Kit éltet a mi földünk?

Sokan hagyták ott az egészségüket vagy akár életüket, hogy a család jusson valamire. Mert falun a föld volt az éltető.

Bodrogközi falucskában meséli a polgármester, hogy nemrég székelyek jártak náluk, és csodálkozva kérdezték, miért nem művelik itt az emberek a földjeiket, kertjeiket. „Mert nem éri meg” – mondta nekik emberünk. Erre megszólal egy tizennyolc éves székely fiú: „Hogyhogy nem éri meg? Mi otthon megműveljük a kis földecskéinket, és megélünk belőle. Van burgonyánk, kukoricánk, zabunk, tehenünk, sertésünk, kecskénk, juhaink. Önellátóak vagyunk. Itt meg a sok munkanélküli ember dologtalanul, segélyből él.” „Drága a megművelés, az üzemanyag, a vetőmag” – feleli a polgármester. „Hát akkor dolgozzák be lóval, mint mi tesszük.” „Ó, errefelé már nincsenek lovak!” „Ha nincs ló, veszünk olcsó kínai traktort, négyliteres motorral. Bárhogy is, de a föld nem heverhet parlagon. Mi hétszáz méter magasságban is megélünk belőle. Boldogok lennénk, ha olyan földjeink lennének, mint maguknak itt, a síkságon.” És csóválja a fejét a székely, nem érti, mi történt a bodrogközi emberekkel.

A rendszerváltás óta

Dél-Szlovákia mezőgazdaságának jelenlegi helyzete valóban sok kérdést vet fel. Hiszen a 21. században egyre nyilvánvalóbb, hogy az ivóvíz és a szántóföld lesz a világ legnagyobb kincse, mi pedig nem tudunk élni vele-belőle. Miközben a gyümölcs- és zöldségtermesztés romokban hever, mert a nagy multinacionális cégek behozatala padlóra küldte a hazai termesztőket, a közeljövő nagy kérdése az lesz, kinek-kiknek a kezébe kerülnek a hazai földek. A szövetkezetek felszámolása óta (amelyet sokan méltán kárhoztatnak) szabad préda lettek, és a dél-szlovákiai munkanélküliség aránya azért is ilyen riasztó, mert az egykori földművelők százezrei megélhetés nélkül maradtak. Nem véletlen, hogy a fiatalok tömegével távoznak külföldre. Mindeközben az ország, amely a rendszerváltás előtt szinte teljesen önellátó volt mezőgazdasági termékekből, 60 százalékos behozatalra szorul. Az egykor földművelésből élőknek ha egytizede maradt a „kaptafánál”, hiszen a gépesített üzemnek nincs szüksége kézi erőre, kapára kaszára. Egy-egy kombájnnal, óriási traktorral, vetőgéppel hektárok ezrei művelhetők, a korszerű fejőgép tehenek százait feji esténként, a korszerű etetősorok is mindent elvégeznek, amit azelőtt emberi kézzel kellett. 

Nyugatabbra ugorva, egy csallóközi példa. Kertépítő emberrel beszélgetek, aki abból él, hogy szebbnél szebb kerteket tervez. Pázsittal, pálmafákkal, ösvényekkel, kis tavacskával, benne aranyhalakkal. Elmondja, hogy az ő kertjében valamikor nyolcvan barackfa állt. „Mi lett velük?” – kérdem. „Kivágtam őket, mert nem éri meg a fáradságot. A barackot megveszem a nagyáruházban.” Az ember döbbenten hallgatja: mivé lett az egykori Aranykert, és főleg, mi történt a csallóközi ember fejében? Azon már meg sem lepődünk, hogy a terjeszkedő főváros embertömegének a legbővebben termő területek estek áldozatául. Az ország keleti, északi csücskeiből munka után Pozsonyba özönlő populáció falusi környezetben szeretne élni, ezért a város egyre messzebb nyújtja csápjait, és vesznek el a földek. Új települések nőnek ki a semmiből. A legriasztóbb példa talán annak a Somorja melletti községnek az esete, amelynek határában a legjobb bonitású földeken mesterségesen létrehozott, füvesített dombokon ma szórakozó milliomosok ütögetik a golflabdát. A helyiek szerint arrafelé voltak a legjobb minőségű szántók. Az egykori grófi (majd szövetkezeti) földeket egy idegen szerezte meg, majd elintézte a dunaszerdahelyi földhivatalban, hogy minősítsék át őket építőterületté. Volt némi csinnadratta az ügy körül, de minden csoda három napig tart. A hivatal vezetőjének, aki hozzásegítette emberünket az üzlethez, s nem mellesleg törvényt sértett, a haja szála sem görbült. Most hajladozó gabonaszálak helyett pázsitot és csenevész fácskákat lenget ott a szél.

Versenyfutás a kincsért

Hogy mennyit ér napjainkban a föld, arra a legjobb példa egy idén felkapott hír. Egy kínai állami gazdaság, a Hszicsiang tartományi Xinjiang Production and Construction Corp. néhány év alatt hárommillió hektár termőterületet akar szerezni Ukrajnában. Az egyezményt a dnyepropetrovszki KSG Agróval, az egyik legnagyobb, magántulajdonban levő ukrán mezőgazdasági kombináttal kötötte. Ez első körben 100 ezer hektárt bocsát a kínai cég rendelkezésére, majd a területet fokozatosan növelni akarják. „A kínai vállalattól nemcsak pénzt és műszaki támogatást, hanem megbízható piacot is kapunk” – nyilatkozta a KSG Agro vezetője. Csekélység – mondhatnánk erre, hiszen Ukrajnának körülbelül 42 millió hektár termőterülete van, jut is, marad is. Hanem az már elgondolkodtató, hogy korábban Líbia is szerzett ott 250 ezer hektárt, s ha a tervek valóra válnak, Belgium nagyságú ukrán terület kerül idegen kézre. Abban az országban, amely a világ legjobb feketeföld-állományának 30 százalékával rendelkezik.

Nincs ezen mit csodálkozni, hiszen a túlnépesedett, élelmiszer-ellátási problémákkal küzdő Kína régóta vásárol földeket más országokban. De még így is csak a második helyen áll India mögött. Mert nem Kína az egyetlen ezen a téren. A víz, az élelem és az energia iránti egyre növekvő globális igények miatt a gazdag élelmiszer-importőrök és a feltörekvő gazdaságok is szegény országokban igyekeznek termőterületet szerezni. Az ilyen fontos üzleteket általában nem verik dobra. Ha a fenti hír igaz (márpedig miért ne volna), akkor Kína Afrika és Dél-Amerika után Európába is benyomul. Hogy tovább szörnyülködjünk: a világ országaiban kb. 115 millió hold földet vettek meg vagy bérelnek külföldi cégek. A legnagyobb felvásárlók: India, Kína, USA, Malajzia, Nagy-Britannia, Dél-Korea, Olaszország, Izrael, Szaúd-Arábia, Ausztrália, Svédország, Kanada és a Dél-Afrikai Köztársaság. Ha még ez sem volna elég riasztó, említsünk még egy esetet: Ecuador hárommillió hektár termőföldet adna el egy kínai olajcégnek. 9 milliárd dolláros adósságát törlesztené vele. A területet az érintetlen őserdőből nyernék (!). Ez óriási felháborodást váltott ki, hiszen a megállapodás a környezetvédelmi előírásokon kívül a nemzetközi jogot is sértené.

Szabad préda?

De maradjunk itthon. Köztudott, hogy a legjobb dél-szlovákiai földekből több ezer hektárt bérel vagy birtokol egy dán érdekeltségű cég. Amely természetesen nagyon kevés embernek tud munkát és megélhetést adni. Az európai uniós földalapú támogatásnak köszönhetően a cég tetemes uniós dotációban részesül. Hogy még cifrább legyen a dolog: a cégben a dán államnak is van érdekeltsége. Magyarán: az uniós pénzek egy részét ily módon közvetve Dánia kapja.

A jövő év riasztó víziója, hogy megszűnik a földvédelmi embargó, és Szlovákiában gyakorlatilag az vesz mezőgazdasági területet, aki akar. S természetesen: akinek van rá pénze. Nem új keletű dolog, évek óta röpködnek a hírek arról, milyen módszerekkel igyekeznek földet szerezni – különböző embereken keresztül – külföldiek Szlovákiában. Nem egy gazdánál jelentek már meg teli táska pénzzel a keleti vásárlók. Mindenesetre a jövő év lesz a vízválasztó: eldől, hogy a Kárpát-medence legjobb minőségű, a jövőt és az itt élő emberek millióit eltartó földjei milyen harcok célpontjává válnak. Riasztó példa a fent említett Ukrajna, amelyet valamikor Európa éléskamrájának tartottak. Igaz, az éléskamra továbbra is megmarad, hiszen a földet nem lehet összecsomagolni és elvinni, de kérdés, kinél lesz a kamra kulcsa.