Kép Unsplash
Vannak nehéz napok az életünkben. Nincs csillámpor, amelyet egy varásztündér ránk szór, és hipp-hopp, minden tökéletesen széppé és újra boldoggá válik. De nincs az a rózsaszín köd sem, amely egyszer el ne oszlana, legyen szó bármiről.
Ettől még sem egyik, sem másik nem rossz vagy jó. Ez maga a törvényszerűség, az élet hullámzásának ritmusa vagy épp ritmustalansága. Ugyanakkor nem szögezhető le, hogy a jó után rossz jön, s fordítva, a rózsaszínek és szürkék akár egyik pillanatról a másikra is érhetnek egymás után. Ilyenformán nincs stabilitás sem, érzelmi semmiképp, legfeljebb egyensúlyra való törekvés. Így hát ott tartunk, hogy vannak bizony napok, amelyek nehezek az életünkben. Nincs szükség ilyenkor álarcot húzni, s azt mutatni, minden rendben van. Rendjén van ugyanis nem jól megélni egy élethelyzetet, napot. A titok abban rejlik, hogy ne ragadjunk benne. Sem a napban, sem a magával ragadó érzésben. Abban, hogy most épp nem jó, hogy nehéz, hogy fáj, bánt, hogy épp súlyos a batyunk, amit cipelünk az életben.
Hogy mit tudsz tenni az ilyen időkben? Hálásnak lenni. Nem, nem a nehézségért (bár, ha tudsz, még azért is), hanem minden másért, amid van. Állj meg kicsit, nézz körül, gondold végig. Mennyi minden van, amiért hálás lehetsz ebben a pillanatban? Tanuld meg megtalálni és hálával átitatni mindazt, amid van. Emberi kapcsolatokat, érzéseket, helyzeteket, tárgyakat, lehetőségeket. Bármit. Miért?
„Aki elfelejti a hála nyelvét, az sosem lesz beszélő viszonyban a boldogsággal.” (John Robbins)
Szöveg Ambrózai Zsuzsanna, Ember_kép
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.