Úton

Néha egy-egy elpusztult madárra vetül a fény a padkán. Az állatok úgy érzik, hogy az autóktól nem kell tartaniuk: nem lőnek rájuk, nem próbálják csapdába ejteni őket. Ebben a hamis biztonságérzetben az ölyvek csak az árokban mozgó egérre fókuszálnak. Elrugaszkodnak a sztráda menti fa ágáról, és összetalálkoznak egy kamion szélvédőjével. Esténként a reflektorok megvilágítják a menetszél mozgatta, kitekeredett, törött szárnyakat. 

A reggel más! Főleg, miután lekanyarodik az emberfia a sztrádáról. Egy vörös vércse mindig ugyanazon az út menti fán pihenve sütkérezik a kelő nap fényében, hogy aztán hosszan szitáljon a magasban. A vércsék vadásztechnikája kifinomultabb, mint az ölyveké. Nem láttam még elütött példányt. 

Az út menti keményfaliget aljnövényzete egy évnyit változik ilyentájt, amíg össze nem záródik a fák lombkoronája. A hóvirágot váltja a csillagvirág, az odvas keltike, a fürtös gyöngyike, a bogláros szellőrózsa. Még a nevük is muzsikál. 

Kerékpárút halad párhuzamosan a főúttal. Pályázati pénzből, méregdrágán építették. A kiírásban biztosan olyan speciális feltételeket (pl. a pályázó bal kezén hat ujjnak kell lennie) szabtak, hogy végül talán csak egy cég indulhatott. A nyertes (a saját emberük) hat ujjal született, más nem tudott növeszteni. Így minden kerékpárutat ő építhet. Mondjuk, a bringások ezt az utat éppenséggel nem használják. Egyetlen görkorcsolyás rója rajta a kilométereket. Hímestojásokat aggat a pihenőhely bokraira. Kedves gesztus az óriási „privát pályáért”.

A túloldalon egy idősödő férfi krisztuskeresztet emeltetett. Modern formájút, szinte egy kápolna nélküli oltárt, imádkozóhellyel és kis tálcával, ahol mindig van friss virág. A férfi rendszeresen rendezgeti a kereszt környékét, füvet nyír, gyertyát gyújt. Gondosan facsemetét is ültetett. Az Úr biztosan felfigyelt rá, és fogja a kezét annak, akit így szeretett.

Odébb egy valódi kápolna áll. Talán az idősödő férfi felmenője emeltette emberöltőkkel ezelőtt. Magányos, terebélyes fa magasodik fölé. Minden reggel más-más hangulatú csendélet tárul elém. Hol ködfátyolban úszik, hol súrlófény vetül rá, mintha maga Monet vezényelné a fény és az árnyék játékát.

Bent a faluban szeretettel ápolt kert terít virágszőnyeget a templom elé. Ide biztosan szívesen betér a Jóisten. Húsvétra készülünk. Kuklis Katalin egy különleges böjtről ír a Vasárnapban. Azoknak, akik a digitális világ információs sztrádáinak szövevényében élnek gyanútlanul, miközben alattomos veszélyek leselkednek rájuk.