Egyes szélhámosok műkincsek hamisítására építették karrierjüket, mások hatalmas pénzügyi csalásokat szerveztek, míg néhányan egész társaságokat hitettek el arról, hogy valójában valaki mások, mint akik.
Viktor Lustig, a férfi, aki kétszer adta el az Eiffel-tornyot
Viktor Lustig a megtévesztés mestere volt, aki azzal szerzett hírnevet, hogy nem egyszer, hanem kétszer is sikerült eladnia az Eiffel-tornyot. 1925-ben kihasználta Párizs pénzügyi nehézségeit és azt a pletykát, hogy a tornyot esetleg elbontják. Kormánytisztviselőnek adta ki magát, és titkos találkozóra hívott össze néhány gazdag üzletembert. Azt állította, hogy a francia kormány el akarja adni az Eiffel-tornyot ócskavasnak, és diszkrét vásárlót keres. Egyikük hatalmas összeget fizetett Lustignak a „bontási jogokért”, ám amikor rájött, hogy átverték, szégyenében nem mert a hatóságokhoz fordulni. Lustig a sikerén felbuzdulva újra megpróbálta ugyanazt a trükköt, ám ezúttal az egyik áldozat értesítette a rendőrséget. Lustignak ennek ellenére sikerült elmenekülnie. Ezen kívül hírhedt volt pénzhamisítóként és ügyes manipulátorként is, aki még az amerikai bankokat is becsapta. Képességei annyira meggyőzőek voltak, hogy amikor végül letartóztatták, a rendőrök egy pillanatig még maguk is kételkedtek benne, hogy valóban a megfelelő embert fogták-e el.
Frank Abagnale, a csaló, aki pilótának, orvosnak és ügyvédnek adta ki magát
Frank Abagnale már tinédzserként belekezdett csalói karrierjébe. Tizenhét évesen a Pan Am légitársaság pilótájának adta ki magát, és hamis papírokkal a világ körül repült, anélkül hogy egyetlen centet is fizetett volna. Élete során orvosnak, ügyvédnek és egyetemi professzornak is kiadta magát, anélkül hogy valódi képesítéssel rendelkezett volna. Zseniális csekkhamisításai révén milliókat keresett, míg végül a rendőrség elkapta. Büntetésének letöltése után az amerikai hatóságok felajánlották neki, hogy dolgozzon szakértőként pénzügyi csalások felderítésében. Később banki és biztonsági tanácsadó lett, így egykori bűnözői tehetségét a bűnüldözés szolgálatába állította.
Han van Meegeren, a festő, aki átverte a nácikat
A holland művész, Han van Meegeren a 20. század egyik legnagyobb műkincshamisítója volt. Olyan tökéletes másolatokat készített a híres holland mesterek alkotásairól, hogy még a szakértők is hitelesnek vélték őket. Legnagyobb sikere akkor következett be, amikor a második világháború alatt eladott egy hamisított festményt Hermann Göringnek, a náci vezetés egyik legbefolyásosabb tagjának. A háború után Meegerent azzal vádolták, hogy kollaborált a nácikkal, mivel „értékes holland műkincseket” adott el az ellenségnek. A súlyosabb büntetés elkerülése érdekében, be kellett ismernie, hogy a festmény hamis, és valójában ő csapta be a nácikat. A botrány miatt hősként ünnepelték, ugyanakkor fény derült hamisítói tevékenységének valódi méretére. Annak ellenére, hogy elítélték, sokan csodálták, amiért sikerült rászednie a náci vezetőket.
Gregor MacGregor, a férfi, aki egy kitalált országot adott el
Gregor MacGregor egy skót kalandor és csaló volt, aki a 19. században elhitette több száz emberrel, hogy létezik egy virágzó ország, Poyais. Azt állította, hogy ő az uralkodója ennek a földi paradicsomnak, amely gazdag természeti erőforrásokkal és fejlett infrastruktúrával rendelkezik. MacGregor földbirtokleveleket és kötvényeket árusított a nem létező országban, és meggyőzte a befektetőket, hogy hatalmas összegeket fektessenek be. Még telepeseket is küldött Poyaisba, akiknek ott kellett volna új életet kezdeniük. Amikor megérkeztek, rájöttek, hogy az ígért földi paradicsom valójában egy lakhatatlan dzsungel Közép-Amerikában, ahol semmilyen infrastruktúra nem létezett. Sokan közülük éhen haltak vagy betegségben hunytak el. Amikor a csalás kiderült, MacGregor Franciaországba menekült, és ott is megpróbálta ugyanezt a trükköt eljátszani. Végül Venezuelába tért vissza, ahol elkerülte a felelősségre vonást és büntetlenül élte le élete hátralévő részét.
Charles Ponzi – a férfi, aki nevét adta a piramisjátékokhoz
Charles Ponzi olasz bevándorló volt az Egyesült Államokban, aki az 1920-as években egy olyan pénzügyi csalást szervezett, amely dollármilliókat hozott neki. Azt ígérte a befektetőknek, hogy rövid idő alatt hatalmas nyereséghez juttatja őket egy nemzetközi postai kuponokkal folytatott kereskedelem révén. Valójában azonban nem folytatott semmilyen valódi üzletet, hanem az új befektetők pénzéből fizette ki a korábbiakat – ez a klasszikus Ponzi-séma. A rendszer addig működött, amíg Ponzi nem tudta tovább finanszírozni a kifizetéseket, és összeomlott. Miután a hatóságok felfedezték a csalást, több ezer ember vesztette el a megtakarításait. A botrány olyan nagy port kavart, hogy az ilyen típusú pénzügyi piramisjátékokat azóta is „Ponzi-sémának” nevezik. Miután letöltötte büntetését az Egyesült Államokban, Ponzi visszakerült Olaszországba, ahol további kisebb csalásokat próbált elkövetni, de élete végére elszegényedett. Nevét azonban örökre összekapcsolták a pénzügyi szélhámosságokkal.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.