Ki többet, ki kevesebbet zsörtölődik. Időnként mások miatt leszünk morcosak, esetleg az élet váratlan fordulatain morgolódunk. A következő néhány sor nem azoknak szól, akiknek meggyőződésük, hogy a nekünk nem tetsző dolgok ellen harcolnunk kell. Mindenki más azonban lehetőséget kap elmerengni azon, hogyan teheti békésebbé életét.
Az elégedetlenkedés és a dühöngés sok ember mindennapjait tölti ki. Van, akinek elég egy apró szikra, hogy a jelentéktelen apróságokba is belekössön. Mások tettei, véletlen történések ok nélkül hoznak ki néhányunkat a sodrunkból. A legtöbbször ugyanis olyasmin mérgelődünk, amit nem áll hatalmunkban befolyásolni. A világon minden olyan, amilyen. Mindennek megvan a maga „természete”, amelyre nem tudunk hatni.
A kő természete például az, hogy kemény. A víz cseppfolyós, a tél hideg, a nyár pedig meleg. A pénz természete, hogy mindig kevesebb van belőle, mint amennyit szeretnénk. Az élet természete a mulandóság, és még a körülöttünk levő emberek is olyanok, amilyenek. Tőlünk függetlenül.
Egyesek azonban nem elégednek meg a puszta létezéssel. Elképzeléseik és elvárásaik vannak a külvilág iránt. Örökkön azon zsörtölődnek, hogy mi miért nem olyan, amilyennek látni szeretnék. Mert ilyen a természetük. Lehet ellene hadakozni. Van, akinek éppen a hadakozás a saját természete. Ám amikor dühöngésen kapod magad, vedd észre, hogy a hadakozás sosem fog békét teremteni körülötted.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.