Vezércikk: Álszájvízhír

Vasárnap

Álhírek mindig is voltak, hajjé, mindig voltak csak igazán, esetleg nem terjedtek olyan gyorsan, mint manapság, a gyorsan terjedés virágkorában.

A közösségi háló ugyanis az a tökélyre fejlesztett piramisjáték, ahol, ha egy ember valamit, akár a legnagyobb baromságot is közzé tesz, a hozzá kapcsolódókból akár ha csak egy is elhiszi és továbblövi, pillanatokon belül több emberhez jut el, mint amennyi a földön él. Aztán hozzáadódik ehhez még az a lélektani bizonyosság is, hogy amit sokan mondanak (még az én legközelebbi barátaim is!), az biztosan igaz, és már a magukat szakembernek titulálók felületesebbjei is tényként kezdik el kezelni azt, amit az elején úgy neveztem, hogy egyetlen ember valamit, akár a legnagyobb baromságot is közzé tett. És akkor képzeljük el (egyébként teljességében lehetetlen elképzelni), mivé fajulhat ez, amikor politikai, gazdasági és alvilági érdekcsoportok kezdik el a maguk gyarapodására használni. Ez a valamikori, szlovákiai magyarul mondva jedna panyi povedala, városiasan és garaczilacisan most hallottam a gangon/uszodában irodalmi inspiráció ma már odáig fajult, hogy közszolgálati hírekben is bemondhatják, műsorokban terjeszthetik tovább például azt, hogy mennyire fáznak és éheznek Németországban az emberek. És akinek egy mindentől elvágott kis településen egyetlen hírforrása épp e „közszolgálatiság” (no, most csak kiteszem én is ezt a fránya idézőjelet, amit ha nem idézetről van szó, legott irtani szoktam), az ezt el is hiszi, s azt mondja, hogy no, anyjuk, akkor nekünk itt még nagyon is jó, mer látod, igaz, hogy mi is kevesebbet eszünk, meg fázunk, de azér te még mindig géppel mosol!

Az ember már csak ilyen. Ráadásul az olvasni tudó ember is. Mert az analfabetizmus leküzdésének mozgalmába az nem volt belekalkulálva, hogy a betűt ismerő, felismerő, olvasni megtanuló ember valóban meg is érti, amit olvas. Kicsit tartok is tőle, hogy lesznek, akik Vrabec Mária tényfeltáró írásából is azt viszik majd tovább, amit éppen cáfolni akar, amit a rendőrség már mind megcáfolt. Hogy odáig jutnak el, amit a moszkvai propaganda állít (amit gyönyörű szobraival, architektúrájával üzen), a tényeken már jó, ha csak átfutnak. Így akaratlan akár még mi is terjesztjük az álhírt, mint ahogy bárki, aki sületlenségeket mesél el, karikaturisztikus képeket, úgynevezett vicces mémeket gyárt vagy oszt tovább. Mindenre akad hiszékeny befogadó.

Még a szájvíz esetére is a lábvízzel. A minap hallottam a gangon. Hogy a szájvíz eredetileg lábvíznek készült, de mivel az emberek nem vették, mert a lábukat megmosták szappannal, oszt jónapot, ügyes marketingesek bedobták, hogy mindenkinek büdös a szája, s aki nem érzi a másikét annak, az azért van, mert az a másik szájvizet használ. Nosza, megijedtek az emberek, akik a másokét nem érezték annak, hogy akkor bizony csak az övék maradt büdös, mert már csak ők nem használnak szájvizet, és gyorsan mindenki megvette az eredetileg lábvíznek gyártott készítményt. Mondjuk, a marketing működési mechanizmusa ezt a történetet nagyban hihetővé teszi, de azért nem árt tudni, hogy a kínaiak már i. e. 2700-ban foglalkoztak a szájszaggal, az ókori Hippokratész só és borecet keverékét ajánlotta szájöblögetésre, a Római Birodalomban pedig olajat és fehérbort használtak. Speciális vizeket Semmelweis és Pasteur doktorok alkalmaztak először a szájüreg fertőtlenítésére, de azokban az időkben még nemigen dívott a kereskedelembe került termékek ilyen-olyan átragasztása. Persze, az is igaz, hogy míg a gyermekágyi lázat felszámolták, szájszag a mai napig létezik. Esetleg ebből indult ki a lábvíz történetének elindítója. Vagy egy újabb marketingtrükk, hogy mostantól a lábszagúak is vásárolják a szájvizet, ha lehet, literes kiszerelésben! Én már mindent el tudok képzelni. Csak egyet nem bírok megérteni: miért van az, hogy a legfájdalmasabb, a legembertelenebb hírről sosem derül ki, hogy ál? Napra pontosan öt évre a legbrutálisabb újságírógyilkosságra ismét egy hiteles újságírót gyilkolt meg – most a legbrutálisabb kór. Itt már akkor sem tud ünnep lenni, ha vasárnap.

Igaz?

 

A moszkvai (metró) gyönyörű szobraival, fényűző architektúrájával azt üzeni, hogy a Szovjetunióban akkor is ünnep van, ha nincs VASÁRNAP.

Kováts Judit: Elszakítva

A cikk a Vasárnap családi magazin 2023. február 28-ai számában jelent meg

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?