Megtisztították a Szentmáriai-víztározót, továbbra is alacsony a vízszint

1

A hagyományos márciusi EnviroNap-on, amely a Szentmáriai-víztározó partjainak megtisztítására irányult, közel 250 önkéntes vett részt. Katarína Šarafínová, az OOCR Liptó Régió munkatársa elmondta, hogy a programo egyéni szemétszedéssel folytatódott a következő napokban, amelyhez bárki csatlakozhatott.

Az OOCR Liptó Régió igazgatótanácsának elnöke, Ján Blcháč elmondta: az idei takarítás szimbolikusabb, mivel a víztározó 50 éves fennállását ünnepli, és már nemcsak a nyári szezonban számít kedvelt úti célnak. 

„A vízszint drasztikus csökkenése még az eredeti utat is láthatóvá tette. A liptószentmiklósi iskolák tanulóival és más önkéntesekkel együtt öt helyszínen tisztítottuk meg a partokat, és ennek eredményeképpen közel 170 zsák hulladékot sikerült összegyűjteni” 

– közölte Blcháč. 

Az önkéntesek munkáját a Tátrai Nemzeti Park természetvédelmi őrsége is segítette a helyszíneken. A hulladék elszállításáról a Vág Vízügyi Igazgatóság gondoskodott, a lerakás költségeit pedig az egyes önkormányzatok vállalták magukra.


„Az EnviroNap rendezvény által azt üzenjük, hogy fontos számunkra a természet és a víztározó környéke, ezért felgyűrtük az ingujjunkat és megtisztítottuk a partokat. Arra számítunk, hogy a nyári szezon a globális felmelegedés miatt idén korábban kezdődik” 

– tette hozzá Darina Bartková, az OOCR Liptó Régió igazgatója.

Galéria

A Szentmáriai-víztározó egy hónappal ezelőtti vízállása a minimum és a maximum közötti tartományban mozgott. A Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat (SVP) szóvivője, Marián Bocák akkor elmondta, a víztározó vízszintje 553 méterrel van a tengerszint felett, ami a tározó teljes térfogatának 43 százalékos feltöltöttségét jelenti.

„A jelenlegi vízszint több mint 11 méterrel van a maximálisan megengedett üzemi szint, azaz a 564 méter alatt. Az általam jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 1977 óta csak néhány évben (1996, 2004 – ekkor még három méterrel alacsonyabb volt – és 2006) volt ennél is alacsonyabb a vízszint” 

– fejtette ki korábban Bocák. Hozzátette, hogy a vízgazdálkodási üzemeltető ideiglenes üzemelési rend jóváhagyását kérte március végéig.

Elmondta, hogy minden víztározó függ a befolyó víz mennyiségétől és az időjárási körülményektől. A víztározók építésének oka többek között az volt, hogy megfeleljenek a térség és a lakosság igényeinek – például árvízvédelem, ivóvízellátás vagy a folyók alsó szakaszainak vízellátása céljából.

Bocák emlékeztetett arra, hogy az SVP több mint 300 víztározót kezel. Sok tározónál többéves vízszint- ingadozással számolnak, vagyis egyik évszakban maximális szinten vannak, máskor minimálison. „Nem cél, hogy mindig ugyanazon a vízszinten legyenek. Épp ez volt sok esetben az építésük célja is – hogy stabilizálják a folyók vízhozamát a létesítmény alatt, és kielégítsék a különböző igényeket” – tette hozzá Bocák.

„Minden szélsőség – legyen az árvíz vagy szárazság – elméleti problémát jelent. Hosszan tartó aszály esetén, amilyen már volt és valószínűleg újra is lesz, a végső következmény akár az lehet, hogy korlátozni kell a vízhasználatot – például magáncélú vízvételeket öntözéshez, rekreációs vagy horgászati célra” 

– fogalmazott Bocák. Hozzátette, ha Szlovákia a jövőben el akarja kerülni az ivóvízellátási problémákat, akkor új, csúcsminőségű, többcélú víztározókat kell építeni.

(TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?