Mennyit ér ma az adott szó?

Eleve komolyan gondoljuk, vagy már abban a pillanatban, amikor kimondtuk, tudjuk, nem biztos, hogy megtesszük – rosszabb esetben biztosan tudjuk: nem fogjuk megtenni?! Olyankor ígérünk csak, amikor tudva tudjuk, képesek leszünk tartani az ígéret tárgyát, felelősséget vállalni a kimondott szavunkért, vagy ennek az egésznek nincs is valódi értéke?

Nem ezeket a kérdéseket jöttem megválaszolni, és egy kicsit mégis. Az ugyanis egy dolog, hogy kinek mit ígérünk, s ahhoz képest hogyan cselekszünk. A valódi ígéret lényege viszont nem az, mit mondunk másoknak, hanem mit magunknak. Nem a másoknak tett vagy nem tett ígéretek alapján ítéltetünk meg, hanem a saját magunk felé tett vagy nem tett ígéretek alapján.

A valódi érték ugyanis az, mit ígérek, és ahhoz képest mit teszek vagy nem teszek magamnak, magamért. Nem az önző, énközpontú beállítottságról beszélek, hanem arról, hogy amit ígérek magamnak, azt vajon megteszem-e.

Hogyan tudok megállni a saját lelkem előtt, és szembenézni azzal, vajon azt tettem-e, amire nekem volt valójában szükségem, vagy megfelelni akartam, másoknak előbb jót tenni, esetleg ígértem, de végül nem tettem. Mennyit ér az adott szavam önmagam előtt, önmagammal szemben? Tudok-e hiteles lenni, és hihetek-e önmagamnak? Ezekben az időkben igencsak fontos, hogy mennyit ér az adott szavunk, de leginkább önmagunkkal szemben van jelentősége.

Szöveg Ambrózai Zsuzsanna, Ember_kép