<p>A legutóbbi Naplóban megjelent cikkem egy népszavazási kezdeményezésről szólt, a véleményemet is kifejtettem az adott témakörrel kapcsolatban. A cikk megjelenése után több ismerősöm szememre vetette, írásom igazi célja az volt, hogy szájba rágva közöljem a tisztelt olvasókkal, hogyan kellene szavazniuk.</p>
Nos, a fenti állítás részben igaz. Akárcsak az összes íróember, én is szeretném, ha minél több olvasó ismerné meg a véleményemet, ha a nézetem (elképzelésem) valamilyen nyomot hagyna bennük.
De ha a közírói tevékenységemre gondolok, akkor ennél a „kívánságnál” sokkal fontosabb tervem is van. Igazi célom ugyanis, hogy rábírjam az olvasókat a gondolkodás művészetére. Mégpedig a kritikusra. Mert e nélkül az ember elveszik ebben az egyre bonyolultabbá váló világban.
Információk áradata zúdul ránk a nap minden órájában. Ontják a híreket az újságok és a könyvek, a rádió és a televízió, az internet meg szinte okádja magából az újdonságokat. Az olvasó (néző, hallgató) védtelenül és támasz nélkül áll ebben a hírözönben. Képtelen mindent elolvasni, amit viszont igen, azzal sokszor nem tud mit kezdeni. Nem tudja, hová tegye az adott híranyagot, mivel hasonlíthatná össze, azt sem tudja, a hír közlője hiteles személyiség-e, és azt már végképp nem, hogy annak az információnak, amelyik a cikkben (híradásban) megjelenik, mennyi a valóságtartalma.
Ennyi gond és bizonytalanság után csak két lehetőséget lát maga előtt: vagy nem olvas többet, vagy félreteszi a kételyeit, és minden elolvasott hírt szentírásként kezel.
Itt kezdődnek a bajok. Mert az elmúlt húsz esztendő során önjelölt tudósok, feltalálók, gyógyítók, spekulánsok és manipulátorok ezrei szállták meg a világhálót, és mindegyikük sorolja a maga igazát arról, mi módon lehet két hónap alatt tíz kilót leadni, hogyan kell a rákot kézrátétellel gyógyítani, miként lehet napfénnyel táplálkozni, és hogyan kell „egyszerű” energiaátvitellel újra fogakat vagy éppen hajat növeszteni. Ha az ember elegendő időt tölt a szörfözéssel, megtudja azt is, milyen titkos csoportok uralják a világot, kik és miért akarják elpusztítani az emberiséget egyszerű oltásokkal, tápláléknak álcázott mérgekkel. A bulvárlapok és az internet világa tele van összeesküvésekkel és cselszövésekkel, titokban zajló tárgyalásokkal, melyek során befolyásos emberek egyezkednek egymással az emberiség jövőjéről, és mindehhez még jönnek a földöntúli lényekkel folytatott szupertitkos tárgyalások, ahol már az egész világegyetem jövője a tét.
Amikor ilyeneket olvasok, arra gondolok, nincs semmi baj, mert egy értelmes ember úgysem dől be az ilyen lököttségeknek. Aztán beülök egy kávéházba, és hallom, hogy a szomszéd asztalnál értelmes arcú fiatal fiúk és lányok azt magyarázzák egymásnak, hogy a Föld fő csakrája azért került Dobogókőre, mert Jézus tulajdonképpen magyar volt, a táltosok pedig valójában keresztény papok.
Legyinthetnék az egészre, ám mégsem teszem. Eszembe jutnak a nemrég publikált ún. Pisa-tesztek elszomorító eredményei, melyekből egyebek mellett az is kiderül, hogy diákjaink jelentős részének komoly gondjai vannak az értő olvasással és a szövegértelmezéssel. Olvasni ugyan tudnak, de nem értik, mit olvasnak. Nem értik az összefüggéseket, nem tudják értékelni az információkat, fogalmuk sincs az alapvető logikai szabályokról. Vagyis nem tudnak gondolkozni. Mindezek mellett önmagukat sem ismerik. És persze az alaptudásukkal is baj van. Amikor dönteniük kell valamilyen fontos dologban, akkor lopva körbepillantanak, majd gondolkodás nélkül a többségi vélemény mellé állnak.
Hát ez a nagy helyzet. A mai ember keze, zsebe, táskája tele van elektromos kütyükkel, megállás nélkül nyomkodja a gombokat, és eközben elfelejt gondolkozni.
Szóval hogyan is akarnám én az embereket befolyásolni, amikor arra sem tudom rávenni őket, hogy kezdjenek el önállóan és kritikusan gondolkodni?
A szerző nemzetközileg elismert pszichiáter, közíró
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.