Vasárnapi asztal

Frankfurti leves

Elkészítési idő: 40 perc
Vasárnap

2022. január 4. 11:29

Vasárnap
- Shutterstock-felvétel

Hozzávalók: 1 közepes vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 ek. pirospaprika, 1 kk. köménymag, 4 burgonya, 1 kisebb fej kelkáposzta, 2 pár frankfurti virsli, só, bors, 150 ml tejföl, 1 ek. liszt, 2 l víz.

A hagymát apróra vágjuk. A krumplit megpucoljuk és felkockázzuk, a káposzta leveleit megmossuk, csíkokra vágjuk. A hagymát olajon dinsztelni kezdjük. Mehet rá a paprika, a köménymag, utána pedig a krumpli. 1 percig kevergetjük, majd felöntjük 2 liter vízzel. Belereszeljük a fokhagymát, és fedő alatt 5 percig főzzük. Ezután hozzáadjuk a felcsíkozott káposztát, sózzuk, borsozzuk, fedő alatt főzzük fél órán át. Ha a zöldségek megpuhultak, hozzáadjuk a felkarikázott virslit, és még 5 percig főzzük. Közben a lisztet elkeverjük a tejföllel, majd ha csomómentes, tegyünk bele egy keveset a forró levesből, ezzel is keverjük el, öntsük az egészet a fazékba, még két percig főzzük, és készen is vagyunk.

 

 

Támogassa a vasárnapot

Bizonytalan időkben is biztos pont a Vasárnap. Hogy a gazdasági nehézségek ellenére fennmaradhasson, fokozottan szüksége van az Olvasók támogatására. Fizessen elő egyszerűen, online, és ha teheti, ezen túlmenően is támogassa a Vasárnapot!

Kattintson ide, hogy a járvány közben és után is legyen minden kedden Vasárnap!

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
oltas

Futótűzként terjed az omikron variáns a gyerekek közt

27 új koronavírus-fertőzött Szlovákiában

Nagyszombat megye: A Dunaszerdahelyi járásban van a legtöbb pozitív eset

DAC

DAC: Kazahsztánba igazolt a középhátvéd

Ivan Korčok

Korčok: Az álhírterjesztők féligazságokat mondanak, mi a tényeket

Lajtania Park kertészeti központ

Egymilliárd eurót nem állított meg a rejtőzködő madár

Orkán erejű szél és havazás várható

A Dunaszerdahelyi és Komáromi járásra figyelmeztetést adtak ki a meteorológusok!

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.