Pihenő

(Apukás)programok apák napjára

Kevesen tudják, hogy az apák napját június harmadik vasárnapján ünneplik. Ez is mutatja, hogy az apákkal kapcsolatos lelki, belső megnyilvánulásaink még mindig nem általánosak.
author
Horváth Bianka

2022. június 8. 15:51

Vasárnap
- Forrás: Pexels

Kedves apukák, itt a remek alkalom. Vegyék kezükbe a dolgokat! Az egyik legjobb mód arra, hogy édesapa és gyermeke közelebb kerüljön egymáshoz, ha együtt csinálnak valamit. Az alábbiakban olyan programokat mutatunk, melyeknek nem csak a gyerkőc örül majd, de az ön mosolya is hasonlóan széles és mulatságos formát ölt majd.

1. Két keréken apák napján

Kedves apuka, tudta, hogy Németországban ezen a napon sok édesapa pattan bicajra? Tekerjenek önök is egy kellemeset a Tisza-tó körül, vagy akár a Dunakanyar nevezetességei között. Ha inkább hazai terepen maradnának, azzal sincs gond. A kerékpáros turizmus egyre népszerűbb és közkedveltebb Szlovákiában. Két keréken sok érdekes és eldugott helyet ismerhetnek meg közösen. A Duna menti kerékpárút mellett például a főváros környékén is számos halad, csak keressék a C jelzést!

2. Sátorozás az udvaron

Nem kell sok minden ahhoz, hogy lenyűgözzünk egy aprócska fiúgyermeket, legtöbbjük számára az udvar is hatalmas kalandozások és rejtélyes felfedezések helyszíne lehet. Igazi kalandoroknak a sátorozás rögvest egy kihagyhatatlan mókaforrás. Nem mellesleg jó szolgálatot is tesz, az összefüggések, a dolgok összeillesztésének és felismerésének a módja nagyban serkentheti a gyerek strukturált gondolkodását. Ha nincs a közelben használható zöldterület, foglaljuk el valamelyik szobát, és építsünk abban erődöt, melyet aztán ezerféle mód díszíthetünk mindenféle jóval.

3. Kirándulás a természetben

Gyerekként utáltam túrázni, nyűgnek éreztem valahányszor útra keltünk. Zavart a por, a kellemetlen szúnyogcsípésektől pedig egyenesen rettegtem. Olyan program volt, ami csak elszakított a meséktől, de felnőttfejjel visszagondolva, mindig kellemes érzés fog el, ha ezekre a napokra gondolok. A közös séta, a pocsolyában való ugrálás (ha épp akad) vagy bármilyen más program a természetben, miközben apa kedvesen mesél a fákról, a bokrokról, az ő régi emlékeiről – ez mind-mind olyan pozitív élmény és hatás, amely által nem csak közelebb kerülhet egymáshoz kicsi és nagy, de a gyermek is változatosabban beszél, gazdagabb szókincset használ, gyarapszik az önbizalma, a környezet pedig inspirálóan hat rá.

4. Borkóstolás (szigorúan) felnőtteknek

Ha már minden gyermekünk felnőtt és maga keresi kenyerét, akkor sem kell csüggedni. Egy közös borkóstolás gyógyír lehet valamennyi gondra. Amellett, hogy remek kikapcsolódási lehetőség, új ízeket és új helyeket is megismerhetünk. Élmény kirándulni teszem azt Villányba, Egerbe, Tokajba vagy akár csak a közeli dimbes-dombos vidékekre, Kürtre, Köbölkútra, Muzslára, Ipolynyékre, Kis- és Nagygéresre, hogy csak kapásból említsünk néhányat, ahol sok szép, borkóstolásra alkalmas helyre akadhatunk. A Vasárnap legutóbbi Borkalauzából több ötletet is elleshetünk.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/22. számában jelent meg

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Támogassa a vasárnapot

Bizonytalan időkben is biztos pont a Vasárnap. Hogy a gazdasági nehézségek ellenére fennmaradhasson, fokozottan szüksége van az Olvasók támogatására. Fizessen elő egyszerűen, online, és ha teheti, ezen túlmenően is támogassa a Vasárnapot!

Kattintson ide, hogy a járvány közben és után is legyen minden kedden Vasárnap!

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
čaputová k

Čaputová és a NATO-tagállamok elnökei követelik, hogy Oroszország azonnal vonuljon ki az annektált ukrán területekről

hirman k

Hirman: Már dolgozik az EU a földgáz árának korlátozására vonatkozó javaslaton

Megbotlott Pellegrini nyelve: beszéde végén Smert mondott Hlas helyett

Megbotlott Pellegrini nyelve: beszéde végén Smert mondott Hlas helyett

kadirov

Kadirov atomfegyverek bevetésére szólította fel Putyint

zelenszkij k

Zelenszkij: Egy héten belül újra ukrán zászló fog lobogni a megszállt területeken

pisztoly

Részeg rendőr lövöldözött Felsőszeliben, mert hangosan ugatott a szomszéd kutyája

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.