szelet bacon.
1. A vörösborba beletesszük a csillagánizst, kis lángon kb. 5 percig forraljuk, majd kivesszük az ánizsokat. A félbevágott, kimagozott szilvák felét kockára vágjuk, és a szilvalekvárral együtt a vörösborhoz adjuk. Kis lángon összeforraljuk, hogy sűrű legyen.
2. A karajból 8 szeletet vágunk, kiklopfoljuk, megsózzuk. Kevés olajon a szeletek mindkét oldalát 2-2 perc alatt elősütjük. A hússzeletek tetejét vastagon bekenjük a szilvás szósszal, rárakjuk a maradék felezett szilvákat, majd 2-2 szelet bacönnel betakarjuk mindegyiket.
3. Tepsibe rakjuk, majd 190 fokra előmelegített sütőben 6 perc alatt készre sütjük.
Burgonyapürével kínáljuk.

Kacsamell káposztás körtével
Hozzávalók: 800 g kacsamell, só, 1 tk. őrölt római kömény, 1 fej vöröshagyma, olaj, 500 g lila káposzta, 200 g cukor, 4 dl száraz vörösbor, 4 körte, bors, 2 fej fokhagyma, fél dl balzsamecet.
1. A félkarikára vágott vöröshagymát kevés olajon megpirítjuk, majd hozzáadjuk a csíkokra vágott káposztát, 150 g cukrot, és együtt pirítjuk tovább 5 percig. Felöntjük 2 dl vörösborral, sózzuk, lefedve készre pároljuk, olykor megkeverjük.
2. A kacsamell bőrét beirdaljuk, a húsát megsózzuk, megszórjuk római köménnyel. Serpenyőbe tesszük bőrrel lefelé, és kevés olajon sütni kezdjük mindkét felét 2-2 percig, majd 190 fokra előmelegített sütőbe tesszük kb. 7 percre
3. A serpenyőben visszamaradt olajban megpirítjuk a cikkekre vágott, kicsumázott körtét, megszórjuk borssal. A kész káposztához adjuk, összemelegítjük. A megpucolt fokhagymagerezdeket kevés olajon megpirítjuk, majd megszórjuk a maradék cukorral, felöntjük 2 dl vörösborral, a balzsamecettel, és összeforraljuk.
A kacsát a káposztával, a körtével és a fokhagymával tálaljuk.

Fügés pulykamell
Hozzávalók: 1 kg pulykamell, 120 g aszalt füge, 2,5 dl száraz fehérbor, 1 ek. cukor, 300 g fügelekvár, 1 tk. kurkuma, 1 ek. magos mustár, só.
1. A felkockázott fügéket a fehérborral és cukorral összeforraljuk (kb. 5 perc), leszűrjük, a levét eltesszük. A fügelekvárt összekeverjük a kurkumával, a mustárral és a főzött fügével.
2. A pulykamellet sózzuk, vékony pengéjű késsel pár helyen felszúrjuk, hogy lyukak keletkezzenek benne, majd beletöltjük a fügés tölteléket. Tepsibe tesszük a húst, a maradék lekvárral bekenjük a külsejét, és ráöntjük a bort, amiben a fügét főztük.
3. Alufóliával lefedjük, 180 fokra előmelegített sütőben készre sütjük. Gránátalmás rizzsel kínáljuk.

Narancsos-fűszeres diógolyó
Hozzávalók: 200 g darált háztartási keksz, 300 g dió, 100 g porcukor, 1 narancs, 2 cm friss gyömbér, 1 tk. őrölt fahéj, 2 dl narancslekvár.
1. A kekszet 200 g dióval, a porcukorral, a reszelt narancs héjával, fél narancs levével, a fahéjjal, a hámozott reszelt gyömbérrel elkeverjük.
2. Annyi lekvárt adunk hozzá, hogy a massza jól összeálljon. Diónyi golyókat formázunk belőle, majd meghempergetjük a maradék darált dióban. Tálalásig hűtőszekrénybe tesszük.

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.