Ki többet, ki kevesebbet szokott dühöngeni. Annak ellenére, hogy nem kedveljük ezt az érzést, rendszeresen hagyjuk, hogy külső körülmények miatt elöntsön bennünket az indulat. Bár a düh forrását rendszerint külső körülményekben keressük, belőlünk fakad. Ez a lélek különös kiáltása, hogy tanulnod kellene valamit, amit ilyen vagy olyan okból nem akarsz észrevenni. Szeretjük azt képzelni magunkról, hogy tökéletesek és mindentudók vagyunk, életünk során azonban időről időre újat új ismereteket szerzünk magunkról.
Aki figyelem nélkül éli az életét, azt napról napra ugyanazok a behatások billentik ki lelki egyensúlyából. Ő egyszerűen csak nyugtázza, hogy a világ már csak ilyen: a körülötte zajló történések minduntalan ellene irányulnak. Ha így volna, mindenkit ugyanazok a behatások tennének haragossá. Márpedig ez nem igaz. Minél inkább tisztában van valaki saját személyiségével és annak gyengeségeivel, annál kevésbé billentik ki egyensúlyából a külső körülmények.
Ha mégis kibillentenék, az éber ember tudja, hogy a düh és a feszültség újabb tanításra próbálja felhívni a figyelmet. Ezek a tanítások különfélék lehetnek. Ha szőnyeg alá söpört tennivalókat tolsz magad előtt, s valaki felhívja rá a figyelmet, dühös leszel. Ha olyasvalakinek próbálsz látszani, aki nem vagy, a reakciókra felébred benned az alvó oroszlán. Ha mástól várod dolgaid megoldását, miközben neked kellene cselekedned, annak is előbb-utóbb harag lesz a vége. Az indokolatlan sietség és a másokkal szemben támasztott irreális igényeid ugyancsak csalódással járnak. Neked mi a gyengéd?
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.