Három évtizede annak, hogy Bruce Willis fejcsóválva állt Luc Besson francia filmrendező elé, mondván, túl zsúfolt a naptára, egy kicsit várni kell Az ötödik elem forgatásával. Hogy ne essen ki a formából, Besson leült, és egy hónap alatt megírta, majd újabb három alatt le is forgatta Léon, a melegszívű bérgyilkos és egy sanyarú sorsú tinédzser nem mindennapi történetét. Íme néhány érdekesség a jubiláló tragikomédiáról!
1.) A tinédzser Mathilda szerepére csaknem 2000 színésznőt hallgattak meg – a szerep végül az akkor 11 éves, azóta Oscar-díjas Natalie Portmané lett, akinek ez volt az első nagyjátékfilmje. Szülei azonban szigorú feltételeket és szabályokat állítottak a rendező elé; megszabták például azt, hogy lányuk összesen öt jelenetben dohányozhat, egyszer sem szívhat be vagy fújhat ki láthatóan füstöt, a film végére pedig le kell szoknia.
2.) A film máig legellentmondásosabb eleme a sugallt romantikus kötődés a felnőtt Léon és a tinédzser Mathilda között. Jean Reno, aki a bérgyilkost alakította, ügyelt arra, hogy karaktere szelídnek, gyermeklelkűnek és kissé „lassú felfogásúnak” érződjön, hogy a nézőkben véletlenül se merüljön fel a lehetősége, hogy kihasználná Mathildát. Ennek ellenére kettejük kapcsolata sokakat elidegenített Besson munkásságától.
3.) Gary Oldman nem kevés improvizációval minden idők egyik leggusztustalanabb főgonoszát formálja meg a filmben, csatlósai közt azonban még egy valóságos hős is akad. Keith A. Glascoe, aki a film egyik mellékgonoszát alakítja, később beállt a New York-i tűzoltók közé. A 2001. szeptember 11-ei terrortámadás során életét vesztette, miközben civileket próbált kimenteni a lángoló ikertornyok egyikéből.
4.) A stáb egy ponton még egy bűnözőt is elkapott, teljesen véletlenül. Egy férfi, miután kirabolt egy üzletet, menekülni próbált New York utcáin, ám váratlanul egy seregnyi rendőrautóba és járőrbe botlott. A túlerő láttán inkább felhagyott a futással, és miután mindent bevallott, megadta magát. Csak később tudta meg, hogy nem valódi rendőrök, csupán egy csapatnyi statiszta ijesztett rá, akik a Léon egyik jelenetét forgatták.
5.) Besson eredeti terve az volt, hogy megvárja, amíg Natalie Portman felnő, majd leforgat egy folytatást a felnőtt Mathildával. Időközben azonban produkciós céget váltott, a film jogait pedig nem tudta visszaszerezni. Ötletét végül mégis megvalósította Colombiana címen. A filmben Zoe Saldaña egy női bérgyilkost alakít, akinek gyerekkorában a szeme láttára meggyilkolták a családját – akárcsak Mathildáét.
A cikk eredetileg a Vasárnap családi magazin 2024. szeptember 17-i számában jelent meg.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.