Archívum

Téma a VASÁRNAPBAN: A választás évébe léptünk

Bár szinte mindig így tűnik, ez a voksolás valóban sorsfordító lehet. Nem csak arról fogunk dönteni, kik képviselnek majd bennünket az elkövetkező négy év során a parlamentben, és kik a kormányban, lesznek-e köztük magyar pártok színeiben induló magyarok, vagy már csak egyéni képviselőkre, magyar platformokra számíthatunk a szlovák pártokban, hanem elsősorban arról, merre megy tovább ez az ország.
Vasárnap

2020. január 13. 13:59

parlament illusztráció
- TASR-felvétel

Pedig egy kis szerencsével ez az év a Fico-korszak végét is jelentheti, de a valódi kérdés az, ki alakíthat kormányt. A dolgok jelenlegi állása szerint a  Progresszív Szlovákia (PS) és az Együtt (Spolu) koalíciójának listavezetője, Michal Truban, aki sikeresen túlélte füvezős kalandját, de új választókat már aligha tud szerezni. Erre inkább Andrej Kiskának van esélye, aki jó érzékkel középen helyezkedett el és mérsékelt hangot ütött meg. Épp növekedni kezdett volna a támogatottsága, amikor adócsalás miatt emeltek vádat ellene, amit a riválisai nyilván sűrűn fognak emlegetni a kampány során. Egyelőre nem tudni, hogy a legfőbb rivális a Smer-elnök Robert Fico lesz, aki még mindig nem adta fel, ráadásul esküdt ellensége Kiskának, vagy Peter Pellegrini jelenlegi miniszterelnök, aki majd párfeladatként kapja, kivel szemben kell meghatároznia magát. Hogy az ellenzéki pártelnökökről, Igor Matovičtól Richard Sulíkig, ne is beszéljünk, mert esetükben sosem lehet tudni, milyen ötlettel rukkolnak elő, és mikor képesek bármilyen megegyezést felrúgni, szövetséget felrobbantani. Akárhonnan nézzük, nem túl fényesek az ellenzék eddigi eredményei, és még homályosabbak az esetleges kormányalakítási kilátások.

 

A már megvásárolható Vasárnapban Vrabec Mária összefoglalójában elolvashatja azt is, milyen esélye van annak, hogy a bűnösök elnyerik a büntetésüket; mit mutat a Focus decemberi felmérése; mire számíthatnak a magyar pártok; miért Bárdos Gyulát hasznosítják újra meg újra; vége lehet-e a Fico-korszaknak; mi a helyzet a szlovák pártokkal...

Támogassa a vasárnapot

Bizonytalan időkben is biztos pont a Vasárnap. Hogy a gazdasági nehézségek ellenére fennmaradhasson, fokozottan szüksége van az Olvasók támogatására. Fizessen elő egyszerűen, online, és ha teheti, ezen túlmenően is támogassa a Vasárnapot!

Kattintson ide, hogy a járvány közben és után is legyen minden kedden Vasárnap!

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Komárom

„Jó azt nézni, hogy az emberek örülnek“

Komárom

Négy napig nem működik a Selye Gimnázium, nőtt a fertőzésszám

kassa bankrablás

GALÉRIA: Robbantással próbáltak bankot rabolni Kassán

Peter Pellegrini

Pellegrini: Matovičnak nem az embereket kellene hibáztatnia a megnövekedett esetszám miatt

Lewis Hamilton
Frissítve

Orosz Nagydíj - Hamilton nagy fölénnyel a pole pozícióban

fehérorosz tüntetés

Többszáz nő kezdte meg a hétvégi tüntetéssorozatot Fehéroroszországban, többeket őrizetbe vettek

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.