Apának lenni

Vasárnap

Általában úgy hisszük, hogy a férfiak legkomolyabb szorongása arról szól, hogy az életüket mennyire változtatja meg a gyerek. Azonban nem feltétlenül van ez így. A félelmetes képek között elsőként szerepel a felelősség és annak felismerése, hogy apaként sokkal tervezhetőbb, stabilabb és perspektívákkal jellemezhető életet kell fenntartania.

Az apám, szerintem ő azt se tudta, hogy most mi van. Hogy mit jelent az, hogy lett egy gyereke. Hogy ezzel akkor kéne kezdenie valamit.” (38 éves férfi)

Az apaság és a saját gyerekkori élmények

Ahhoz, hogy egy férfi megküzdjön a gyerekvállalás és apaság kapcsán az érzelmi konfliktusaival, problémáival, sokféle energiára van szüksége: pszichés energiára, vagyis én-erőre, ami jellemző a jól integrált énre, jó önértékelésre és önbizalomra. De ehhez egy férfinek nemcsak a korai anya-gyerek kapcsolat érzelmi muníciójára van szüksége. Identitása, személyisége és férfias tulajdonságai tekintetében számításba kell vennünk egy másik, legalább ilyen lényeges kapcsolatot: az apa-fiú köteléket.

Nem minden férfi mondhatja el, hogy neki remek gyerekkora volt, olyan apával, aki támogatta, dicsérte és megadta neki azt a szeretetet, amitől ő is remek apává válhatna majd. Sokaknak nincs ilyen pozitív emléke, inkább csak negatív, az eltűnő vagy agresszív, esetleg kiszámíthatatlan apáról.

Az eltűnő apák

Azok az apák, akik egy válás után nem mutatnak érdeklődést a fiuk iránt, komoly érzelmi sérülést okoznak. Nemcsak arról van szó, hogy egy ilyen fiúnak (szerencsés helyzetben van nagyapja) még azt is nehezebb lesz megtanulnia, hogyan kell borotválkozni. Az apa érzelmi hiánya és érzéketlensége olyan lelki traumát okozhat, ami hátráltathatja a párkapcsolatokban oly szükséges optimális önbizalom formálódását és a férfiszerep megismerését.

Egy köddé vált apa mindennél rosszabb talán.

Megmagyarázhatatlan és érthetetlen egy gyereknek, és csak arról szól: nem voltam annyira fontos, hogy érdekeljem őt. Ekkor nem számít a későbbi életkorokban megfogalmazható értékítélet az apa felé, hogy ilyen meg olyan személyisége miatt volt alkalmatlan az apaságra. Hiánya akkor is „lyukat üt a házon”, amit aztán évtizedekbe telhet helyrehozni.

Az agresszív apák

Egy gyermek sem vágyik másra, mint arra, hogy megkapja a szüleitől a szeretetet és biztonságot. Ez számára egyúttal azt is jelenti, hogy szeretetreméltó, kedves és fontos ember a szülei számára. Az agresszív apák nem csak azok, akik megverik a fiaikat és lányaikat, hanem azok is, akik folyamatosan leértékelik a gyereküket. Számtalan férfinek vannak olyan emlékei az apjával kapcsolatban, melyek arról szólnak, hogy szinte minden mondatban lesújtó kritikát kaptak. Felnőtt pszichoterápiákban férfiak szájából is nagyon sokszor hangzik el, hogy „félek, igaza lesz apámnak, különösebben semmire nem vagyok jó, nem tudok semmit sem jól csinálni, az ilyen férfias dolgokból”. Ezek a gondolatok már világosan mutatják, hogy az illető személyiségének férfi identitása az apa érzelmi üzeneteitől sérült, és ennek következtében a saját valódi értékét nem látja, nem érzékeli. A sérült önértékelés pedig benyújthatja a számlát a felnőtt párkapcsolatokban és a gyerekvállalásnál.

A sértődékeny apák

Apám, ha valami nem úgy volt, ahogy szerette volna, akkor elhallgatott és csak nézett maga elé. Ült egy széken, és valahogy megfagyasztotta a levegőt”. Az ilyen viselkedés nem a hétköznapi érzékenységről szól, amit még a legférfiasabb férfi is átélhet olykor. Ezekben az esetekben azt látjuk, hogy az illető apa – a többiek számára kiismerhetetlen okok következtében – vádlóan demonstrálja rosszkedvét, megterhelve ezzel mindenkit, aki a közelben tartózkodik, és szorongással töltve el ezzel gyermekét, aki mindezen közben a férfiszerep működését is érzékeli. Kamaszként azt látni, hogy a felnőttférfi-szerep modellje, az apa kiszámíthatatlan érzelmi hullámokat mutat, hogy érthetetlen elvárásokat támaszt, elég nehéz helyzetet jelent. Egy ilyen gyermek hamar megtanulja, hogy nem tud semmit tenni. Sokszor próbálkozhat, hívhatja játszani az apját, próbálhat beszélgetést kezdeményezni, ajánlhat közös programokat, különösen akkor, ha épp abban az életkorban van, amikor apja a legfontosabb a számára. Ebben az életkorban az elutasítás egyet jelent majd a magányra ítéléssel (kicsit hasonlatosan az elhagyó apákkal), mert nincs viszont-reakció, nincs készség a kölcsönösségre, nincs semmi, amibe kapaszkodnia lehet.

