A nyári hónapokat sokan használják fel pihenésre, de vannak, akiknek az év egyik időszaka sem felel meg kikapcsolódásra. Mindig akad fontosabb, ami miatt háttérbe szorítják saját szükségleteiket. Sokáig élhetünk az energiatartalékainkból, de egyszer mindenkinek az életében eljön a pillanat, amikor rákényszerül a pihenőre. Vagy így, vagy úgy.
Mindennapjaink során észre sem vesszük, mennyi erőnket mozgósítjuk munkánk és más kötelező teendőink elvégzése során. Testünk egy ideig szótlanul tűri ezt, de aztán előbb suttogva, majd határozottabban tudtunkra adja, hogy egyáltalán nem természetes az, ahogyan mindennapjainkat éljük. Minél jobban eltávolodunk a természettől, annál több mesterséges eszközt használunk fel arra, hogy pihenés helyett dolgozhassunk.
Ha sötét van, világítunk. Ha fáj valamink, gyógyszert használunk – s ha betegek vagyunk, sokszor még olyankor is dolgozunk. Ezt általában úgy magyarázzuk, hogy kényszerűségből nem pihenünk. Nem tehetjük meg. Természetesen mindenki saját belátása szerint dönthet sorsáról, de az élet jelzéseit nem érdemes figyelmen kívül hagyni.
Ha mi nem, a testünk majd intéz nekünk szabadságot. A fájdalom, a betegség először rövidebb pihenőkre kényszerít, s ha abból sem értünk, jönnek a hosszabb kényszerszabadságok. Testünk erőtartalékai végesek. Van, aki hónapokat, mások éveket vagy évtizedeket képesek pihenés nélkül élni. A végén azonban mindenki kénytelen lesz lassítani.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.