Kiérdemelt jutalom. KOPERTA

Vasárnap

Karácsony előtt Kassán a Kultúrparkban rendezték meg a nyugdíjasklubok énekcsoportjainak kiértékelését, egyben ez volt az utolsó fellépés is a múlt évben. A rendezvényre benevezett az Őszirózsa hagyományőrző népdalcsoport is, akik már több mint 17 éve lépnek fel különféle rendezvényeken és versenyeken.

Természetesen számtalan oklevéllel és elismeréssel rendelkezik, noha az Őszirózsa az egyedüli népdalcsoport Kassán, s hát a zsűri nem tudja kellőképpen értékelni, mert nem értik a szöveget. De értékelhetik az összhangot, a kiválasztott ritmusokat, a borsod-abai népviseletet. A huszonkét fellépő csoport közül hat kapott kitüntetést, köztük az Őszirózsa is. A csoportot Veszelovszky Erzsébet után Füleky Ervin vette át, nem kis munkájába került átszervezni, új tagokat behozni, sok új dalt betanítani, azonkívül ő az, aki hegedűn is kíséri a csoportot, amivel még sikeresebbek lettek. Ezt dokumentálják a Magyarországon elért eredmények is: a Ki mit tud? versenyen Siófokon három arany minősítés, továbbá a Röpülj Páva dalos találkozáson való részvétel tíz éven keresztül, és különböző fellépések. Jogosan megilleti ez az elismerés a csoportot, mert minden tag beleadja lelkét, pénzét ebbe a szenvedélybe, és ez majd a továbbiakban is motiválja őket a munkájukban. Céljuk, hogy tovább vigyék ezt a kultúrát, hiszen a népdal minden nemzetnek az egyik legértékesebb kincse.

Tóth Éva, Kassa

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?