Egy szoborrá vált apa ijesztő lehet.

Olyan tényezővé válhat fia számára, ami nem teszi vonzóvá a férfiviselkedést, és melynek következtében kialakulhat, hogy tudattalan módon felnőtt korában az érzelmei elrejtése és a felszíni, vetített kép fenntartása lesz a jellemző, mely alatt a valódi rejtve marad.

Az új férfiszerepek

Törőcsik Mária professzor szerint mára új trendcsoportok alakultak, és a férfi már nem biztos, hogy tévedhetetlen, hogy a család támasza, hogy ő a hódító és ő az irányító. A társadalmi trendek változásával új utak nyílnak előttük, az apák szabadon elsajátíthatnak tulajdonságokat és olyan készségeket, melyek korábban férfiasságukat tette volna kérdésessé.

Az új férfinak az új nők megnyeréséhez nem a macsó tulajdonságok hangsúlyozása kell, hanem éppen a saját női oldaluk felismerése és elfogadásának lehetősége.

Az egyik ilyen új trend a Super Daddy, aki mindent megtesz felelősségteljes munkája mellett azért, hogy tökéletes apuka legyen. Természetesen az új feladatkörök új nehézségek elé állítják, de szívesen fogad tanácsokat más apáktól, így születnek például az apa blogok is. Altípusa a virtuális apukák és ex-pat apukák. A tradicionális férfimodellek között megtaláljuk még az anyaszívű apákat, akik a munka elé helyezik a családot, a gyereknevelést, sőt a házimunkát sem hagyják teljesen a nőkre, hanem osztoznak vele. Ez a viselkedés nem okoz nekik identitásproblémákat vagy frusztrációt.
 

Tari Annamária pszichoanalitikus

Érdekes

Hogyan maradjunk kapcsolatban, és fejlesszük a gyermek önbecsülését?

A Good Enough Parenting, szabad fordításban Elég jó szülői nevelés olyan támogató program, melynek egyik és egyben legfontosabb alapelve, hogy nem a gyermek megnevelése a cél, sokkal inkább a kiegyensúlyozott gyermek-szülő kapcsolat megteremtése. Jó esetben, minden újdonsült és régi motoros anyuka, apuka jól akarja csinálni, úgy és azt tenni, ami gyermek számára a legjobb. Ha érzelmileg, valami oknál fogva elszigetelődünk egymástól, először a távolságot szükséges csökkenteni, hisz az érzelmi tartály feltöltése az egészséges felnőtté válás egyik alappillére. Az alábbi tippek jó segítséget nyújthatnak számunkra abban, hogy a szülő-gyermek kapcsolatot erősítsük, hogy a gyermek érzelmi kompetenciája, önbizalma megfelelő mód és keretek között fejlődhessen.

  • Fordítsunk időt a közös étkezésre! Az építő interakciók egyik legfontosabb és talán legkönnyebben kivitelezhető formája ez.

  • Kerüljük az olyan szavak használatát, mint: bezzeg XY. A gyermeket saját és ne mások eredményei alapján ítéljük meg, ne hasonlítgassuk őket másokhoz.

  • Maradjunk meg szülőnek, soha ne próbáljunk a gyermek edzője, tanára lenni!

  • Ne siettessük a fejlődést a külső elvárások miatt!

  • Legyünk rá büszkék akkor is, ha hibázik!

  • Ha a gyermek tehetségesnek tűnik valamiben, támogassuk, de hagyjunk neki teret a kibontakozáshoz, az erőltetés csökkentheti a motivációt.

  • Fejezzük ki az elismerésünket, ugyanakkor kerüljük, hogy olyan dolgokért dicsérjük őt, amelyeket már évek óta tud, ezzel a dicséret is hitelét veszítheti.

  • Figyeljünk! Nem kell folyamatosan a gyermekkel foglalkozni, azonban ha vele vagyunk, koncentráljunk az ő szavaira, és ne görgessük a híreket a telefonon.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/22. számában jelent meg a Vasárnap Lélek mellékletben!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?