A hagyományos értelemben nincs többé. Nem tudok úgy írni, hogy ne az járjon a fejemben, ez már egy új műfaj.
Gyorsan közhellyé vált a megállapítás, hogy a járvány után semmi nem lesz ugyanolyan, az életünk minden aspektusa megváltozik. A naplóírás sem lesz ugyanolyan: most csak karanténnaplót lehet írni. Járványnaplót. Vírusnaplót. Amiben benne van ennek a helyzetnek minden abszurditása, fenyegetettsége, kiszolgáltatottsága, komikuma és tragikuma – és kiismerhetetlensége, megfejthetetlensége.
Úgy kezdem mostanában a napjaimat, hogy elolvasom H. Nagy Péter legújabb Facebook-bejegyzését a karanténkultúráról szóló, fiktív (?) monográfiájából, amely a bejegyzések címkézése szerint 2025-ben fog megjelenni a dunaszerdahelyi Nap Kiadónál. Persze már ez is a játék része, hiszen a karanténnapló műfajához és minden kapcsolódó műfajhoz hozzátartozik, hogy megírásukkor nem lehetünk biztosak benne, milyen helyzetben találjuk magunkat a megjelenésükkor – s ez még a közönségükhöz pillanatok alatt eljutó Facebook-posztokra is érvényes, nemhogy a könyv alakú monográfiákra. H. Nagy Péter iszonyú szellemesen méri fel az új helyzet kulturális-kommunikációs aspektusait, mert ehhez a műfajhoz óhatatlanul hozzátartozik a szellemesség, a mémhatás, az (ön)irónia, és akkor megint sorolhatnánk: abszurditás, komikum, tragikum stb. Mást erről nem érdemes mondani, inkább H. Nagy Péter bejegyzéseit ajánlom mindenkinek, nyilvánosak, és egyszer talán tényleg könyv formájában is olvashatóak lesznek, már ha marad valami a könyvnyomtatásból ennek az egésznek a végére.
Úgy zárom mostanában a napjaimat, hogy a vírusról szóló statisztikákat böngészgetem, azt írom be a Google-ba, hogy coronavirus death rate, és már meg is vannak a friss adatok, hány fertőzött, hány halott, hogy állnak az egyes országok, nicsak, Franciaország már mindjárt megelőzi Kínát, jól jönnek fel a britek is, stb. Eléggé undorítónak tartom ezt a tevékenységet, de nem tudok neki ellenállni. Az jut eszembe, amiről az egyik kedvenc történészem, Sebastian Haffner írt az Egy német története című könyvében, amelyben Németország fasizálódásának a folyamatát vizsgálta saját tapasztalatainak fényében. Azt írja Haffner, gyerekkorában az volt a kedvenc játékuk barátaival, hogy az első világháború hadijelentéseit böngészgették: csaták, halottak, elsüllyedt hajók, lelőtt repülők stb., és ezt igazán jópofa dolognak tartották. Semmit nem érzékeltek abból, hogy itt a számok emberi életeket jelentenek, inkább úgy kezelték őket, mint a sportversenyek eredményeit. Háború idején persze nincsenek sportversenyek – és járvány idején sem. Haffner szerint ezek a játékok érzéketlenné tették a generációját, úgy nevelték beléjük a háború szellemét, hogy annak valóságáról nem tudtak meg semmit. Így aztán sokan bátran és nagy lelkesedéssel vágtak bele az új világháborúba.
E két véglet között, amikor időm jutott rá, Láng Zsolt új regényével töltöttem mostanában a napjaimat. Bolyai Jánosról szól ez a könyv, és arról, mi is tulajdonképpen a zsenialitás, sőt, mi igazából az intelligencia, és hogy mennyi világ van egyáltalán: nyomorúságosak is, meg nagyon élvezetesek is. A párhuzamosok sajátos humora. Bolyai túlélt egy kolerajárványt fiatalon, s bár a következményeit egész életén át magán viselte, azért csak kidolgozta a nemeuklidészi geometria elméletét, amely megalapozta az einsteini fizikát és így azt is, ahogy ma az egész világunkat látjuk. Vagy inkább elképzeljük. Bolyai mellőzöttségben, elutasítva, frusztráltságban halt meg, meséli nagy átéléssel Láng Zsolt, de így is minden pillanatát áthatotta felfedezései táplálta lelkesedése. Úgy látta ugyanis, hogy az álmok dimenziója egyáltalán nem hazugság, mert az igazság tere tágabb a realitásnál. Nem biztos, hogy tudnunk kell, Csuang Ce álmodja-e a lepkét, vagy fordítva. Úgy veszem, Láng Zsolt Bolyaija számomra legyőzte a vírust.
A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2020/19. számában jelent meg!
Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti:❗️
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.