Rendszertelenség az irodalmi díjrendszerben

Évtizedes múlttal büszkélkedhet az Európai Unió Irodalmi Díja, Szlovákiára és Magyarországra azonban most csap majd le negyedszer. Egyik legfőbb jellemzője a ciklikusság: az érintett negyvenkét európai ország közül minden évben 11–14-ben osztják ki, háromévente kerülnek tehát sorra. Szlovákia és Magyarország a besorolás szerint egy csoportba tartozik, így 2015 után idén ismét mindkét ország egy-egy szerzője megkapja az EU-s elismerést, ahogy Ausztria, Finnország, Grúzia, Írország, Olaszország, Litvánia, Románia, Lengyelország, Görögország, az Egyesült Királyság és Ukrajna érintett íróemberei is izgulhatnak.

Nem kerül tehát évente a szélesebb nyilvánosság látóterébe, és úgymond, kívülről, nemzetközi terepről érkező díj ez, mégis minden országban külön zsűri áll fel, úgyhogy az adott irodalmi terep ismerői hoznak döntést egy belső mezőnyben. A magyar döntéshozók egyike Deczki Sarolta, a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének tudományos munkatársa, aki szerint Magyarországon olyan irodalmi díjrendszerbe illeszkedik ez az elismerés, amelynek kapcsán sok mindenről beszélhetünk, csak épp rendszerről nem. „Megdöbbentően magas számú a díjak és az odaítélő szervezetek száma, és mindenképpen túlzás rendszerről beszélni. Az EU-s díjat most negyedik alkalommal osztják majd ki itt, valamelyest van tehát már neve, ismertsége, beilleszkedett már a többi magyar irodalmi díj közé.”

Ki mindenki „emerging writer”?

Presztízst jelentett a díj azoknak a pályájuk elején járó íróknak, akik megkapták; bizonyos fórumokon pedig még kis Nobel-díjként is emlegetik. „Ezt erős túlzásnak érzem, hiszen a Nobel-díjat többnyire már számos remekművet felmutatni tudó pálya végén adják, ez az elismerés viszont inkább ösztönzést jelent. E mögött az a szándék is megbújik, hogy erősítsék az európai kulturális sokféleség meglétét.” Az esélyesek kiválasztásakor az egyik legfőbb megkötés tehát, hogy olyan alkotó neve merülhet fel, aki már nem pályakezdő, de nem is a legelismertebbek egyike, azaz emerging writer (feltörekvő író – a szerk. megj.). „Elég szigorúak a kritériumok, és ez sok fejtörést okozott. A korábbiaktól eltérően most csak az elmúlt másfél évben megjelent könyvek szerzőinek ítélhető oda a díj. Emellett az is szempont, hogy az adott szerzőnek minimum kettő, maximum pedig négy, fikció kategóriába illeszkedő műve jelent meg. Ebbe elvileg nem számítható bele a verseskönyv, a gyermekkönyvek, drámák, irodalmi esszék, egyéb irodalomtörténeti művek, a gyakorlatban azonban nem teljesen egyértelmű.” Az első rövidlista összeállításakor Bartók Imrére például azért mondott nemet a brüsszeli bizottság, mert hat fikciós műve jelent meg, a magyar zsűri szerint viszont még beletartozik ebbe a bizonyos emerging writer kategóriába. Krusovszky Dénes esetében pedig, bár csak két ilyen műve van, azt rótták fel, hogy minden egyéb műfajban több, azaz befutott költő, holott a vers elvileg nem fikció. „Próbáltunk érvelni, hogy a magyar irodalmi élet sajátossága, hogy senki sem egyetlen műnemre, műfajra áll rá, hanem részint a megélhetés, részint a megosztott érdeklődés miatt többfelé nyitnak. De ez nem hatotta meg az illetékeseket.”

Egymásra figyelés

A döntéshozatal rengeteg egyeztetéssel és beszélgetéssel, a kiadóknál való érdeklődéssel járt; Deczki Sarolta nem is számított arra, hogy ez a zsűrizés végül ennyi munkával jár majd. „Gondosan próbáltunk szétnézni a piacon, hogy véletlenül se kerülje el a figyelmünket olyan mű, mely esélyes lehet a díjra. És utána ezt a nem kis mennyiséget el is kellett olvasni, közben pedig folyamatosan tárgyalni. Időközben világossá vált, hogy a másfél éves időintervallum és az emerging writer megkötés metszetében olyan kiugró remekművek, mint egykor az Emlékiratok könyve vagy a Termelési regény, nem születtek.”

Egyébként nem csak az irodalom terén osztanak hasonló díjat, hanem a könnyűzenében, a kulturális örökség terén, az építészetben is, eszerint az unió részéről van igény a sokszínűség ösztönzésére. És arra, hogy a különböző országok alkotói megismerjék egymást, tudomást vegyenek egymás kulturális teljesítményeiről, mondja Deczki Sarolta. Az irodalom terén ennek alapvető feltétele a fordítás is, a díjaknak pedig olyan szerepük is van, hogy felhívják a figyelmet a jelentősebb, más nyelvű közlésre érdemes művekre. „Törekszünk arra, hogy az ismerkedés meg is valósuljon. Áttekintettük az eddigi díjazottak listáját, a legutóbbi szlovák díjazott kötete a kezembe is került a közelmúltban. Van arra igény, hogy olvassuk egymást; tudok olyan kiadói programról is, ahol a támogatás odaítélésekor előnyt jelent, ha EU-s díjazott alkotó fordítását jelentetnék meg.” Egyfajta pozitív diszkriminációt is élveznek tehát azok, akik magukénak tudhatják ezt az elismerést.

