Tóth Károly, a Barátok közt egyik kulcsfigurája

Budapesti életét az Egri csillagok Bolyky Tamásaként kezdte el a Nemzeti Színházban. Ezt követte Hollunderné szerepe a dunaújvárosi Liliomban, Somogyi Simonként pedig a Barátok közt egyik kulcsfigurája lett. Komáromtól azonban így sem szakadt el. Vendégként az új évadban is visszajár A padlásba és a Kabaréba. De Kassára és Pozsonyba is visszahúzza a szíve.

Megvan még az a nap, amikor először zárta magára a budapesti lakása ajtaját?

Augusztus elsején volt három éve.

Ahhoz képest elég gyorsan talpra tudott állni egy új szakmai közegben. Pedig nem volt sok kapaszkodója.

Az Egri csillagokon kívül semmi.

Mentőöv volt a Barátok közt?

Mondhatnánk azt is. Azóta viszont komoly megmérettetés lett.

Hogyan került be a sorozatba?

Beajánlott egy kollégám, Majorfalvi Bálint. Ott volt egy válogatáson, és megemlítette a nevemet. Be is hívtak nemsokára. Megcsináltam két-három próbafelvételt, de a legapróbb jelét sem éreztem annak, hogy ebből lehet valami. Jövőképet egyáltalán nem jelentett. Egy casting volt a sok közül. De hogy ez majd ide vezet, meg sem fordult a fejemben. Pláne, hogy négy hónap elteltével szóltak csak vissza.

Addig ad acta szerepelt a sorozat adatbankjában. Eltették, majd a kellő pillanatban elővették.

Ők ugyanis nem szerepre keresnek színészt, hanem típusokban gondolkodnak. Aztán összeáll a történetben egy csapat, és az illetőre építenek rá egy szerepet. Én is így kerültem be a sorozatba. Időbe telt, amíg kiderült, hogy melyik eleme leszek ennek a kirakós játéknak. És hogy melyik elemekhez fognak csatlakoztatni.

Somogyi Simon is ügyesen talpra állt a történetben. A semmiből indult, és ma már egy jól menő bicikliszervizt vezet. Végül is kulcsfigurája lett a történetnek.

Ennek nagyon örülök. Most érzem igazán, hogy bekerültem a sorozat sűrűjébe. De most tapasztalom meg azt is, amiről a sorozat régi szereplői beszélnek, hogy milyen naponta tizenöt-tizenhat jelenetet forgatni, ami aztán jelentősen megváltoztatja a nézők hozzáállását. Most, ahogy dagad a szerep, és egyre izgalmasabbá válik a velem kapcsolatos történetszál, sokkal jobban figyelnek rám az emberek a civil életben is. Érzem, hogy az előző hónapokhoz képest jóval többen kapják fel a fejüket, ha meglátnak az utcán. Megismernek, fotózkodni akarnak. Eddig fogalmam sem volt, hogyan működik ez a része a kereskedelmi televíziózásnak. Nem tudtam, hogy a sorozatbeli figura képe párhuzamosítható a való világgal. Most már kezdem érteni. Ha sokat forgatok, arra számíthatok, hogy többen állítanak meg az utcán, ami számomra érdekes mint jelenség.

De ha netán rossz irányt vesz a figura, és nem lesz ennyire rokonszenves, fordul a kocka. Nem fogják ennyien szeretni.

Könnyen lehet, hogy így lesz.

Mennyi ideje élt már Budapesten, amikor kamerapróbára hívták a sorozatba?

Majdnem két éve.

S addig tényleg nem volt más, csak Bolyky Tamás?

Iszonyatosan nehéz és bizonytalan időszak volt ez az életemben. De mindent megtettem azért, hogy ne maradjon így. Én abban a tudatban nőttem fel, hogy az embernek több lábon kell állnia. A szabadúszói létnek pedig ez az alfája és ómegája. Ami nálam a legfontosabb: az egyik lábam a sajátom legyen. Ne legyek kiszolgáltatva senkinek és semminek. Azt a lábat én mozgassam, azzal akkor lépjek, ha én akarok lépni. Ezért építettem magamnak egy hangstúdiót, ami az én kis bizniszem Budapesten. Mert az üzlet. Cég. S ha éppen üresjáratom van, akkor is dolgozhatok. Addig építgettem, amíg el nem készült. Tervezgettem, méregettem, festegettem, fúrtam-faragtam benne. Végig úgy éreztem, hogy olyan valamin dolgozom, ami biztosan jó lesz.

Másodállásban ezermester?

Szerszámosládával. Egy hónap alatt, mint egy kis Mekk Elek a stúdió összes faelemét legyártottam. Sok fát használtam fel, s mind egyedül vágtam, csiszoltam, lakkoztam, festettem. Szép is lett nagyon a stúdióm, büszke vagyok rá.

Lassan házat fog építeni.

Bár ott tartanék már.

Két nevet említenék a Barátok köztbeli partnerei közül. Ábrahám Edit és Karalyos Gábor. Mindkettőjükkel sok közös jelenete volt már. Milyen viszonyba kerültek?

Edit is, Gábor is profi, rutinos színész. Nagyon sokat tanultam tőlük. Jelezte is a vezetés, hogy amikor velük kerülök kamera elé, az már érezhető a játékstílusomon. Hatással vannak rám. Próbálom megérteni, kielemezni, megfogni, hogy mi az, amit a velük töltött percekben jobban csinálok, amit magammal tudok vinni, és a jövőben is hasznosíthatom. Iszonyatosan élvezem velük a játékot. Ha ránézek a napi forgatási tervre, és látom, hogy velük lesz közös jelenetem, mindig elmosolyodom, mert tudom, hogy nagy élmény vár rám.

