Ahonnan a macskakő származik

<p>A peremvidéken élők sorsa sosem volt könnyű. Ma egyre divatosabb Nógrádban az elvándorlás valóban jobb vagy annak vélt anyagi életkörülmények után. A Losonci járásban lévő, az országhatárhoz közeli Ragyolc község örömeit és gondjait vettük sorra.</p><div>&nbsp;</div>

Akik mégis itt maradnak, itt élnek és dolgoznak, itt teremtenek értékeket, azok számára otthonos, rendezett, biztonságos, a szellemi javakat is megbecsülő környezetet kell biztosítani.

 

Azok a régi idők

A Bénai-patak észak-déli irányú völgye, amely a Cseres-hegységet alkotó kihunyt vulkánok üledékein vág át, évezredek óta lakott hely. Ragyolc község határában Monosza pusztán hatalmas kiterjedésű, teljességében talán még mindig feltáratlan, késő bronzkori és kora vaskori település, valamint a kor emberének temetkezései bukkantak elő. Az első nagyobb kutatást Vojtech Budinský Krička régész végezte el 1931–1932-ben. 1969-ben Václav Furmánek professzor ezen a területen 1334 sírt tárt fel, a pilinyi és a kijétei kultúra népeinek temetőjét. A gazdag leletanyag egy része ma helyben is megtekinthető. A falu első írásos emléke 1246-ból való, nevét ekkor még Ragiank (Ragiauc) alakban írták le IV. Béla király írnokai. A király a falut elkobozta korábbi birtokosától, bizonyos Kácsik Simon nemzetségből származó Fulkus fiától, s odaajándékozta a Pok nemzetségbeli Móricnak, aki étekfogómestere volt. Utána sokáig nincsenek adatok Ragyolcról, 1440-ben bukkan fel újra a neve. Ekkor már a Ragyolczy család birtoka. (Ez a család feltehetően a Pok nemzetség leszármazottja.) Volt ura a török, s ekkoriban két egymáshoz közeli falu viselte a Ragyolc nevet: Egyházas- és Kápolnásragyolc. Nyomaikat a mostani településtől délre az Egyház-oldal dűlőben azonosították. Az itteni lakosság mindig sokat szenvedett az átvonuló hadaktól, volt idő, mikor a falu szinte elnéptelenedett. Igazi fejlődése a vasút kiépítésével egy időben kezdődött, amikor határában fellendült az útkövezésre kiváló fekete bazalt fejtése és a kőszénbányászat. Egykor Ragyolchoz tartozott a híres Macskalyuk bánya, ahonnan a „macskakövet” kisvasúton szállították el, hogy nagyvárosok utcáit, tereit burkolják vele. Ma már ez a terület a Nógrádi Geopark része, megszűnt a kőbányászat. Volt olyan időszak, amikor a bányatelepekkel együtt 3000 fölé is emelkedett a lakosság száma. Jelenleg 1600 fő körül mozog.

 

Mindennapok ma

„Két dolog is van, ami elég komoly gondja a vidéknek: az egyik a foglalkoztatottság, a másik a fiatalok elvándorlása, amely népességcsökkenéssel, a gyerekek létszámának esésével jár. Mindkettő érvényes Ragyolcra is, és próbálunk rajtuk lehetőségeink szerint változtatni. Községünk minden őt érintő pályázati kiírásra reagál, így az elmúlt évek alatt jelentős beruházásokat tudtunk elvégezni. A munka most sem áll, idén újabb sikeres pályázataink kivitelezése indulhat el” – mondja György Péter polgármester, aki ötödik megbízatási időszakát tölti a község élén. Az összes lakos szinte minden gondját, problémáját ismeri, s az önkormányzattal együtt a fejlesztéseket mindig a lakosság igényeit figyelembe véve végzik. „Nálunk érdekes módon többszöri felmérés után sem volt elég érdeklődés a lakásépítési program iránt, ugyanis helyben mindig van elég felszabaduló ingatlan. Ezeket az önálló lakásra vágyó fiatalok megvásárolják, és saját ízlésük szerint átalakítják, felújítják. Jelenleg is fél tucatnál több házfelújítás folyik, az ingatlanárak az itteni bevételekhez mértek. Az viszont sajnálatos, hogy a jól képzett fiatalok elvándorolnak, az ország nyugati felébe, Európa más országaiba. De azért figyelemreméltó, hogy néhányan már anyagiakban gyarapodva hazatértek, és úgy tudom, egyre többen fontolgatják a hazaköltözést. Helyben a vállalkozók is adnak munkát, sokan Fülekre járnak dolgozni, a legnagyobb munkáltató azonban maga a község, ahol az iskola, óvoda és községi hivatal dolgozói, a szociális munkások és a polgárőrség vannak alkalmazásban. Volt idő, amikor százötven körül mozgott a közmunkások száma, most jóval kisebb. Nekem az az elvem, hogy amit lehet, ne saját pénzünkből, hanem pályázati forrásokból, támogatásokból valósítsunk meg és működtessük tovább. Ez nagy odafigyelést, pontosságot kíván” – mondta el a polgármester, aki idén is nagyléptékű, pályázati forrásokból finanszírozott beruházást indít el. A szlovák és magyar oktatási nyelvű, közös igazgatású alapiskolában három speciális osztály kialakítására, nyelvi laboratóriumra, politechnikai teremre és informatikai szaktanteremre nyertek támogatást. Elbírálásra vár az iskola tornatermének felújítása, a tető javítására 150 ezer euróra lenne szükség. Az iskolába idén szeptembertől 211 tanuló fog járni, az óvodát 36 kisgyerek látogatja. Most egy pici létszámcsökkenés mérhető, de a jövő már biztató, enyhe emelkedés várható. A Kárpát-medencei óvodafejlesztési programtól már megérkezett a támogatás az egykori Vécsey-kastély épületében lévő intézmény tetőcseréjére, amelyet még a nyáron elvégeznek, és megépül egy régen várt, modern játszótér is, melyet már ősszel birtokba vehetnek a gyerekek.

