A VASÁRNAP nekünk való!

györgyi

Nyugalom. Most az egyszer nem a lapra gondolok. Bár… az azért tagadhatatlan, hogy a Vasárnap tényleg nekünk való, hiszen kinek másnak szólna, mint nekünk, Szlovákiában élő magyaroknak.

A szlovákok, bármennyire szeretnék is néhányan, nem értik, a magyarországiak, bármennyire is dicsérik, nem jutnak hozzá. Maradunk mi, akik itt élünk, és még tudunk magyarul. Sajnos, egyre kevesebben, sajnos, egyre rosszabbul. És ha nem olvasunk magyarul, akkor még kevesebben leszünk és még ennél is rosszabbul bírjuk majd saját anyanyelvünk.

A közelmúltban egy nagyon kedves családnál voltam vendég Úszoron. Négy leányzó, mint az orgonasípok, Somorjára, Gútára, Szerdahelyre utaznak magyar iskola után, mármint hogy utaztak, amikor még az iskolákban volt az iskola, remélhetőleg a jövő héttől ismét utazhatnak. Úszor egy csendes kis falu Somorja mellett, valaha színmagyar. Van vasútállomása is, ez azért tűnt fel, mert odafelé menet messziről szemembe ötlött homlokáról a magyar helynévtábla. Kvetoslavov – Úszor, áll rajta egyforma betűkkel. (Az elsőt 1948-ban kapta, aztán hogy ki lehetett az a Kvetoslav, vagy mi, azt senki sem tudja. Lehet, hogy a jó termőföldje szolgált remek táptalajul a virágoknak, és ennek dicsőségére nevezték el szlovákul így.) Ó, hát igen, a vasúti helynévtáblák, jó azért látni így, gondoltam elsuhantunkban az állomás mellett. A takaros ház előtt kiszállva azonban egy kicsit elbizonytalanodtam. A háziasszony jött kedvesen fogadásunkra, tessékelt hangos szóval beljebb, ám innen is, onnan is szlovákul szóltak hozzá, szomszéd, arra kerekező, tojás iránt érdeklődő. Bizony, mondja, főleg szlovákok lakják már a valaha színmagyar falut.

Hazafelé az úszori állomás előtt haladva már az jutott eszembe, milyen furcsa fintora is ez a sorsnak. Az én gyerekkoromban sem vasúti, sem településtáblák nem jelölhették az eredeti magyar helynevet, sőt az én gyerek- és fiatalkoromban még az újságokban sem volt szabad leírni, volt idő, hogy még zárójelben sem lehetett feltüntetni a magyar nevet. Akkor voltunk majd hétszázezren magyarok, és dacból, csakazértis magyarul beszéltünk, magyarul használtuk a településneveket, ha írtunk, magyarul írtuk le akkor is, ha tudtuk, hogy a szerkesztőségekben úgyis átírják szlovákra. Most meg itt van, megkaptuk, amiről akkor álmodni sem lehetett, és nem vennék rá mérget, hogy a következő népszámláláskor számunk eléri a négyszázezret azzal együtt sem, hogy kettőt is be lehet majd jegyezni, vagyis már érezheti magát az ember magyarnak is, szlováknak is, romának is, magyarnak is egyszerre. Szóval, tényleg igaz lehet, hogy az ember jó dolgában elkényelmesedik, meg hogy teher alatt nő a pálma, s ha nincs nyomás, megszűnik az ellenállás, és az ember szépen beolvad a közegbe, melyben éppen van.

Pedig, így vagy úgy, bizony megint kezdődik az iskola, és nekünk itt jogunk, módunk, lehetőségünk van anyanyelvibe járatni a gyerekeinket, valahogy mégis egyre kevesebbet íratnak magyar szüleik magyarba. Hetvenöt éve még elődeink árkon-bokron, mocsáron-nádason, tűzön-vízen, lezárt határon át szökdöstek hóban, fagyban, esőben, sárban, hogy anyanyelvükön tanulhassanak, mi meg szenvtelenül hagyjuk veszni mindazt, amit akkor ők és az ő szüleik nekünk kiharcoltak. De persze, vannak kétnyelvű tábláink, meg vannak rovásírásosak is, az ember nem akarhat mindent. Mert aki mindent akar, a végén megilleti a semmisem. (Szép lassan leszerelik az okafogyottá vált táblákat.)

No, de nem károgni jöttünk mi most itt össze, kedves testvéreim az Úrban, hanem örvendeni afelett, hogy van még önfenntartó magyar lapunk, vannak magyar iskoláink, vannak íróink és könyvkiadóink, magyar színházunk, egyetemünk, tanszékeink, van három-négy-öt-(hat?) magyar pártunk (lassan minden második emberre jut egy), ha összefognak, akkor is lesz egy. Csak épp az emberek fogynak ki alóluk (belőlük). Mi meg fejünkre húzzuk a paplant, s azt gondoljuk, alatta ellehetünk még egy ideig, legalább amíg mi élünk. Pedig, legfőbb ideje volna felkelnünk, vasárnap, nem vasárnap, el kell indulni végre menteni a még menthetőt. Mielőtt még kicsöngetnek.

Már becsengettek.

 

Aki követni szeretné Hunčík Pétert azért, hogy 2025-ben és még az után is olvashassa a Vasárnapot, és megteheti, a következő számlaszámon tegye:

 

Československá obchodná banka, a.s.

Číslo bežného účtu IBAN: SK34 7500 0000 0001 2590 9023

Variabilný symbol: 999

 

 

Apa, apa, apa, a paplan!

Ne húzd a fejedre, jó?

Tudom, hogy hajnali hat van,

de a VASÁRNAP nekünk való!

Szabó T. Anna: Jó reggelt!

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 35. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?