Katona Mónika és Farkas Barbara
Cséfalva aprócska falu a Csallóközben, a Tök jó farmnak köszönhetően mégis igazi őszi központtá vált. Bemutatjuk önöknek a filmbe illő helyszínt!
Miután belépünk a kapun, meglepődve konstatáljuk, mennyien nyüzsögnek a hangulatos farmon. Gyerekek játszanak a szebbnél szebb tökökkel, de van, aki kutyát sétáltat, néhányan fényképezkednek, míg mások tökös kávét szürcsölgetve válogatnak a tökportéka közül.
A farm működtetői, Farkas Barbara és Katona Mónika épp a kis büfében tevékenykednek, rögtön meg is kérdezik, kérek-e egy tökös lattét, mielőtt leülünk beszélgetni. Hogyne kérnék! Sütit is kapok mellé – nem veszem észre, de mint kiderül, még ebben is tök van.
Tökéletes párosítás. Úgy érzem magam, mint egy amerikai film szereplője az őszi vásáron: minden nagyon hangulatos, zene szól, esztétikus a sok dekoráció.
Színes vendégsereg
„Mindig is nagyon szerettem az őszi hangulatot, szívesen nézegetek ilyen képeket. Régóta akartunk valamilyen közös vállalkozást indítani Barbival, a barátnőmmel. Így jött a képbe a tökfarm. Eleinte csak termeszteni és árulni szerettük volna, de továbbgondoltuk az ötletet” – mondja a kezdetekről Mónika.
Egyikük jogász, másikuk közgazdász, de bevallásuk szerint, ha lehetne, teljes állásban a farmmal foglalkoznának, mert imádják!

„Rájöttünk, hogy a tök remek dekorációs elem. Megszólítottuk néhány fotós ismerősünket, lenne-e igényük ilyen fotós helyszínre. Összeraktunk néhány hátteret, aztán pedig híre ment a dolognak. Egyre többen jönnének ide fotózni, fotózkodni” – magyarázza Barbi. A fotósok a díszlet bérléséért fizetnek. Válogathatnak a kész hátterekből, de külön kérésre a lányok egyedi dekorációt is készítenek.
Szlovákiából és Magyarországról is egyre többen látogatnak el a tökfarmra, de voltak már itt kanadaiak, amerikaiak és olaszok is. Míg a korábbi években főleg szlovákiai magyarok érdeklődtek, idén a szlovákok vannak többségben.
„Idén rengeteg influenszer megfordult nálunk, illetve szlovák fotósok is vannak, valószínűleg most ezért jönnek hozzánk inkább szlovákok, meg persze a gyorsforgalmi út megnyitása is hozzájárul ehhez. Pozsonyból húsz perc alatt ide lehet érni” – mondják. Egyelőre a nyitvatartás péntekre és hétvégére korlátozódik, hiszen a tulajdonosok dolgoznak, gyereket nevelnek.
Farm vagy közösségi tér?
Második éve jótékonysági tökfesztivált is szerveznek. Egy környékbeli helyi kisfiúnak adják azt a pénzt, amit sütivásárral, illetve egy gyönyörű tök elárverezésével gyűjtöttek össze. Tavaly 860, idén pedig több mint 2500 eurót szereztek így.

„A fesztiválon kézműves-foglalkozás, gyerekjátékok, lovaskocsizás is volt. És bár a halloween a »legtökösebb« ünnep, ennek kapcsán még nem volt rendezvényünk, mert addigra minden tököt eladunk. De ami késik, nem múlik… Rengeteg ötletünk van” – mondják lelkesen.
Családi kör
Mindent saját kézzel készítenek: „Mónika nagyon kreatív, szépen ír, rajzol, szóval, ha bármilyen feliratot lát itt az ember, azt valószínűleg ő csinálta. Az ezermester apukáink és a hihetetlenül ügyes anyukáink pedig rengeteget segítettek nekünk. Az egész család be van fogva. Bár eleinte szkeptikusak voltak, mostanra ők is imádják ezt az egészet” – meséli Barbi.
Ottjártunkkor külföldi segítség is volt, egy olaszországi barátnő jött megnézni a farmot, aki örömmel főzte a kávékat a vendégeknek.
„Az összes tök, amit itt lát az ember, valamelyikünk kezén biztosan átment. Tényleg mindent magunknak csinálunk. Az ültetéstől a betakarításon át az eladásig. Igyekszünk, hogy bio legyen, de ha nem adnánk semmi plusztápszert, akkor a termés tönkremenne, megennék a csigák. Rengeteg régi dolgot hasznosítunk újra, a dekorációban régi bútorok, ládák vannak. Másoknak szemét, nekünk érték.”

A tökökön túl
„Alapjáraton a tökszezonban, szeptember közepétől október végéig vagyunk nyitva. De idén például karácsonyi fotózásra is biztosítunk dekorációt. Tavaly pedig húsvétkor is kinyitottuk a farmot, hogy legyen itt egy kis közösségi tojáskeresés és mókázás. Amikor pedig lemegy a szezon, a maradék tököket összetörjük, és kint hagyjuk a vadállatoknak télire. Bár igazság szerint sajnáljuk ezeket, mert szívvel-lélekkel nevelgettük mindegyiket.”
Ízletes és sokoldalú portéka
Idén gyorsan megcsappant az eladásra kínált tökök száma. Voltak fajták, melyek október közepére teljesen elfogytak. Nem tudnak eleget termelni: viszik enni, de rengetegen díszítésre is, például virágüzletekbe.
„Valahogy megszerettettük a tököket a környékbeliekkel. Sokan, akik például csak fotózkodni jönnek, aztán vásárolnak is, kérik a recepteket, kérdezgetnek minket, hogy melyik fajtából mi a legfinomabb. Egyébként tizenhat fajtánk volt idén. Ezek közül nem mindegyik ehető, vannak kifejezetten dísztökeink is. Sima sütőtök, vajtök, hokkaidó, kék hokkaidó, Pink Banana… A magokat többnyire Európából rendeljük. Gondoltunk amerikai behozatalra is, de ahhoz rengeteg engedély kell.”
A Tök jó farmon nem szednek belépőt, bárki jöhet, s még ingyen kávét, kóstolót is kap. „A kérésünk csak annyi, hogy cserébe vásároljanak” – árulják el a tulajdonosok.

A cikk a Vasárnap családi magazin 2023/43-as számában jelent meg, október 24-én
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.