A találkozások öröme

tini

Mindannyiunk életében történnek meghatározó események. Valakinek ez mindössze egy mondat, egy kedves gesztus, életérzés, esetleg egy találkozás. Nem kell mindig nagy dolgokra gondolni.

Kívülállóként sokszor nem értjük, viszont, ha csak kicsit belegondolunk, ezek formálnak minket, a gondolkodásmódunkat, az életfelfogásunkat. A változásokat gyakran magunkban kell levezetni, hiszen ezek lehetnek jók és rossz is, márpedig nekünk – kamaszként – tudnunk kell kezelni és elfogadni őket.

Sokáig úgy gondoltam, az én kis „történetemről” nem érdemes beszélni, de ez butaság. Engem örömmel töltött el, és ez itt a lényeg… a többi nem számít.

Az én meghatározó találkozásom kicsit bonyolult. Talán mondhatom, hogy egy folyamat volt. Egy szerető, rendes, dolgos családban nőttem fel. Mindent megadtak, amire szükségem volt. Teltek az évek, eljött az iskolakezdés ideje. Mindig úgy éreztem, kicsit kilógok a sorból. Amikor a többiek az udvaron futkároztak, én benn rajzoltam; később ők babáztak, én olvastam; majd pár év múlva az utcán buliztak, én a drága nagymamámmal sütögettem. Ezek a dolgok jó ideig nem igazán tűntek fel. Tisztában voltam velük, de nem fordítottam rájuk nagyobb figyelmet. Viszont nem minden tart örökké. Körülbelül ötödik osztályos lehettem, amikor rossz érzések kerítettek hatalmukba. Nem értettem, mi is történik velem. Nem beszéltem semmiről a körülöttem levőknek.

Mindig határozott voltam, soha nem éreztem, hogy ha belépek egy terembe, mindenki engem néz, vagy esetleg, hogy nem vagyok annyira jó, mint a mellettem álló, de ez lassan kezdett megváltozni. A személyiségem nagy részét alkotta a stílusom. Kicsit más ruhákat hordtam. Nem szerettem a szoknyát, mint a többi kislány. Alsós koromban nem éreztem, hogy ez baj lenne. Nehezen nyitottam az emberek felé – ez a mai napig igaz. Nem barátkoztam olyan könnyen, mint az osztálytársaim. Nyilván ezzel semmi baj nincs, mert egy pici, megszokott baráti köröm mindig volt. A végtelenségig mesélhetnék még magamról, viszont, ha jól sejtem, még mindig nem érted, kedves olvasó, kivel is találkoztam.

Ahogy már említettem, más voltam. Ezzel tényleg semmi baj sem volt, viszont jöttek az elviselhetetlen kamaszévek, amikor minden fiatal megbolondul. Ezekben az időkben boldog-boldogtalanba belekötnek a legkisebb lelkiismeret-furdalás nélkül. Én sem maradhattam ki a sorból. Minden egyes nap meg kellett küzdenem azzal, amit a fejemhez vágtak. Senki nem tudott erről.

Egy ideig elviseli az ember, ám ha mindennap negatívat hall magáról, egy idő után el is hiszi. Megölték a bennem lakó embert. Mindig azt csináltam, azt ettem, ittam, hordtam, mondtam, amit ők. Ezekben a hónapokban minden voltam, csak boldog nem. Egy bizonyos idő után már nem is próbáltam választ találni arra, miért nem tudnak elfogadni, vagy arra, miért vagyok szomorú. Jobbnak láttam elveszni a tömegben, mert akkor kisebb az esély, hogy kiszemelnek maguknak. Hagytam elveszni önmagam.

Ez eddigi életem legnagyobb hibája volt. Miután elveszítettem a régi Leonát, nehéz időszak jött. Sokszor ok nélkül voltam boldogtalan. Fizikai jelei is mutatkoztak: fáradékonyabb lettem, rágtam a körmöm, kevesebbet nevettem, ingerült voltam. Már a környezetemnek is kezdetett feltűnni, hogy nincs minden rendben. Ekkor döntöttem el, hogy ez nem állapot, és ezen senki nem tud változtatni rajtam kívül. Összeszedtem magam, és elfogadtam, hogy másnak lenni jó. Sok időmbe telt, mire újra magabiztosan és boldogan tudtam besétálni egy adott helyre, de megérte rajta dolgozni. Onnantól kezdve nem érdekelt, ha mások szerint furcsán öltözködöm, vagy épp nem áll megfelelően a hajam. Mert boldog voltam. Örültem, hogy közel egy év után újra találkoztam magammal.

Nekem nem kellett keresnem a személyiségemet, hiszen kiskorom óta tisztában vagyok vele. Egyszerűen időközönként kénytelen vagyok összefutni magammal egy beszélgetés erejéig, mert rájöttem, hogy ugyanolyan értékes vagyok, mint te, a családod, az iskolatársaim vagy mindenki más. Tanulj a hibámból, és ne hagyd magad elnyomni. Légy, aki szeretnél!

Nekem ezek a kis találkozások szereztek örömet. Elismerem, nem egy megszokott romantikus találka, viszont remélem, mostanra már te is megbeszéltél magaddal egy randit, ha másért nem, legalább azért, hogy rendezd a dolgokat.

Gőgh Leona

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/1. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?