Kép Unsplash
Időben elindultam Pozsonyból, hogy elérhessem a 6.42-es vonatot, ami nagyon jó, meleg és kényelmes, nem lépcsős. Hamar meg is érkeztem így Galántára, de a hideg levegő azért megviselt, meg hát korán is keltem, mert busszal és két villamosátszállással jutottam el a pályaudvarra.
Elsőnek vártam a galántai buszmegállónál, utánam egy hölgy és egy alsószeli férfi. A férfi barátságosan felajánlotta, csak szálljak fel, majd a táskákat ő feladogatja. Egyikben virág és gyertya volt, azt mindjárt elhelyezte a jobb oldali ülés alá, hogy le ne törjenek. Csak nyolc utas volt a 45 férőhelyes buszon, ezért megkértem a hölgyet, aki a fogyatékkal élőknek kijelölt helyre ült, cserélne-e velem. Rám förmedt, hogy én hány helyen akarok ülni. Erre csak annyit mondtam: hiszen hely van bőven, csak kerekes a táskám, és ott magam mellett tarthatom, nem dől fel. Különben járvány van, a két méter távolságot be kell tartani. Amire felkiáltott, hogy oltsa be magát! Mondom, be vagyok oltva kétszer, most várom a harmadikat. De csak nem fogta be a száját. Kérte tőlem a rokkantigazolványt, én mondtam, hogy nem vagyok köteles önnek felmutatni, de van. Még azt is kérdezte, meg vagyok-e operálva. Mondtam: igen, holott mondhattam volna azt is, mi köze hozzá, de nem tettem. Ezzel a hölgy távozott a helyéről. Királyrévben leszállt, az iroda felé ballagott, de a maszkot az utcán sem vette le. Egyedül utaztam tovább Nádszegre. A buszsofőr szó nélkül segített letenni a táskát. Nem ismertem, de nagyon figyelmes és rendes volt. Még vannak rendes emberek is.
Horváth Rozália, Pozsonyligetfalu
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.