Amilyen az adjon isten, olyan a fogadj isten. Ismerős igaz, ezzel nem mondtam újat. A szólások, közmondások nem is igazán szoktak, kivéve, ha belemélyedünk valódi jelentésükbe, esetleg más köntöst akasztunk rájuk, mint amellyel eredendően felruháztuk őket. Meg is kísérlem.
Szívélyes fogadtatás. Ismerjük, s bízom benne, jó párszor volt is már benne részünk. Akár vendégségben, akár családban, bárhol. Vélhetően kedvesen, örömmel vártak, fogadtak, ahogy a szóban is rejlik, szívvel, szívből. Szívtelen fogadtatás. Ismerjük, s bízom benne, nem volt még benne részünk. Akár vendégségben, akár családban, bárhol. Vélhetően kedvtelenül, rosszabb esetben szívtelenül, az öröm hiányában fogadnának. Ettől függetlenül biztosan ismered utóbbit is, megtapasztaltad már akár kisebb-nagyobb formájában is – csavarok rajta egyet –, nem is kell, hogy mástól. Mert az adjon isten meg a fogadj isten egyáltalán nem kell, hogy mástól jöjjön. Pontosan tudjuk mindkét energiát működtetni magunkban és magunkkal kapcsolatban. Nem kell ahhoz másik ember, hogy megéljük ezt is, meg azt is. Amit ugyanis adok magamnak, azt is fogom kapni, magamtól. Az első és legfontosabb kiindulási pont végtére is mindig mi magunk vagyunk. Szívélyesen fogadom magam, avagy szívtelenül? Megadom magamnak azt, amit kell? Szeretetet, tiszteletet, törődést, lelkiséget, odafigyelést, bármit? Vagy a másiktól várom, hogy megadja?
Adom is, vagy csak fogadnám? Ha adom, fogadhatom, ha nem adom, nem (is biztosan) kapom. Adjon hát előbb az adás istene, hogy legyen hová érkeznie a fogadás istenének is.
Ambrózai Zsuzsanna, Ember_kép
Érdekes
A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/48. számában jelent meg
Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacen
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.