Vacsora Washingtonban

<p>Pont egy héttel az új elnök és lelketlen kormánya ideköltözése előtt egy Washington D.C. belvárosában található étteremben vacsoráztunk. Az étterem maga régimódi. Bent sötét faburkolat, gyenge hangulatvilágítás, tágas bárpult, jó borok.</p>

Nagy hússzeletekről és finom házi desszertekről ismert – már ha ismert egyáltalán, mert kínálata minőségben és árban is átlagon felüli ugyan, mégsem kirívóan más, az étteremkritikusok nem fordulnak meg itt gyakran.

A pincérek is mintha egy anyától származnának: helyes mackós alkat, ápolt rövid szakáll, illedelmes tekintet, kellemes mély hang és tiszta, fehér egyenruha.

Az úgynevezett borhelyiségben ültettek le, a forgalmas étterem tágas közepén kívül. Örültünk, hogy csendes, intim környezetben, ráérősen fogyaszthatjuk el vacsoránkat egy városi sétával és múzeumlátogatással teli mozgalmas nap után.

Rajtunk kívül még egy asztal volt foglalt a borhelyiségben, egy fiatal szőke nő és egy fiatalos jól öltözött férfi ült mellette. Halkan beszélgettek. Épp rendeltünk, amikor beviharzott egy középkorú hölgy, és egyenesen az asztalukhoz tartott. Hangosan bemutatkozott a szőkének. Az érkezőt Ellennek hívták, a szőkét Tanának. Ellen neve ismerősen hangzott. Először mérgelődtünk, hogy a trió hangos társalgása megzavarja saját beszélgetésünket, de hamar kiderült, hogy ami a másik asztalnál történik, az sokkal érdekesebb.

Egyfajta állásinterjúnak voltunk fültanúi (mert nem nagyon néztünk a másik asztal felé). Kiderült, hogy az érkező hölgy Ellen Ratner, a Fox News nevű, Rupert Murdoch tulajdonában levő, álhíreket és gyűlöletbeszédet terjesztő tévéadó munkatársa. A szőke hölgy Tana Goertz, a Trump-féle Apprentice című sorozat egyik szereplője, aki Iowa államban Trump kampányát vezette. A férfi neve nem derült ki, viszont többször elismételte, hogy épp előléptetését ünnepli: ő lett a pénzügyminisztérium új Fehér Ház-liaisonja, olyan futárféle. Eldicsekedte, hogy eredetileg a Fehér Házban szeretett volna állást kapni, de az nem sikerült, így viszont, a pénzügyminisztérium alkalmazottjaként sokkal több pénzt fog keresni. Az apja valami nagy kutya lehet, sajnos nem derült ki, konkrétan kicsoda, de a férfi által leírt jelenetből világos volt, hogy a magas beosztású papa nincs egészen megelégedve fia jelenlegi karrierjével.

Ellen uralta a beszélgetést. Elmesélte, hogy mint régi baloldali liberális, Hillary Clintonra szavazott, de tudta, hogy Trump fog nyerni, és ezt el is mondta a választások napján a munkahelyén, ahol senki sem hitt neki. Tana hangot adott meglepetésének, és dicsérte Ellen előrelátását.

Tana elpanaszolta, hogy azért nem nyerte meg az Apprentice-t, mert a producer nem kedvelte őt. Bezzeg Trump nagyon odavolt érte. De nem baj, mondta, azóta könyveket jelentetett meg, bizsut tervez és motivációs előadásokat tart. És meghívták a Today Show-ba, ennek nagyon örült.

Közben rendeltek, és a pincérek kihozták az ételeket, italokat. A miénk is megérkezett, a mellettünk levő asztalhoz pedig egy fiatal párt ültettek, ez megzavarta az addig felhőtlen hallgatózásunkat. De a továbbiakban még a VIP-asztalnál szó volt Dél-Szudánról (Ellen: gyakran utazik oda, rendkívüli krízishelyzet), Kínáról (Ellen: a világot ez az ország uralja hamarosan), arról, hogyan kell a rádióban és az interneten sikeresen terjeszteni az egyéni márkát (Ellen és Tana cserélt tapasztalatot ez ügyben), és arról, ki miért nagyon elfoglalt. A főétel elfogyasztása után egyszer csak szó került arra, amiért ez a három ember találkozott: a férfi azért mutatta be Tanát Ellennek, hogy az előbbi meghívást kapjon Ellen különböző műsoraiba, ahol majd bemutatja személyes márkáját.

Ha még a hétvégét követő kedden is az USA fővárosában lettünk volna, délután kettőkor beülhettünk volna a kávézóban, ahol Ellen és Tana találkozott, s ahonnan valamelyik stúdióba vezetett immár közös útjuk. A magát jókora önámítással liberális demokratának valló újságíró teret adott egy autokrata csaló, hazug, Twitter-troll elnök megválasztásában segédkező üzletasszonynak.

A kutya ugat, a karaván halad.

 

 

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?