<p>Kedves barátném hívott a minap, hogy hozhatna-e egy kis kóstolót egy különleges kalácsból, és a tésztájából is egy darabot. Korábban már hallottam az úgynevezett vatikáni kenyérről, amivel megkínált, de eddig még nem jutott el hozzánk a tésztastaféta. Igent mondtam.</p>
A tésztához, amely csinos, piros-fehér textildarabkával letakart befőttesüvegben kucorgott, tartozott egy írásos használati útmutató is. Végigfutva az egész oldalt kitöltő szöveget az az érzésem támadt, mintha egy, az ezredfordulón oly divatos tamagocsit kaptam volna. Az ajándék tésztát is etetni kell, cukorral és liszttel. Itatni (tejjel) és babusgatni (óvatosan megkevergetni, kizárólag műanyag vagy fakanállal, mert fémmel nem érintkezhet), mint azt a vacak kis távol-keleti digitális játék állatot. Sajtóhír volt annak idején, hogy speciális tamagocsitemetőket hoztak létre a nem elemből nyert energia, hanem gondoskodás hiányában kipurcant kütyük számára, ahol a boldogtalan gazdik – akárcsak egy valódi (urna)temetőben – egy erre kialakított fal nyílásaiba helyezhették az örök digitális erőterekre szenderült kedvenceiket.
Hm, a tésztával együtt a keblem is dagad: szépen alakul, így, öt nap után valóban megsokszorozta magát, ami nem is csoda, hiszen elnyelt fél liter tejet s fél-fél kiló kristálycukrot és félgrízes lisztet. Szükség is van a mennyiségbeli gyarapodására, mert holnap, azaz a hatodik napon felnégyeltetik, a hetediken háromnegyede továbbajándékoztatik, a maradékból pedig – mindenféle földi jó, például dió, mazsola és más finomságok beleforgatásával – a saját sütiadagunk készül. Azt hiszem, a tovább ajándékozással sem lesz gond, mindhárom jelöltem gyakorló háziasszony, fejenként egy férjjel és – visszaszámlálásnak is beillő, csökkenő sorrendben – három, kettő és egy jól evő gyerekkel.
Szándékosan nem néztem utána, hogy ki és mi indította útjára a vatikáni kenyeret. A sokszor legendásan logikátlan gondolkodásomra hagyatkozva azt hiszem, nem járok messze az igazságtól, ha az okok között a barátnők „építő jellegű” eszmecseréjének segítését, valamint az ajándékozás, a sütés és az evés örömének szó szerinti megízleltetését sejtem.
Vajon ki gyúrta össze az őstészta alkotóelemeit? Merre utazott, vándorolt tovább, amíg hozzám – Komáromból – eljutott? Milyen edényekben, terítők, abroszok alatt pihent, terjeszkedett, nőtt? Milyen konyhákban töltött egy egész hetet? Nyalt-e bele közben kutya, macska, teknős, gyerek? Milyen tej került bele? (A miénkbe tejautomatából csapolt „igazi”.) Hol őrölték a lisztet, hol csomagolták a cukrot, amit beletettek?
Hm, ha ez a tészta mesélni tudna! Majd meghallgatom, mit duruzsol vasárnap a sütőben...
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.