110 évvel halála után szobrot állítanának Andrássy Dénesnek Várhosszúréten

Vasárnap

Előre elrendeltség vagy valami furcsa véletlen? Nem tudom pontosan, de tény, hogy szinte majdnem napra pontosan 110 évvel az áldott emlékű gróf Andrássy Dénes halála és nagy temetése után, március 8-án vitt az utam Gömör ősi bányavidékére, Rozsnyó városába és annak környékére. Egy közel évtizede (2015-ben a Gömöri Kézművesek Társulása és a betléri kastélymúzeum elhatározásából) fellobbantott kezdeményezés után érdeklődve.

Akkor az volt a terv, a hálás utókor nevében állíttassék szobor a közeli és távolabbi vidék nagy jótevőjének, gróf Andrássy Dénesnek, mégpedig a szülőfalujában, Várhosszúréten. Nemes, pártolandó kezdeményezés volt ez. Felhívást tettek közzé, elpostáztak vagy ezer, pontos címre szóló levelet, megszólítottak sokakat a szervezők. Sajnos, kevés, jobban mondva szinte semmilyen sikerrel, csak néhány, a kivételt erősítő visszajelzést kaptak. Kissé el is vette a kedvüket az akkori érdektelenség.

Már-már felejtésbe merült a terv, de most mégis valami újra elindulni látszik. A gróf halála 110. évfordulóján ismét fel kell hívni a figyelmet, ismét neki kell fogni a gyűjtésnek, véli Nagy György, a Gömöri Kézművesek Társulásának elnöke. Nem a világ minden kincsének összegyűjtéséről van szó! Csupán egy meglévő minta szerinti mellszobor bronzból való kiöntését, egy talapzat elkészítését és az egész emlék méltó környezetének kialakítását terveznék. Ennek kész vannak a tervei, csak némi átszámításra, az árak időszerűsítésére lenne szükség, hogy az eredeti tervekből kicsit megkésve ugyan, de valóság legyen. Egy kis emlékhely, közösségi tér kialakítása lenne a cél. Talán néhány tízezer eurónyi lesz a végösszeg. Alázatosan, szerényen, nem haszonelvűség szerint készülne. Csupán amiatt, hogy gróf Andrássy Dénes emléke el ne halványuljon.

Vasárnap

Mert megérdemli!

Titokzatos, rejtőzködő, szerény és visszafogott életet élt, sokszor névtelenül adakozott, sokszor a megajándékozottak sem tudták, honnan érkezett az adomány. Főleg óvodák, iskolák építésére és támogatására, nyugdíjalap megsegítésére, kórház, templom építésére vagy felújítására, tűzvész vagy árvíz okozta felmérhetetlen károk orvoslására adományozott a gróf és felesége, Franciska grófné igen jelentős összegeket. Hogy kiknek és mennyit? Nem találtam olyan forrást, amely minden adományukat maradéktalanul és tételesen felsorolta volna. Amikor 1913. március 9-én, az egykor Rimaszombatban megjelent Gömör-Kishont című vármegyei közlöny az első oldalán emlékezett meg a gróf elhunytáról, a teret nem sajnálva, szavakat nem számolva dicsérte ezt a valóban kiemelkedő egyéniséget. Párja nincs mecénást temetett akkor Gömör, olyan jótevőt, aki örökre beírta magát a jótékonyság aranykönyvébe, már ha van olyan. A lap Andrássy Dénes halálával kapcsolatosan egy fontos és talán mára már elfeledett adathalmazt is közöl, megpróbálja számba venni azokat a jótékonysági alapítványokat, mintegy másfélszáz tételt felsorolva írja le a tényleges pénzügyi támogatásokat, amelyeket a gróf és néhai felesége, Andrássy Dénesné Hablwetz Franciska nyújtottak. Tették ezt vallásra, felekezetre, nemzetiségre való tekintet nélkül, mindig a jó célt, az emberiességet követve, a szegények, elesettek, árvák, betegek, gyámoltalanok javára adakozva. Ha összeszámoljuk a csak ebben a lapban felsorolt (hangsúlyozom, ez korántsem a teljes, hiszen ez ügyben egy alapos kutatás tudna csak valódi eredményt hozni) juttatásokat, akkor is egy hihetetlenül nagy összeget kapunk. Andrássy Dénes eszerint az adathalmaz szerint 2 357 000 aranykorona értékben tett alapítványokat, vagy osztott szét kézzelfogható támogatásokat. Ha a korabeli, Ferenc József által forgalomba hozott aranykorona mai piaci értékét vesszük alapul – ezek 900 ezrelékes finomságú aranyból készült pénzérmék voltak, numizmatikai értékük ma darabonként 300 euró körül mozog –, akkor ez az összeg egy megközelítőleges átszámítás szerint legkevesebb 700 000 000 (szóval leírva hétszázmillió) eurónak felel meg. S mindez óvatos és inkább az alsó értékhatárok figyelembevételével kiszámított összeg. Ekkora, magánszemélyektől származó jótékonysági adomány bizony világraszóló lenne manapság is! Hozzá hasonló léptékűről jelen időben idehaza nem tudni.

