Szászi Zoltán 60 éves lett

1964. március 26- án született Tornalján, irodalmi pályájának legmeghatározóbb szakasza Rimaszombathoz köti, jelenleg Zeherjén (Zacharovce) él. 

Első írásai 1979-től jelentek meg az Új Ifjúság című hetilapban. Négy évvel később a legendás Iródia csoport tagjaként az Iródia füzetekben publikált, majd az Irodalmi Szemle szerkesztői is felfedezték tehetségét. Azóta valamennyi hazai magyar lapban, folyóiratban olvashatóak voltak különböző műfajú írásai. A Gömörország című lapnak 2000—2001 között főszerkesztője is volt. Tizenegy éven át, 2002-től 2013-as nyugdíjaztatásáig az Új Szó gömöri regionális tudósítójaként dolgozott, jelenleg rokkantnyugdíjas. 

Szászi Zoltán az írott sajtó mellett rendszeresen szerepel publiciszikáival a Pátria Rádióban, és több fiatal pályatársa kötetének szerkesztésére is volt ideje. Éveken át pályakezdők mentoraként tevékenykedett a Szlovákiai Magyar Írók Társasága által szervezett irodalmi workshopokon. 

Legújabb, tizenhárom novellát tartalmazó kötete tavaly év végén jelent meg a Kalligram kiadó gondozásában, 13 - Mesék, novellák, történetek címmel. Ezek a történetek „nagyon sokfélék, de valami mégis összefogja őket: minden írás középpontjában a lélek áll. Az elfelejtett, az éppen ébredő, az önmagával szembenéző, a szerető, az újjászülető, a búcsúzó, az elröppenő, vagy épp egy állóórában rejtőző lélek. És ez teszi ezeket a novellákat időtlenné és örök érvényűvé, szóljanak bár a régen elmúltról vagy a soha be nem következőről. A félelmetes jövőképen, a bűnökön, boldogságokon, halálokon és esendőségeken is átüt a humor, a történelmi tragédiákban, a legfájdalmasabb helyzetekben is ott a költőiség, és a falak között, a város felett, a levegőben történetek és dallamfoszlányok keringenek“ - áll az ismertetőben

„Verset írni félóra alatt is lehet, persze igen szerencsés esetben, ihletett állapotban, isteni segedelemmel, múzsapuszi után. A prózához már bizony kell a jó feszes, nagy teherbírású ülőalkalmatosság az író hátsó részén. A versírás az esszenciák megalkotása, csupa csapongás és játék. A prózaírás teljesen más, távlatokban, térben és időben szerteágazó és rendkívül fegyelmezett alkotómunka. Egymást nagyon jól megtámasztják. Vers az ötödik, próza a hatodik lábam – beszámítva a csapatba a két biológiait és a két francia mankót is!“ - mondta lapunknak egy 2016-os interjúban.