A gonosz banalitása

Vasárnap

Hatvan éve, hogy Izraelben kezdetét vette a történelem egyik legfontosabb pere, amelyben a vádlottak padján egy üvegkalitkában Adolf Eichmann, a náci hóhér ült. A vád hatmillió zsidó deportálása, az ítélet kötél általi halál.

A per lényege mégsem a büntetés volt, hanem az, hogy a túlélők innen kezdve mertek beszélni a koncentrációs táborok borzalmairól. A világ pedig Hannah Arendt amerikai újságírónak köszönhetően ráébredt, hogy a gonosz időnként egészen banális, és úgy néz ki, mint egy unalmas hivatalnok.

Adolf Eichmann is ilyen jelentéktelen figurának tűnt a fekete öltönyében, csontkeretes szemüvegével, amikor a több mint egy órán át felolvasott ítéletet hallgatta a jeruzsálemi bíróságon. A hetekig tartó tárgyalást élőben 450 újságíró, a televíziók képernyőin keresztül több millió néző követte figyelemmel. Ők mind élőben hallották, amint 111 túlélő tanúságot tett a koncentrációs táborokban átélt borzalmakról. Eichmann végig rezzenéstelen arccal ült a lövésgátló üveg mögött, és amikor szóhoz jutott, csak annyit mondott, hogy nem érzi bűnösnek magát, mert parancsra cselekedett.

Elrabolta a Moszad

Adolf Eichmann 1906-ban született, villamosmérnöknek tanult, de tanulmányait nem fejezte be. 1932-ben lépett be a Hitler vezette Nemzetiszocialista Német Munkáspártba (NSDAP), majd csatlakozott az SA-hoz. 1935-től ő volt a zsidó ügyek felelőse, az európai zsidók deportálását szervezte. Leghosszabb ideig Magyarországon tevékenykedett, több mint 430 ezer magyar zsidó elhurcolását vezényelte le. Személyesen vett részt a lidicei mészárlásban és a szlovákiai zsidók deportálásáról is ő tárgyalt Jozef Tisóval.

Miután a náci Németország elveszítette a második világháborút, Eichmann vatikáni útlevéllel (!) Argentínába szökött. 1960-ban az izraeli titkosszolgálat, a Moszad ügynökei rabolták el a leendő menye apjának köszönhetően. Adolf Eichmann Otto Haniger, majd Ricardo Klement néven élt Buenos Airesben a Garibaldi utcában, de az apja múltjáról mit sem sejtő fia, Klaus továbbra is az Eichmann nevet használja. A fiatalember egy Sylvia Hermann nevű hölgynek kezdett udvarolni, akinek az apja holokauszttúlélő volt, és amikor a lánya jövendőbelije bemutatkozott neki, gyanakodni kezdett. Felvette a kapcsolatot a Moszaddal, amely hajtóvadászatot hirdetett a náci gyilkosok ellen, és napokon belül megérkezett Buenos Airesbe egy tizenegy fős Moszad-kommandó.

Vezetője Rafi Eitan 2009-ben, 82 évesen adott interjút a Sme napilapnak. Ebben elmondta, hogy az 1960. május 11-i elfogás mindössze 40 másodperces művelet volt, Eichmannt az utcán támadta le és vitte az autójukba egy Moszad-ügynök. Ott Eitan ellenőrizte, hogy a fogoly köldökén van-e sebhely, ez volt az ismertetőjele. Eichmannt egy konspirációs lakásba vitték és napokig vallatták. Amikor szembesítették azzal, hogy ismerik az SS-azonosító számát, bevallotta a valódi személyazonosságát, de a felelősségét mindvégig tagadta. Rafi Eitan az említett interjúban azt mondta, Eichmann megfelelő ellátást kapott, és orvosi felügyelet alatt állt. Csak azzal gyakoroltak rá nyomást, hogy a szobájában állandóan égett a villany. A Moszad-ügynökök célja nem az volt, hogy bosszút álljanak, hanem hogy megmutassák a világnak, mi történt a második világháborúban.


 

Nem szörnyeteg, csak átlagember

Ezért kellett Adolf Eichmannt kijuttatniuk Argentínából Izraelbe, ahol 1961. április 11-én vette kezdetét a történelem egyik legfontosabb pere. Nemcsak büntetőjogi, hanem pszichológiai szempontból is, mert a koncentrációs táborok túlélői ezután kezdtek beszélni arról, mit éltek át, és mibe halt bele sok millió társuk.

Addig csend volt, tagadás és szégyenkezés. A zsidók többsége úgy érezte, ő is felelős azért, hogy a dolgok idáig fajulhattak, akik pedig beszélni kezdtek, azok hitetlenséggel, értetlenséggel, tagadással szembesültek. Az Eichmann-per során nemcsak az derült ki, hogy a zsidók tehetetlenek voltak a pusztítás precízen kidolgozott logisztikájával szemben, de az is, hogy a gonosz felismerhetetlen, mert gyakran hétköznapi, szürke jelmezbe bújik. Hannah Arendt amerikai filozófus, újságíró végigkövette a pert, és a New Yorkerben publikált cikkeiből állította össze az Eichmann Jeruzsálemben című kötetét, melynek központi témája az, mennyire irracionális a gonosz, és hogyan ölt testet akár egyetlen ember tevékenységében. Megállapítása, mely szerint Eichmann nem szörnyeteg volt, csak egy önreflexióra képtelen átlagember, világszerte ellenérzéseket váltott ki, de máig sem tudta cáfolni senki. Hannah Arendtnek minden bizonnyal igaza volt abban, hogy a gonosz időnként rendkívül hétköznapi – ezért olyan nehezen felismerhető.


 

A lekéri csapattag

Eichmann elfogása két okból is fontos volt Izrael számára: az egész világot emlékeztetni akarta a nácik bűntetteire és az önálló zsidó állam létjogosultságára. A cél teljesült, Eichmannt az elfogás után tizenegy hónappal, 1961. május 21-én bíróság elé állították.

Az Argentínából való kijuttatásban fontos szerepe volt a lekéri (Lévai járás) származású Klein Józsefnek, akit 14 évesen deportáltak Auschwitzba, és csak azért élte túl a haláltábort, mert a szelektálásnál apja tanácsára tizenhét évesnek mondta magát. Az Eichmann-műveletben civilként vett részt, az izraeli El Al légitársaság New York-i menedzseri posztjáról hívták vissza, hogy megszervezze, hogyan juttassák Eichmannt Izraelbe. Amikor megkapta a parancsot, hogy azonnal térjen vissza Buenos Airesbe, még nem is sejtette, miről van szó, csak a repülőgépen tudta meg, mi a feladata. Azt találta ki, hogy Eichmannt az izraeli légitársaság egyenruhájában, benyugtatózva kísérik a repülőgépre. A fedősztori az volt, hogy a repülőgép személyzetének egyik tagja Buenos Airesben autóbalesetet szenvedett és fájdalomcsillapítók hatása alatt áll. A felettébb kockázatos terv sikerült, bár amíg a gép nem szállt fel, mindenki a B terven gondolkozott.

Folytatódik a nácivadászat

A műveletben részt vevő ügynökök és Klein József is mind holokauszttúlélők voltak, a Moszad szándékosan úgy állította össze az Eichmann-kommandót, hogy a náci hóhér elfogása minden tag számára személyes ügy legyen. Ugyanakkor mindegyiküknek meg kellett küzdenie a személyes traumáival és bosszúvágyával is, Rafi Eitan például évek múltán bevallotta, hogy ha az argentin hatóságok letartóztatták volna őket, megölte volna Eichmannt.

Erre nem került sor, a népirtás megszervezéséért felelős Adolf Eichmannt sikerült Izraelbe szállítani. A műveletben részt vevő személyek közül a nyilvánosság évtizedekig csak Klein József, azaz Joseph Klein nevét ismerte, mert a Moszad-ügynökök mind hamis identitással rendelkeztek. Klein évekig kénytelen volt elviselni a náciszimpatizánsok gyűlölködő, fenyegető leveleit és telefonhívásait, 2019 januárjában, 89 évesen halt meg.

Adolf Eichmannt az izraeli bíróság kötél általi halálra ítélte. Rafi Eitan a börtönben is meglátogatta őt, de a náci hóhér még akkor sem tanúsított megbánást. A papot elutasította, Eitannak pedig azt mondta, hogy reméli, hamarosan követi őt a halálba. 1962. június 1-jén akasztották fel, hamvait a tengerbe szórták.

Elfogatása után világszerte kezdetét vette a szervezett nácivadászat, amelynek a központi szerve és irányítója a Simon Wiesenthal központ. Idén áprilisban például az USA-ban elfogták és kiadták Németországnak a 95 éves Friedrich Karl Bergert, aki a neungammei koncentrációs tábor őre volt. Februárban Németországban egy 100 éves férfi ellen emeltek vádat, aki a sachsenhauseni táborban 3518 zsidó meggyilkolásában vett részt. Ma már csak néhány nagyon idős embert keresnek, de alapelvük az, hogy az életkor nem lehet felmentő körülmény. Ahogy a náci hóhérok nem hagyták, hogy áldozataik békés, nyugodt öregkort éljenek meg, úgy ma nekik sincs joguk ezt elvárni.

 

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/20. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?