Kép Unsplash
Nem volt rossz ember, a kutyának sem ártott. Ha tehette, messziről elkerülte, hogy belecsöppenjen egy nemkívánatos helyzetbe. Igyekezett megelőzni. Derék ember volt, az biztos, mint özvegy egyedül nevelte mind a négy apró gyerekét.
Főzött, mosott rájuk. Sokan inkább csodálták, mintsem, hogy levettek volna valamit a terhéből. Ő maga próbálkozott, hogy mostohaanyát találjon a kicsikhez. Akadtak távjelentkezők, de amint meglátták, hogy mi vár rájuk, sürgősen távoztak, és soha többé nem jelentkeztek, ahogy távozásukkor ígérték. Vagyis minden maradt a régiben. A rokonok távol laktak, a nőtagok nagy ritkán ellátogattak hozzá, igyekeztek a nagytakarítást elvégezni, akárcsak nagy ritkán a szomszédok. Kapott ajánlatot a gyerekek intézetbe helyezésére, de azok sírva körülfogták, hogy mindent elviselnek, csak maradhassanak.
Sanyika bácsinak nagyon fájt, hogy nem talált megértő nőt. A bánata orvoslására, mint annyi másnál, maradt az alkohol. Nem lett nagyivó, tekintettel volt a gyerekekre, de ivott. Azon a napon kicsit felöntött a garatra. Itt volt az ideje hazamenni. A biciklije, nekitámasztva a bodzabokornak, türelmesen várta gazdáját. Mi haszna várta, ha Sanyika bácsi nem volt olyan állapotban, hogy felpattanjon rá, mint huszár a lovára. Hosszabb, eredménytelen próbálkozás után végre sikerült. Nagy ákombákomokat írva haladt az úton, amíg el nem ért az útkereszteződésig. A fránya úttest nem akart kiegyenesedni, a bicikli is azt csinált, amit akart. Az eredmény az lett, hogy nem tudott az árokból kijönni. Végül talpra állították a közelben labdázó kamaszok, és a közben odaérkezett apjukkal felültették a járműre. De az igyekezetük kárba veszett. Nem maradt más hátra, mint felültetve Sanyika bácsit a hátsó ülésre, hazaszállítani. Az volt ám a csuda látvány, még az éber ebek is üdvözölték a díszes menetet.
Sanyika bácsi nagyon élvezte az utazást, nem kellett a pedálokkal, sem az egyensúllyal vesződnie, úgy utazott, mint az omnibusz tetején. Közben elérkeztek a község másik kocsmájához. Sanyika bácsit mintha villámcsapás érte volna, visszanyerte az egyensúlyát – egy szökkenéssel a földön termett, ott hagyta ámuló segítőit, és ment rendbe hozni kiszáradt torkát. Kísérői nem tudták, mitévők legyenek, nevessenek-e vagy mérgelődjenek. Egyiket sem csinálták. Ismerték nehéz sorsát, együtt éreztek vele, és nagyon sajnálták.
Puss Rudolf, Somorja
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.