Nyári csirkehúsgombóc-leves, lazac terijaki* szószban, csirkés tésztasaláta, cseresznyés rétes
Nyári csirkehúsgombóc-leves
HOZZÁVALÓK: 2 ek. olaj, 2 sárgarépa, 2 zellerszár, 3 l alaplé vagy víz, só, bors, 2 krumpli, 30 dkg (fagyasztott) borsó, 1 csokor petrezselyem, 1 csokor bazsalikom; HÚSGOLYÓK: 1 csirkemell, 1 gerezd fokhagyma, 1 csokor petrezselyem, só, bors, 1 tojás, 5 ek. panko morzsa* (vagy zsemlemorzsa).
A kis kockákra vágott csirkemellet aprítógépben aprítani kezdjük, majd a többi hozzávalóval együtt nagyjából egyneművé dolgozzuk. A masszából vizes kézzel golyókat formázunk, egy lábasban (amiben a levest fogjuk főzni) olajon alaposan körbepirítjuk, majd kiszedjük, s félretesszük őket.
A lábasban maradt olajon – a krumpli és a borsó kivételével – megdinszteljük a kis kockákra vágott zöldségeket. Felengedjük alaplével, sózzuk, borsozzuk, és addig főzzük, amíg a zöldségek félig meg nem puhultak. Ekkor belerakjuk a krumplit, a húsgolyókat, és tovább főzzük. Ha a krumpli félig megpuhult, a borsót is hozzáadjuk, s a levest készre főzzük; a végén a felaprított petrezselyemzöldet és a bazsalikomleveleket is beleszórjuk.
Tipp: A húsgombócokat főételként is fogyaszthatjuk, pl. sült krumplival és salátával.
*A panko morzsa kenyérből készült nagy szemcséjű morzsa; a japánok zsemlemorzsa helyett használják.
Lazac terijaki* szószban
HOZZÁVALÓK: 40 dkg lazac, 1,5 dl szójaszósz, 1 ek. gyömbér, 2 gerezd fokhagyma, ½ citrom leve, 2 ek. barna cukor, 2 tk. szezámmag, 2 ek. kukoricakeményítő, 3 ek. víz, 1 közepes újhagyma vagy snidling.
Egy kis lábasban a szójaszószt, a barna cukrot, a lereszelt gyömbért és fokhagymát a citrom kifacsart levével összekeverjük, s felforraljuk (épp csak míg a cukor el nem olvad). A kukoricakeményítőt 3 ek. vízben elkeverjük, majd a szójás szószhoz adjuk, és kevergetve besűrítjük.
A lazacszeleteket a kapott terijaki szósszal alaposan bekenjük, sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk, és 200°C-ra előmelegített sütőben kb. 15 percig sütjük. A végén megszórjuk őket szezámmaggal és egy kevés hagymazölddel/snidlinggel.
*A terijaki vagy teriyaki cukros vagy mézes (szója)szósz, amit grillezéshez és roston sütéshez használnak.
Csirkés tésztasaláta
HOZZÁVALÓK: 30 dkg pulykamell, olaj, 30 dkg teljes kiőrlésű orzo tészta*, 2 sárgarépa, 4-4 szál zöld és fehér spárga, só, bors, 1 csokor zsenge újhagyma, 3 kalifornai paprika (különböző színűek), 7-8 koktélparadicsom, olívaolaj és balzsamecet ízlés szerint.
A pulykamellet kis kockákra, medallionokra vagy csíkokra vágjuk, megsózzuk, megborsozzuk, majd forró olajon megsütjük. A tésztát enyhén sós vízben a felkarikázott répával és a spárgákkal együtt megfőzzük. A zsenge újhagymát felkarikázzuk, majd a felaprított kaliforniai paprikával és a félbevágott koktélparadicsomokkal együtt salátástálba tesszük.
Amikor a tészta a zöldségekkel megfőtt, akkor vízsugár alatt leszűrve lehűtjük, lecsepegtetjük, és a nyers zöldségekhez adjuk; összekeverjük, meglocsoljuk kb. 0,5 dl olívaolajjal és egy kk. balzsamecettel. Végül a húskockákat is hozzákeverjük, és jól behűtve tálaljuk (legjobb, ha 1-2 órát érleljük).
* Az orzo rizsszem alakú tészta, amit mi tarhonya néven ismerünk.
Cseresznyés rétes
HOZZÁVALÓK: 1 csomag friss, nyújtott rétestészta, 80 dkg kimagozott cseresznye (meggy is lehet), 10 dkg vaj / margarin, 5 dkg darált dió, 5 dkg zsemlemorzsa, 3 ek. cukor, őrölt fahéj + vaj vagy margarin a kenéshez, porcukor a szóráshoz.
A tésztát a csomagoláson levő utasítás szerint előkészítjük. A zsemlemorzsát és a diót vajon megpirítjuk, hagyjuk kihűlni, majd óvatosan hozzákeverjük a cseresznyét. A töltelék felét a tészta alsó harmadára rakjuk, megszórjuk cukorral és fahéjjal, majd a tésztát feltekerjük. A maradék töltelékkel még egy rétesrudat készítünk. A tekercseket sütőpapíros tepsibe tesszük, lekenjük olvasztott vajjal, majd 190 fokra előmelegített sütőben kb. 30 perc alatt aranysárgára sütjük.
Tipp: A rétest őzgerincformában is megsüthetjük. Ha nem nyáron készítjük, friss gyümölcs helyett használhatunk befőttet is.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.