Gazdag József: A búsképű lovag esete a csehszlovák állambiztonsággal

Gágyor megfigyelt személy volt, a „magyar nacionalizmus” képviselőjeként került az ŠtB célkeresztjébe, mivel többször is nyilvánosan sérelmezte a csehszlovákiai magyar kulturális- és oktatási intézmények hátrányos helyzetét.

Az egykor „szigorúan titkos” minősítésű állambiztonsági dossziék ma már szabadon kutathatók az ÚPN (Ústav Pamäti Národa) pozsonyi irattárában, ezért is tudható, hogyan történt Gágyor „ellenséges tevékenységének” feltérképezése. Első lépésben környezettanulmányt készítettek róla: milyen családból származik, mit lehet tudni a legközelebbi hozzátartozóiról és azok politikai nézeteiről, kik a barátai és így tovább. Az ŠtB ügynökei ott voltak mindenhol, így a kassai magyar kultúrközegben is, s ők is továbbítottak egy-két információt Gágyorról, ki mit látott, ki mit hallott.

Köztük volt a kassai gimnázium akkori igazgatója; az ismert királyhelmeci orvos és vadászíró; az ünnepelt költő; a gépészmérnök, a kassai ipariskola tanára; s néhány színész is, akikkel a „célszemély” együtt dolgozott. Egy ügynök még arra is kitért jelentésében, hogy Gágyor a Gombaszögi Országos Dal- és Táncünnepélyen azt mondta feleségének: „A helyzet kilátástalan, visszatértek az ötvenes évek”.

1981 februárjában az ŠtB egy rozsnyói magyar szociológust bízott meg azzal, hogy férkőzzön Gágyor bizalmába. Még azt is dokumentálták, hogyan „okosították ki” az ügynököt arról, hogyan kezdeményezzen beszélgetést, milyen témákkal altassa el a célszemély éberségét, s csak utána kérdezzen rá olyasmikre, hogy mit gondol Gágyor a szlovákiai magyar iskolák helyzetéről, vagy hogy olvasta-e Janics Kálmánnak a csehszlovákiai magyarok jogfosztottságáról szóló, külföldön megjelent könyvét, A hontalanság évei-t.

Gágyor akkoriban állította színpadra a Tháliában A búsképű lovag című, a donkihotizmust újraértelmező színművet, amelynek már a műsorfüzete is provokálta a rendszert. A darab végén a halott Don Quijote váratlanul fölül a koporsóban, és azt mondja a pityergő Sancho Pansának: „Ne bőgj. Hisz ez csak játék. Színjáték. Az életben minden másképp van”.

Gágyorék végül a hatóságok kellemetlenkedései miatt három lányukkal együtt áttelepültek Magyarországra, onnan pedig az NSZK-ba emigráltak. Miután Kassáról távoztak, két évig útlevelük sem volt, a hatóságoktól csak egy sárga papírt kaptak, amelyen az állt: „Állampolgársága: hontalan.”

S mit kaptak a rendszerváltozás után azok, akik a besúgói jelentéseket írták? Mit kaptak volna. Tapsot, vállveregetéseket és életműdíjakat, mint közösségünk megbecsült és köztiszteletben álló tagjai. Ezárt is ajánlom a kedves Olvasó figyelmébe a Gágyor család tanulságos élettörténetét.

Tisztelettel: Gazdag József