Annyi helyről hallani, foglalkozz magaddal. Önzésnek gondoljuk, éppen ezért másokkal foglalkozunk. Azt mondjuk, olyan jó ember volt, mindent másokért, másoknak csinált.
Miért őt sújtja az ég? Mert maga elé másokat helyezett. Két fogalmat hozok, énközpontúság, önközpontúság. Érzékeny a határmezsgye a kettő között, nézzük, mit jelent az egyik, mit a másik.
Énközpontú akkor vagyok, amikor az egóm irányít. Önző vagy, olyan könnyen rásütjük másokra, arról nem is beszélve, hogy az önmagunkkal folytatott párbeszédben sokkal gyakrabban mondjuk ki, hogy nem lehetek ilyen egoista. Arra kérlek, önző ne is légy, mert az bizony nagyon közeli rokona az énközpontúságnak.
Az önközpontúság azonban létfontosságú az életünkben. Ha azt mondom, szinte egyenértékű a legszükségesebb tevékenységeink egyikével, mint az alvás, az evés, az ivás, nem állok messze a valóságtól. Önközpontúnak lenni ugyanis korántsem egyenlő azzal, hogy énközpontú vagyok.
Amikor a „dolgok” középpontjába önmagamat helyezem, valójában nem teszek mást, mint önmagamat helyezem a sor elejére. Vagyis, akkor tudok teljes mértékig a külvilág(om)ra figyelni, amikor önmagammal, önmagamban rendben vagyok. Mert a külvilágnak csak azt tudom adni, ami belőlem ered. Mivel nem énközpontúan látjuk a világunkat, nemcsak magunk vagyunk fontosak, hanem szociális lényekként a másik is legalább olyan fontos, mint mi, ezért nem mindegy, mit adunk. Ha jól vagyunk, jót tudunk adni.
Ambrózai Zsuzsanna, Ember_kép
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.