Somogyi Simon megnyerő fickó, aki tenyérbe mászó mosolyával, modorával sokakat levesz a lábáról. A megjelenésre is sokat ad. A formájára. Ebben, gondolom, még hasonlítanak is egymásra. Vagy elég, ha lemegy sétálni a kutyájával, és legyalogolja vele a napi adagot?

Huszonkilenc évesen már nekem is tennem kell azért, hogy tartsam a formám. Régen ez nagyon egyszerűen ment. Ehettem bármit, nem híztam meg. Ennek az időszaknak is vége. Jönnek az évek, és jönnek a kilók, a centiméterek hastájékon. Egyre többet kell tennem ellene, ám még nem olyan nagy a baj. A kutya pedig sokat segít ebben. Azok a hatalmas túrák, amelyeket együtt lenyomunk, a javamra válnak. De futni is járok, meg edzőterembe, olykor küzdősportolni. Most éppen nehéz, mert eltörött és még nem gyógyult meg teljesen a nagylábujjam. A szüleim nyaralójában, a zempléni hegyekben történt a baleset. Édesanyám zuhant a lépcsőn, el akartam kapni, hogy megmentsem őt az eséstől, közben akkorát rúgtam a lépcső egyik fokába, hogy eltört a lábujjam. Hetekig pianissimo üzemmódban éldegéltem. Szép lassan tértem vissza az aktív életbe, és lassan a sporthoz is visszatérek.

Van egy másik „kutya” is az életében. Az Egykutya. Varga Lóránt darabja, amelyet közvetlenül a koronavírus-járvány kitörése előtt mutattak be a budapesti PopUp produkcióval a belvárosi Kultszalonban.

Négy egykori egyetemistáról szól a történet, akik együtt laktak a kollégiumban, két év elteltével most összejönnek, és megbeszélik, ki hol tart az életben. Én egy milliárdost játszom, aki már az egyetemi évei alatt is nagyon anyagias volt, most pedig erős politikai kapcsolatai vannak. Ez a prioritás az életében. A többi szereplőnek más és más az értékrendje, azokat ütközteti egymással a darab, miközben a szálak is jól összekuszálódnak. Azért imádjuk az előadást, és a visszajelzések szerint a nézők is azért szeretik, mert mindenki a maga szintjén fanatikus, és nagyon élesen képvisel valamit. Másfél órán keresztül nagyon vékony jégen táncolunk. A fő kérdés az, hogy kinél mit mutat a mérleg nyelve. Az én figurámban sok minden visszatetsző, tehát nem egy pozitív hős, de nem kimondottan fekete bárány. Hatalmas monológjával kilóra megveszi az egész társaságot, de a közönséget is.

Nemzeti színházi szereplésének lesz folytatása?

Ajánlottam magam többször is a bemutató óta. Bizonyára többen is ezt teszik. Jelen pillanatban azonban nem tudom, milyen esélyekkel futnék neki bármilyen nemzeti színházi felkérésnek, hiszen napi sorozatban játszom, és a két médium nem igazán szimpatizál egymással. Nagy dilemma volt számomra belépni egy kommersz sorozatba. Komoly döntést jelentett. Tisztában vagyok azzal, hogy lehetséges, ezzel ki is lövök másféle lehetőségeket. Viszont volt egy merőben más motivációm. Véget akartam vetni annak a bizonytalan két évnek, ami a sorozatbeli szereplésemet megelőzte. Ezzel pedig egy egészen más rendszer kínálkozott, amit elfogadtam, és most ez van.

Mi hiányzik jobban az életéből? Kassa, ahol felnőtt, ahol minden sarkot ismer, netán Pozsony, ahol a főiskolás éveit töltötte, vagy Komárom, ahol öt évig játszott?

Mind a három város nagyon hiányzik. Kassán az iskolám, a szülői ház, az utcák, amelyeken naponta végigmentem, és mára meg is változtak szépen, mert Kassa egyre csak szépül, és imádnivaló. Kassát csak szeretni lehet. Aki járt ott, az ezt érti. Komáromhoz a színes és sűrű színházi múltam köt, rengeteg baráttal. A családomnak is egy kis része, és ez sem elhanyagolható szempont. Az a város, ahová visszahúznak a szálak. Hiányzik a színház, a társulat, a közösen eltöltött próbafolyamatok, amelyek során sokat tanultam, és a lelkem is gyarapodott. De a Vág-part is hiányzik, ahová futni jártam.

És Pozsony?

Onnan az egyetem hiányzik, amelyet tizennégy emberrel vittem végig. Meghatározó öt év marad ez is az életemben. Remek osztály volt a miénk. Mindannyian pályán maradtunk, ami nem gyakori jelenség. Szerettem az osztálytársaimat, mert naponta inspiráltak. Velük nyaraltam, velük síeltem, velük húsvétoltam. Nálunk is sokan megfordultak közülük. Ilyen csapatból kiszakadni nagyon nehéz, még öt év után is. De Budapest is megérne egy mesét. Már itt is gyökeret eresztettem. Megvan az otthonom, a munkám, és itt van mellettem a kedvesem.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 39. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti.