Manapság, ebben a nehéz világban minden emberi, meleg szív és segítőkészség fontos és jóleső.
A legtöbb ember ugyanis csak arra törekszik, hogy saját magát megvédje a vírustól, vagy hogy szerencsésen kikerüljön belőle. Ám sajnos nagyon sokan magatehetetlenek, és rá vannak utalva mások segítségére. A széles családom körében szorgoskodik egy jó tündérke, aki azon fáradozik, hol és miben segítsen másokon. Mivel én is az ágyamhoz vagyok láncolva, hozzám is el-eljár. Elvisz orvosokhoz, kiváltja a gyógyszereket, bevásárol, leviszi a szemetet és sorolhatnám. Ezenkívül a család 83 éves tagját is ő látja el. Manyuska egy szombati délután letett egy nagy bevásárlószatyrot a konyhában, benne zöldség, csirkehús és más nyersanyag. Mi ez, Manyuska, kérdeztem. Erre azt felelte, hogy meg kell főzni egy idős házaspárnak, akik elkapták a vírust, de a kórházból hazahozták őket helyszűke miatt. Jó, Manyuska, mondom, de hát már este van, mikor főzzük meg. Most, ha lehet, ki tudja, mikor ettek utoljára meleg ételt. De hát kik ezek, hogy ennyire a szíveden viseled a sorsukat? Nem ismerem, a szomszédok mondták, hogy nincs senki hozzátartozójuk. A finom húsleves elkészült, Manyuska vitte szaporán a beteg házaspárnak.
Elgondolkodtam. Hol fér meg egy ilyen törékeny asszonyban ennyi jóakarat, ennyi segítőkészség? És a saját munkáját mikor végzi? Vélhetőleg akkor, amikor már más emberek az igazak álmát alusszák. De még talán álmában is azon töpreng, mindent elvégzett-e, nem felejtett-e el valamit, valakit. Kár, hogy nincsenek sokan az ilyen jótündérek. Köszönjük Manyuskának és a hozzá hasonló tündérkéknek a fáradalmas munkájukat, jó szívüket, segítőkészségüket.
Tóth Éva, Kassa
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.