Sokan rettegnek szembesülni a gyengeségeikkel, hiszen a hibáztatás a gyengék mindennapi fegyverévé vált, amivel hitelteleníteni próbálnak. De a negatív dolgok felemlegetésétől nem kellene dühösnek lennünk. A botlásaink, személyiségünk árnyoldalának felismerése az egyetlen, amelyből igazán tanulhatunk.
Nem árt tudni, ki miért emlegeti fel életünk hibás döntéseit. Ha valaki felsőbbrendűségét próbálja meg erősíteni ezzel, döntés előtt állsz: harcolhatsz az igazadért, vagy egyszerűen nem veszel részt a csatában.
Vannak helyzetek, amikor a tévedéseink felemlegetése bennünket szolgál. Nem szeretjük, ha fény derül gyengeségeinkre, és azt sem, ha rosszul döntünk. A legtöbben ezért kihátrálnak minden olyan új helyzetből, amelyben veszíthetnek. Rettegnek a kudarctól és a botlásoktól, szerintük az nem elfogadott.
Az igazság azonban az, hogy a tévedés veszélye nélkül nem tanulhatunk újat, nem léphetünk ki rossz helyzetekből, és a sorsunkat sem alakíthatjuk át nélküle. A bizonytalanság kötelező velejárója az újnak, ami még akkor is hasznos, ha megbotlunk.
Bármit is mondjanak mások, hibázni nem bűn, azok felismerése pedig megadja az esélyt, hogy egy következő alkalommal okosabbak legyünk. Ez az egyedüli útja annak, hogy ne csak ismereteket szerezzünk a világról, hanem a tapasztalatainkon keresztül valódi tudás birtokosai lehessünk.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.