Hatás és befogadás

„A magyarországi eddigi pályanyertes műveket sok EU-s nyelvre lefordították. Ez óriási lehetőség egy szerző számára. Afelől azonban vannak kétségeim, hogy a pályájukban, nemzetközi ismertségükben radikális fordulatot hozott volna. Szvoren Edináról, Horváth Viktorról és Szécsi Noémiről van szó, és nem feltétlenül látni egy jelentős léptékváltást az ismertségükben.”

Érdeklődésemre Deczki Sarolta azt mondja, Magyarországon most egyértelműen kultúrharcos időszakban érkezik ez az uniós elismerés, de kérdéses, hogy ez befolyásolja-e a díj súlyát. „Kétségtelen, hogy a díj elköteleződés is az európai értékek, szellemiség mellett, értsünk ezen bármit is. Nyilván felmerül a szükségesség, a létjogosultság kérdése, de nem látok kivetnivalót abban, hogy számos díjat ítélnek oda. Hiszen minden tudományos, irodalmi műhelynek szíve joga díjat alapítani, és jóleső gesztus, ha megtalálják a megfelelő kedvezményezettet.” Minden bizottságnak, zsűrinek más és más a közege, teszi hozzá, és a grémiumnak megvan az a felelőssége is, hogy a már meglevő vagy potenciális olvasók szemével is tekintsen a jelöltekre.

Díjváltozatok

Ugyanakkor olyan kezdeményezéseket is látni, amikor az olvasók nem a szakmán keresztül, hanem közvetlenül dönthetnek az elismerésekről, ennek talán legkézenfekvőbb példája magyar közegben a Libri Irodalmi Közönségdíj. Az elismerés súlyát pedig a döntéshozó személye mellett az is befolyásolja, hogy honnan érkezik, kik állnak mögötte támogatóként. „Magyarországon még csak csökevényes formában létezik a mecenatúra intézménye, holott kulturális téren talán előrehaladottabb országokban elterjedt, hogy magánemberek, vállalatok is támogatnak kulturális szervezeteket, rendezvényeket, akár díjakat ítélnek oda. Nálunk ez gyerekcipőben jár, éppen ezért üdvözlendő kezdeményezés például az Aegon Művészeti Díj, amely nagy presztízsűvé nőtte ki magát. Jó lenne ilyenből több, akár díjakkal, akár ha a támogatás más módjaival segítenék a kultúra elég siralmas állapotú intézményeit, szervezeteit.” Ehhez kapcsolódóan érdemes felfigyelni az olyan jelenségekre, mint a Kukorelly Endre író nevéhez kötődő kezdeményezés: a Baumgarten-díj újraindítása közösségi finanszírozásból. „Pindurkát ugyan szkeptikus vagyok, de nagyon szimpatikus ez a megmozdulás. Nehéz átlátni egy díj létrejöttének anyagi és egyéb körülményeit, de ha megvalósulna, méltó hagyomány nyomába léphetne a Gyümölcsöskert-Baumgarten-díj.” Az újraindítási folyamat már elindult, a kimenetelre még várni kell, arra azonban már kevesebbet, hogy kiderüljön az Európai Unió Irodalmi Díjának sora. Deczki Saroltától megtudtuk, hogy május 22-én hozzák nyilvánosságra minden érintett ország nyerteseinek a nevét, az ünnepélyes díjátadó pedig szeptember 23-án lesz Brüsszelben.

Az eddigi magyarországi díjazottak

Szécsi Noémi: Kommunista Monte Cristo, 2009; Horváth Viktor: Török Tükör, 2012; Szvoren Edina: Nincs, és ne is legyen, 2015.

Az eddigi szlovákiai díjazottak

Pavol Rankov: Stalo sa prvého septembra (alebo inokedy) – Szeptember elsején (vagy máskor), 2009; Jana Beňová: Café Hyena: Plán odprevádzania – Café Hyena. Elkísérési tervezet, 2012; Svetlana Žuchová: Obrazy zo života M. – Jelenetek M. életéből, 2015.

A 2019 évi magyar zsűri tagjai: Deczki Sarolta, Joelle Dufeuilly, Kőrössi P. József, Szkárosi Endre (elnök) és Szolláth Dávid. Kislistára jelölték Mán-Várhegyi Rékát (Mágneshegy), Milbacher Róbertet (Léleknyavalyák, avagy az öngyilkolás és egyéb elveszejtő szerek természetéről), valamint Szilasi Lászlót Luther kutyái című művéért. Jelölni kívánták még Bartók Imre Jerikó épül, valamint Krusovszky Dénes Akik már nem leszünk sosem című könyvét is, ám ők nem feleltek meg a kritériumoknak.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnapban jelent meg!