370 éve a Nyitra melletti Nagyvezekénynél összecsaptak a törökökkel a magyar királyi hadak. Az oszmánok négyezer fős serege ellen 1200 főt vonultatott fel Forgách Ádám érsekújvári kapitány. Bár a csatában sokkal több katonát, 800 főt veszítettek a törökök, a magyarok nem ünnepeltek győzelmet, mert a vezekényi határban lelte halálát az Esterházy család négy tagja. A történelem elégtétele, hogy ez a véráldozat hozta meg később a család igazi elismertségét.

„Tudja, kedves, úgy van ez ám, hogy jóllakatjuk őket felül is, meg alul is, aztán mindent megtesznek nekünk, amit csak akarunk! Onnantól már mink parancsolunk mindnek, mert mind egyforma.” Soha nem felejtem el, amikor még kezdő kutatóként egy ősz hajú, derékfájós nő egy beszélgetésünkkor ezt mondta.

Harminc éve, 1992 nyarán dőlt el, hogy Csehország és Szlovákia szétválik. Bár a lakosság nagy részét derült égből villámcsapásként érte a hír, harminc év távlatából úgy látjuk, előbb vagy utóbb mindenképp megtörtént volna a törés. Összeállításunkban olyanoknak tettük fel a címben szereplő kérdést, akik a kilencvenes évek elején is fontos közéleti szerepet vállaltak.

Václav Klaus cseh és Vladimír Mečiar szlovák miniszterelnök 1992 nyarán arra jutottak, hogy Csehország és Szlovákia külön államként folytatja. Ha népszavazást írnak ki, talán egy picit másképp alakul minden.

Mindenhol másként készítik, másként nevezik, de mindenhol eszik, és szinte mindenhol ünneplik is a kenyeret. A magyarlakta vidékeken augusztus 20-án, hagyományosan az aratás után Szent István-napra sütöttek először kenyeret az új búzából.

A nemi erőszak mint háborús fegyver.

Megpróbálta megmenteni az Osztrák–Magyar Monarchiát, de már túl késő volt. IV. Károlyt nem a trónra szánták, uralkodóként mégis empatikus, mások problémáira nyitott ember maradt. Harmincnégy évesen fejezte be életét, II. János Pál pápa 2004-ben avatta boldoggá.

Megpróbálta megmenteni az Osztrák–Magyar Monarchiát, de már túl késő volt.

Sok vicces szituáció és félreértés keletkezhet abból, ha valaki hibásan használ egy idegen nyelvet – ezzel nekünk, Szlovákiában élő magyaroknak bőven lehetnek tapasztalataink.

75 éve, 1946 decemberében kezdték meg a csehszlovák hatóságok az akkori Párkányi járásban a magyar lakosok Csehországba deportálását. A perbetei származású, ma Bécsben élő Tóth Erzsébet Fanni évek óta kutatja szülőfaluja múltját, a kitelepítéssel kapcsolatos emlékanyag egy része novemberben egy ifjúsági regény formájában látott napvilágot.

Százöt éve történt a herceghalmi vonatbaleset, amelyet máig a legnagyobb magyar vasúti szerencsétlenségként tartanak számon. A figyelmetlenség és a véletlenek összjátéka mellett szándékos robbantás és nyelvi nehézségből fakadó kommunikációs hiba is okozott Magyarországon vonatbalesetet a korban, amikor a vasút a közlekedés legmodernebb eszközének számított.

Kérészállamnak is nevezik a száz évvel ezelőtt létrehozott Lajtabánságot, amely az egyetlen komolyabb fegyveres és államjogi kísérlet volt a friss trianoni magyar határok revíziójára. Bár mindösszesen egy hónapig létezett, mégsem volt teljesen eredménytelen.

A 19. században a britek, a 20.-ban a szovjetek, a 21.-ben pedig az amerikaiak és szövetségeseik töltöttek huzamosabb időt Afganisztánban. Majd belátták, hogy nincs értelme maradni, és kivonultak. Az ország történelmében jó néhány olyan epizódot találunk, amely a jelenlegi helyzetet idézi.

Száz éve ért véget az a nagy kivándorlási hullám, melynek során József Attila szavaival „kitántorgott Amerikába másfélmillió emberünk”. A modern kori Magyarország egyik legsúlyosabb drámája, hogy az országot 1885 és 1921 között több mint kétmillió polgára hagyta el, miközben a kiegyezéstől Trianonig tartó évtizedeket a magyar történelem aranykoraként szokás emlegetni.

280 éve született és 235 éve hunyt el a 18. század egyik legeredetibb alakja, Benyovszky Móric, aki verbói kisnemesből lett Madagaszkár kormányzója. Rövid, de eseménydús életének talán nem is volt olyan mozzanata, amiről ma ismerhetnénk az egyetlen és kizárólagos valóságot.