Panaszkönyv: Meghatalmazások és törvényes képviselet

Vasárnap

Vrabec Mária rovata

Tisztelt Vasárnap szerkesztősége!

Végső felháborodásomban fordulok Önökhöz, mert el sem tudom hinni azt, ami a hazai egészségügyben zajlik. Idős, kilencvenéves édesapám combnyaktörést szenvedett, megműtötték, most otthon ápolom őt. Szerettem volna elintézni a gyógytornát neki, ezért a körzeti orvos ajánlására felhívtam a helyi Pro Care rendelőintézetet. Miután elmondtam, mit szeretnék, édesapámat kérték a telefonhoz. Mondtam, hogy nem jól hall, szlovákul sem tud, de a lánya vagyok, én intézem neki. Erre közölték, hogy közjegyző által hitelesített okmányra lesz szükségük, mely szerint a beteg beleegyezik, hogy a nevében járok el. A nyomtatványt szívesen elküldik az e-mail-címemre.

Életszerű-e, hogy egy idős, dezorientált betegtől beleegyezést kérjenek, hogy a gyereke kezeltesse? Nem elég a sok kiadás a gyógyszerre, pelenkára, még közjegyzőt is hívassak? Kinek az agyában születhetett meg az a gondolat, hogy bárki erőszakkal akarja kezeltetni a hozzátartozóját? Egyáltalán elképzelhető, hogy valaki hátsó szándékkal intéz a hozzátartozójának gyógytornát?

V. M.

________________________________________


Tisztelt Olvasónk!

Kérdésével a Pro Care hálózat szóvivőjéhez, Tomáš Kráľhoz fordultunk, aki úgy tájékoztatott, hogy az intézkedésre a személyes adatok védelméről szóló jogszabály (GDPR) miatt van szükség. Rendelőintézeteikben a betegeket csak olyan személy képviselheti, aki közjegyző által hitelesített meghatalmazással bír, mert bármilyen abszurdnak tűnik a dolog, a meghatalmazás hiánya a személyes adatokkal való visszaéléshez vezethet. A Pro Care rendelőintézeteiben ez a hivatalos eljárás, másként nem tud a hozzátartozó intézkedni a beteg nevében.

Önnek igaza van abban, hogy ez egyáltalán nem életszerű, de ma már minden egészségügyi szolgáltató igyekszik maximálisan bebiztosítani magát az esetleges személyiségi jogi perekkel szemben. Ez a túlzott óvatosság ilyen abszurd helyzeteket is szül, amelyek sajnos tetézik a túlterhelt hozzátartozók gondjait és kiadásait.

***

A cikk a Vasárnap családi magazin 2023. február 28-ai számában jelent meg

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?