Vasárnap

Az a „hálás” utókor

Ma már kár azon bosszankodni, mekkora közöny fogadta alig 8 éve a kezdeményezésünket” – mondja Nagy György, a Gömöri Kézművesek Társulása civil szerveződés elnöke, majd azzal folytatja, hogy nem adták fel az eredeti terveket, de a „hálás” utókor megszólításának módját és az egész szoborállítási ügy szervezését alaposan meg kell fontolni. „Akkoriban, amikor ezt az egészet kitaláltuk, ha jól emlékszem, mintegy ezer levelet küldtünk szét. Nagyon kevés visszajelzést kaptunk, s abból még kevesebb volt a pozitív, tehát az anyagiakkal való támogatás. Elszomorító, hogy olyan, máig létező jogutódok, mint például a Nagymihályi járásban Sliepkovce község (az egykori Dénesújfalu), amelynek teljes áttelepítését, a Laborc folyón 1895-ben pusztító árvíz utáni újjáépítését gróf Andrássy Dénes finanszírozta, még csak válaszra sem méltattak minket. Azt még megértem, hogy az egykor támogatott óvodák és iskolák fenntartói amúgy is nehezen tudják mostanság intézményeiket működtetni, de egy jelképes összeg átutalása – mondjuk, ahány gyerek jár az óvodába vagy az iskolába, annyi euró –, az talán nem tenné tönkre a fenntartót. A mi feladatunk most az, hogy 2023-ban, a gróf halálának 110. évfordulója után ismét megpróbáljuk megszólítani a közvéleményt, társakat, adakozókat, pártolókat keressünk a szobor kiöntéséhez és ez emlékhely kialakításához. Én nem a szavak embere vagyok, én megpróbálok dolgozni ezért. Csak lesznek olyanok, akik mellénk állnak! Újra kell talán gondolni az emlékhelyet, az is lehet, más szobrot kell elkészíteni – ez utóbbinak sem vagyunk ellene –, de a lényeg az, hogy ne feledkezzünk meg Várhosszúrét és Gömör jeles szülöttéről, gróf Andrássy Dénesről! Talán nem annyira szegény és mégsem annyira hálátlan a kései utókor, hogy feledésbe merüljön az ő és a felesége, Franciska grófné neve, a tevékenységük, a jótékonyságuk. Várhosszúréten mindent meg fogunk tenni, hogy ez így legyen, reménykedve egy olyan együtt gondolkodásban, amely az értékmegőrzést is, meg az egykori nagyokra való emlékezést is fontosnak tartja” – teszi hozzá Nagy György.

Vasárnap

Végszó helyett

Adva van tehát egy szoborterv, egy emlékhely tervezete, adva van egy lelkes, egyszer már ugyan csalódott kisközösség, s adva van egy helyzet. Ha a szoborállítás ügye téma lesz és közszájon forog majd, úgy arra is van és lehet esély, hogy nem csak terv marad ez a második nekifutás.

Addig is, míg új hírek érkeznek a szoborállítás előkészítéséről, néhány érdekes történettel szolgálunk a kedves Olvasóknak. Magáról Andrássy Dénes grófról és feleségéről, Franciska grófnéról, az Andrássy hitbizomány intézőjéről, a szinte elfeledett Sulyánszky Istvánról, az Andrássy család orvosáról, Mauer Artúrról meg olyan titokzatosan szép helyekről, mint Várhosszúrét, Krasznahorkaváralja, Betlér. Hogy jobban megismerhessük, kik is voltak, hol és miként is éltek ők. Az Andrássyak.

Vasárnap

*

A cikk a Vasárnap családi magazin 2023. április 25-ei számában jelent meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?