A brutalista: Egy magyar amerikai tragédiája

A történet Tóth László holokauszttúlélő magyar építészt (Adrien Brody) követi, aki Amerikába menekül háború sújtotta hazájából. Itt a sors hamar összehozza egy gazdag mecénással, aki felkéri élete projektjére – egy óriási, brutalista stílusú közösségi központ megépítésére. Az ígéret földjén azonban nem minden arany, ami fénylik, László pedig rövidesen azon kapja magát, hogy az állandó kilátástalanságot valahogy nem sikerült Európában hagynia.

Végtelen történet

Beszéljünk az elefántról a szobában. Mennyire tűrhető a film csaknem négyórás hossza? Nos, meglepően jól. Arra viszont érdemes felkészülni, hogy A brutalista nem könnyed kikapcsolódás. Ráérős, lassú folyású tragédia makulátlan jellemrajzokkal, érzelmileg ingoványos cselekménnyel, amely egy percet sem veszteget el terjengős játékidejéből, ám épp ezért csak szorgosan és figyelmesen lehet befogadni. A leginkább akkor működik, ha kirakósként kezeljük, melynek célja a szereplők megértése, társadalmi traumáik fokozatos kibogozása. Ezt nagyban segíti Jancsó Dávid Oscar-jelölt vágása. A film kifogástalan ritmusban folyik; tudja, mikor kell behúznia a kéziféket, és elmerülni egy-egy hangulatos beszélgetésben, de azt is, mikor kell kíméletlenül megostromolni a néző vérnyomását. Az alkotók szerencsére tudták, hogy sokat várnak el tőlünk, és legalább annyit adnak is – például egy 15 perces, a történetbe organikusan beépített szünetet, visszaszámlálással. A mosdólátogatással tehát nem lesz gond. Szerencsére sok minden mással sem.

A betonember

Szinte hipnotikus, ahogy A brutalista egy egész korszak lelki kavalkádját bemutatja. A fakó színek, kietlen tájak és kísérőjük, a már-már visszhangzó zene egy olyan világot tárnak elénk, mely elfelejtette, hogy kell emberközelinek lenni – vagy csak jól titkolja, hogy képes rá. Olyan világot, ahol teljesen érthető frissen traumatizált főszereplőnk darabokra esése. Adrien Brody mesterien formál meg egy a múltja elől egyszerre rohanó és azt elengedni képtelen embert, míg a nejét alakító Felicity Jones pont az ellenkező szerepben tündököl; olyan túlélőként, aki annak ellenére is hátrahagyta traumáit, hogy azok végérvényesen megváltoztatták a testét. Magyarul is egész jól beszélnek mindketten, bár Jancsó Dávid elmondása szerint a hosszabb monológoknál a mesterséges intelligencia is besegített. A hazai közönség szemszögéből ez minden bizonnyal jó döntés volt, elvégre kevés dolog zökkent ki annyira, mint egy magyar szereplő, aki két szót sem tud hitelesen megformálni az anyanyelvén.

Nehéz volna fogást találni A brutalistán, hiszen akárcsak a címszereplő épületei, Corbert filmje is túlnő önmagán – ha mozgóképként nem is a végletekig csiszolt, egész estét felemésztő élményként egyértelműen makulátlan, lehengerlő darab. Olyan alkotás, amelyet szíve szerint kiöltözve nézne az ember.