Báli szezon híján, farsang után utazzunk kicsit az időben, és nézzük meg, milyen is volt egy bál csata közben.
Veres István a múlt évben írt a híres magyar bálokról, például arról, hogy milyen volt a bál csata közben.
1849. február 5-én zajlott a magyar szabadságharc egyik legfontosabb ütközete, a branyiszkói áttörés, mely által Görgei feldunai hadteste egyesülni tudott a Tiszántúlon állomásozó magyar főerőkkel. Magát a branyiszkói csatát Guyon Richárd hadosztálya vívta, közben a harminc kilométerrel arrébb, Lőcsén állomásozó Görgei bált rendeztetett, hogy katonáit kicsit megpihentesse. Mikszáth Kálmán a Vasárnapi újság 1908. évi 23. számában a következőképp állított emléket az esetnek.
Talán épen abban a pillanatban, mikor a futár indult, kezdődött Lőcsén a bál, amelyet a nyalka honvédtisztek adtak a szép lenhajú lőcsei kisasszonyoknak. Görgei szívesen adott engedélyt az efféle mulatságokra, mert ezek nem csak a tiszteknek okoztak élvezetet (megérdemelték a szegény fiúk), hanem a honvédségnek a lakossághoz való hozzátartozandóságát domborították ki. Görgei azonban nem igérte mag a bálon való megjelenését. Szótlan volt ezen az egész napon, talán ideges, ha ugyan voltak idegei a lángeszű magyar vezérnek.
Végül aztán éjfélkor megjelent, odament a zenekarhoz, az abbahagyta a cotilliont, és rázendített a „nyergelő”-re.
Halotti csönd támadt e meglepetésre. Kivülről a gyülekezésre szólító dob riadása hangzott. A tánczosok meghajlottak tánczosnőik előtt, hirtelen kardot kötöttek s egy pár percz mulva ott álltak a gyülekező hadak közt, az utczán. Huszárok lova nyugtalanul toporzékolt a csikorgó havon, nehéz ágyú-szekerek dübörögve sorakoztak egymás végibe. A tisztek harsányan vezényeltek: Előre Branyiszkó felé! Egy félórával elébb kapta a Guyon győzelmi jelentését Görgei, a szegény lőcsei leányok nagy szomorúságára… Hiszen nem esett volna ki a világ feneke, ha csak reggel hozta volna is be az a bolond futár! De hát ilyen kegyetlen dolog a háború.
Még több híres magyar bálról az alábbi linkre kattintva olvashatnak.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.