5 érdekesség az aradi vértanúkról

1. Nem koccintottak sörrel. Legtöbbször úgy kerül szóba az aradi tizenhárom, hogy a magyar ember az asztallaphoz koppantja sörös pohara talpát, mondván, sörrel nem koccintunk. A szájhagyomány szerint az 1849. október 6-án végrehajtott kivégzések után az osztrák hóhérok is sörrel koccintottak. Vannak, akik szerint ezt csak százötven évig kellett betartani. A helyzet az, hogy semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy a kivégzés után koccintottak volna, főleg nem sörrel, amely akkoriban egyáltalán nem számított előkelő italnak. Ráadásul a hóhér sem volt túl lelkes.

2. A rajongó hóhér. Franz Bottnak hívták a hóhért, aki az Aradon felakasztott kilenc tábornok kivégzéséről gondoskodott (négyük ítéletét Haynau golyó általi halálra változtatta). Bott a morvaországi Brünnből származott, ahol szintén hóhérként kereste a kenyerét. A magyar szabadságharc idején viszont beállt az osztrák császári seregbe, így került Magyarországra. Már épp vissza akart térni szülővárosába, de felettesei visszafordították, és utolsó feladatként megkapta az aradi kivégzéseket. Fia későbbi állítása szerint az egyik kivégzett, Damjanich János nagy tisztelője volt, a vértanúk ruháit pedig magával vitte Brünnbe, Damjanich köpenyét ráadásul maga is viselte.

3. Magyarul csak káromkodni. Köztudomású, hogy az aradi tizenhárom közül nem mindenki volt magyar származású. Többen közülük egyáltalán nem, vagy csak alig beszéltek magyarul. A bécsi illetőségű Poeltenberg Ernő például csak káromkodni tudott magyarul, a pozsonyi német családból való Aulich Lajos még annyit sem. Damjanich szerb, Knezich Károly horvát származású volt, Kiss Ernő és Lázár Vilmos pedig a magyarországi örmény kisebbség soraiból került ki.

4. Akinek leért a lába. A legmesszebbről érkezett aradi vértanú Leiningen-Westerburg Károly honvéd tábornok volt, aki Hessen német hercegségből származott, és felesége révén került Magyarországra. A kivégzettek közt ő volt a legfiatalabb (mindössze harmincéves), egyben a legmagasabb. Ez utóbbi paraméter gondot is okozott az ítélet végrehajtásakor, a földbe ásott oszlopról ugyanis, amelyre akasztották, jóformán leért a lába. A tragikus esemény egyik legtragikusabb mozzanata lehetett, amikor a hóhér segédei az elítélt kötélbe szorított fejét addig csavargatták, amíg meg nem bizonyosodtak róla, hogy kimúlt.

5. Haynaut elpáholták. A magyar szabadságharcot véresen megtorló Ferenc József császár tette tiltakozások sorát váltotta ki a korabeli Európában. A sorozatos kivégzéseket még Miklós orosz cár is túlzásnak tartotta, nem beszélve a kontinens felvilágosultabb, nyugati uralkodóiról, vagy Angliáról. Haynau táborszernagyról sem volt túl jó véleménnyel az európai sajtó. 1850-ben Londonba látogatott, és megnézte a Barcalay/Perkins sörgyárat. Amikor a munkások megtudták, hogy ott tartózkodik, csapatba gyűltek, majd seprűkkel és ostorokkal közeledtek felé. A hátráló Haynau egy bála szénát is kapott a nyakába a padlásról. Elkezdték ütni és szeméttel dobálni, közben azt skandálták: „Le a mészárossal!” Haynau kísérőivel kimenekült a gyárból. Az utcán viszont addigra szintén összeverődött néhány száz ember, és elkezdték ütlegelni. Nagy nehezen sikerült bemenekülnie egy kocsmáros házába, ahol elbújt az ágy alatt. Párizsban is történt vele hasonló eset az utcán. Ezeknél is meglepőbb, hogy Haynau a szabadságharc leverése után Magyarországon, Szatmárban vett magának birtokot, és oda is költözött. 1853-ban viszont Bécsben hirtelen meghalt.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 41. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene