Télre változó világ

Hol van már az idei nyár? Hol van már a tavalyi? A lopakodó tél egyik legbiztosabb jele, hogy a ház rangidős kandúrja, mint minden télen, most is tekintélyesen meghízik, és rendkívül finom bundát növeszt. Itt az idő elvonulni a melegre, sutba, kuckóba, kihúzni, átvészelni, átszundikálni a rossz időket, kivárni a jobbakat. Valamit tudnak ezek a macskák. De nagyon! Olyan igazodási pont az életben, ami nem csapja be az embert. Ösztönlények ugyan, de figyelemre méltóak. Ha még egyszer, akkor macska lennék magamnál!

Amúgy ebben a mostani, nekem már kissé elbolondult, szinte csak a közösségi hálón élő alternatív világban újabban leginkább csak a macskákban lehet bízni. Ha macskás az oldal, akkor azon a tartalom vagy vidám cukiság, vagy szomorú történet, vagy alváspóz, vagy gazdikeresés. Ezek így legalább kiszámíthatók. Az emberekkel meg baj van. Baj lett. Kemény beszólós világ lett ez a mostani, itt nincs pardon, ha éppen szembe megy a vélemény, akkor nyílik a szitokláda. Nagyszüleim korában efféle nyilvánosság előtt leírt megjegyzésekért, jelzőkért becsületsértési pert indítottak volna. Hát, de ilyen ez a világ. Ilyen beszólós. Ilyenné tettük, nem csak úgy lett ez. Van egy régi mondás: A buta fecseg, az okos beszél, a bölcs hallgat. Aztán van egy olyan is, mely szerint a bolond azt mondja, amit tud, az okos tudja azt, amit mond. Hogy legyen három ilyen bölcsesség, mert ugye három a magyar igazság, itt a harmadik: a bolond helyesnek tartja a maga útját, a bölcs pedig hallgat a tanácsra. Hát igen. Megfontolandó a régi tudás. Mostanság sok ilyen „bolondot” olvastam, láttam, egyben azt is hozzátenném, kinek nem inge, ne vegye magára! Komolyan mondom.

Jó, nem csak a macskás oldalakban lehet bízni! Azért, aki szerencsés, annak lehet szépet találnia az ornitológusoknál, a természetfotósoknál, a műemlékek szerelmeseinél, az ásványok és kőzetek, barlangok tudós vizsgálóinál, a megszállott csillagászoknál, az igazi operarajongóknál, a jóféle, értelmes és nívós íróknál és költőknél meg a színházi oldalaknál is. Keresni kell azt a szépet! Mert leginkább az rontja el az embert – pusztítja a hétköznapjai hangulatát, egészséges világérzékelését, normális problémára látását és megoldáskeresői énjének vezetői szerepre törekvését –, ha mindig a mocsárban tocsog, abban megmerülve dagonyázik, s amint a sárban hempereg, sarat fröcsköl, s maga is elvadul. Ilyenkor aztán hiába már az az egy bizonyos szint, azért vannak olyanok, akik még a legalja alá is alá tudnak menni. Az meg már mondhatni, művészet. Tiszteltetem őket. Persze, a magam módján, inkább hallgatva arról, mit gondolok igazán róluk.

Azt azért ne képzeljék ők, ezek a mélyebbnél is mélyebb szint alá menők, hogy az egész világ Lipótmező vagy Blum-intézet! Ahová ők valók a maguk világgyűlölő és megfellebbezhetetlen kijelentéseikkel tákolva támasztott állapotukban. Ne húzzák le, ne akarják lehúzni az egész világot a maguk szintjére! Ehhez azok, kik úgy érzik, intézeten kívülinek ítélhető még a lelkiállapotuk, ne is engedjék magukat bepalizni! Palizásból volt már itt elég. Pálfordulásból is. A neofitáktól meg a régi pap is mindenkit óvott. Mondva, hogy az olyanféle ember mindig gyanakvásra ad okot, aki hitet cserél, mert ha arra, akkor sok más aljasságra is képes. Túlbuzgóságában túlbuzog. Ne hagyja hát senki bepalizni magát! Tessék a szépet keresni! Van az, higgyék el, csak keresni kell. Macskák dorombolásában, csillogó vagy matt ásványban, saját vagy más tengerparti fényképeiben, egy emlékezetben felidézett hóesésben, a kerti madarak reptének figyelésében. Az élet nem egy járvány, az élet nem csak kórság. Csendes szemlélődést kívánok a nyíltszívűeknek. Jó hallgatását a külső és a belső csendnek. Télre változó a világ. De ez a rendje neki. Ugye?

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 47. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene