<p>Egy régi anekdotával kezdem: A festőművész áll a tengerparton, és bámulja a vizet. A barátja megkérdezi, miért nézi olyan mereven a hullámokat, miért nem fest helyette. „Azért – válaszolja a festő –, mert nem tudom úgy lefesteni a vizet, ahogyan az a fejemben van.” Így vagyok ezzel én is. Van egy témám, de magam sem tudom, hogyan kezdjek hozzá, hogyan írjam le.</p>
A fiatalokról szólna. Azokról, akik megtisztelnek a bizalmukkal, és hozzám fordulnak a gondjaikkal. Meg azokról is, akikkel kávéházi beszélgetések vagy kutyasétáltatás során találkozom.
Nem az éretlen kamaszokról szeretnék írni, hanem a huszonévesekről, akiknek a problémái bizony nagyon hasonlítanak az egykori tizenévesek aggodalmaihoz. Épp ez az egyik gondom. Az, hogy egy mai huszonéves fiatal sokszor úgy gondolkodik és cselekszik, ahogyan harminc évvel ezelőtt az érettségiző diákok.
„Még nem tudom, mi lesz belőlem. Valami jó állás kellene, ahol nem dolgozom agyon magam, de azért van zsozsó. Előtte még szeretnék egy kicsit körülnézni a világban. Csak úgy menni. A sporthoz nincs kedvem, mert kinek van kedve órákon át kínlódni az uszodában, vagy a tartánon. Bulizni szeretek. Hétvégeken a haverokkal mindig eljárunk diszkóba. Hét közben uncsi az élet. Olvasni meg hülyeségeken gondolkozni nem szeretek. Barátom nincs, mert a haverság jobb, az nem jár kötöttségekkel. Minden fiatal tudja, hogy úgyis csak magára számíthat. Akkor meg minek a barátok? Mindenki a saját karrierjén dolgozik, nekem meg épp az a bajom, hogy nem tudom, milyen munkát akarok. Most még jó, mert a szüleimnél lakom, így nincs kiadásom. Anyu főz és mos, apu meg vett egy használt kocsit, és azzal furikázok. Az utóbbi időben már ahhoz sincs nagyon kedvem, mert fáradt vagyok, és sokat kell pihennem. Miről beszél maga? Mi az, hogy család meg gyerekek? No ne cikizzen, hisz épp elég bajom van magammal is! Meg ahhoz dolgozni kellene, de tudja jól, hogy minden második fiatal munkanélküli.”
Hát eddig tart egy átlagos monológ. (A lányok produkciója nem sokban különbözik a fiúkétól.) Ilyenkor megáll bennem az ütő. Mit tanácsolhatok egy ilyen fiatalnak? Hogy tanuljon és sportoljon? Készítsen terveket? Beszélje meg a barátaival? Ne adja fel, hanem harcoljon, és keressen munkát? Nézzen szét maga körül, hogy mi történik a nagyvilágban? Sajnos ez nem megy, mert sokszor épp az alapdolgok hiányoznak. A tudatosság, az érdeklődés, az erő, a kitartás, a felelősségtudat önmagamért és másokért. Meg önmagam, az élet és mások szeretete.
Most folyik ki a víz a fejből. Van egy elképzelésem: egy olyan testi és lelki felkészítés, amelyre közvetlenül a középiskola után kerülne sor, és épp a hiányzó alapdolgokra tanítaná meg a fiatal fiúkat és lányokat.
N. B. Nem a katonai szolgálatot akarom újra bevezetni, fegyverekről és „zöldagyú” tisztekről szó sem lehetne.
De egy féléves együttlét alatt nagyon sok tudatosságot, kitartást, odafigyelést, céltudatosságot és felelősségtudatot lehet megtanulni. És az élet megbecsülését.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.