Az ember szereti a megszokást, a rutint. Már az is kizökkentheti a komfortzónájából, ha a hipermarketben vásárlónevelési célból átrendezik a polcokat, és egyszer csak nem a kilencedik sor harmadik oszlopának negyedik pultján találja meg a kedvenc kistermelői tejét, ami még emlékeztet valamicskét a régi idők ízeire, hanem be kell járnia érte az egész, hatalmas csarnokot. Bizony, néha már ez is sok.
És akkor derült égből jött a covid.
Öt éve egyik pillanatról a másikra nekünk is össze kellett pakolnunk az irodában, hazacuccolni, és otthonról, „home office”-ból összerakni a Vasárnapot. Ez történt szinte mindenkivel az országban, be kellett rendezkedni egy új életvitelre, együtt élni a kijárási tilalommal, a határok lezárásával, az egymást követő mintavételekkel és oltásokkal, korlátozásokkal, maszkviseléssel. Aggódtunk szeretteinkért, akik nehezebben vészelték át a fertőzést, és gyászoltuk több tízezer honfitársunkat, akik nem tudtak megbirkózni a vírussal. Hálát adtunk az egészségügyi dolgozóknak az emberfeletti helytállásért, és megküzdünk a „long covid (hosszú covid) szindróma” máig tartó, nyomasztó tüneteivel. Vrabec Mária tartalmas összeállításával emlékezünk a Vasárnapban a covid elmúlt öt évére.
Akkor, aznap, a nagy covid-bezárkózással együtt óriásit fordult a világ, és azóta sem sikerült rendet rakni a végletekig összekuszálódott, összeborult polcokon. Sőt, egyre nagyobb a káosz és a katasztrofális folyamatokkal együtt járó döbbenet. Kitört az orosz–ukrán háború, százezrek haltak meg a fronton, megtorpant a világgazdaság.
Nem mellékesen felgyorsult a klímaváltozás, és a szemünk előtt változnak meg az évszakok. Mára szinte eltűnt a tavasz és a tél. Hosszú, szürke ősz váltja az elhúzódó, forró, száraz nyarakat, miközben erősödnek a szélsőségek, nő a pusztító árvizek, heves viharok gyakorisága.
Életünk része lett a mesterséges intelligencia, és bár kisdedkorban jár még, az elméje olyan gyorsan nyílik, hogy már szinte most lehetetlen követni. Ma átrendezheti a munkaerőpiacot, holnap pedig egész egyszerűen eltakaríthat bennünket a föld színéről.
Ha mindez nem lenne elég, a szemünk előtt, ezekben a hetekben-hónapokban alakul át a megszokott világrend. A nagyhatalmak vezetői nem férnek a bőrükbe, látványosan méregetik, hogy melyikük karmesterpálcája hosszabb, kinek nagyobb az atomarzenálja. Európában is elkezdődött egy új fegyverkezés. A demokráciák hagyományos modellje összeomlóban, erősödnek és veszélyes kényszerszövetségeket kötnek az autokráciák, felbátorítva a kis országok vezetőit is, hogy tovább radikalizálódjanak.
Hova ez az őrült rohanás? Fogd vissza a lovaidat, nagyvilág! Jó lenne megélni a mát. A holnapot.
Kapcsolódó cikkünk
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.