A futballpálya lelátójának rekonstrukcióját is megkezdték. Idén alapításának 90. évfordulóját ünnepli a ragyolci sportszervezet, amelynek most felnőtt- és ificsapata működik. A művelődési ház energetikai korszerűsítését is tervezik, pályázatuk ebben az esetben is elbírálására vár. Nagy terv lenne a szomszédos Csákányházával együtt megépíteni végre a szennyvíztisztítót és a csatornahálózatot, ennek összköltsége 7,5 millió euró körül mozog; jelenleg a pályázati kiírásra várnak. Már minden engedélyt beszereztek, a tervek is készen állnak. Mivel a csatornahálózat építése az útburkolat bontásával jár majd, egyelőre csak hibajavításokat végeznek a község 6,5 kilométernyi közútján.

Ragyolcon halad át a magyar határ felé vezető nemzetközi út; ez hatalmas forgalmat jelent. A megoldás talán egy elterelő út lehetne, de ilyen egyelőre nem épül. Már évek óta működik a biztonságot szolgáló térfigyelő rendszer. Bővítését tervezik, ez a pályázatuk is elbírálásra vár idén. „El kell, hogy mondjak egy érdekességet. 46 év után mostanra sikerült tisztázni a községháza épületének tulajdonjogát. Az egykori Ráday-, később Neszvadba-kastélyt 1948-ban államosították, majd rendőrlaktanya volt, mígnem 1972-ben a helyi nemzeti bizottságot költöztették ide. Persze a jogviszonyok tisztázatlanok maradtak. Igen hosszú, évek óta tartó munkával sikerült rendbe tenni ezt a fura ügyet, hogy végre pályázhassunk a községháza felújítására, bővítést és korszerűsítést egyaránt tervezünk. Igen élénkek a nemzetközi kapcsolataink, a lengyel Sędziejowice, a magyarországi Varsány és Karancslapujtő községekkel, melyek testvértelepüléseink. Az Európa a polgárokért programban idén sikeresen pályáztunk, és erre az őszi rendezvényünkre a csehországi Seč s az erdélyi Székelyudvarhely és Kolozsvár civil szerveződéseinek képviselőit is várjuk. Ha a helyi civil és kulturális életről beszélek, akkor meg kell említeni a Nógrád kamara-táncegyüttest, a Jázmin női kórust, a nyugdíjasklub Rozmaring éneklőcsoportját, az aktív, már több korosztályban és női csapattal is működő önkéntes tűzoltókat, akiknek saját, jól felszerelt szertáruk, szerkocsijuk, árvízvédelmi felszerelésük van; a szertár belső korszerűsítésére is hamarosan sor kerül. Igen fontos még a Csemadok és az iskolai szülői szövetségek s egyéb civil szerveződések munkája. Nálunk sosem üres a művelődési ház, mindig gurul a községi autóbusz, egyik rendezvény a másik után zajlik. A XV. gulyásfőző verseny és a nálunk kétévente megrendezett Ipoly Menti Művészeti Fesztivál többezres tömeget mozgat. Építgetjük a jövőt, hogy jó legyen ragyolcinak lenni! Egy csodálatos természeti környezetben lévő szép, tiszta, rendezett, biztonságos faluban, ahol van jövőkép, ahol fontos a hagyomány, de fontos a fejlődés is!” – tette hozzá György Péter polgármester.

 

 

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?