Az államalapítás nehézségei

Ha azt írjuk, az államalapítást már Géza, vagyis I. István királyunk apukája elkezdte, akkor elsősorban arra gondolunk, hogy Géza fejedelem volt az, aki felismerte, illetve eldöntötte, hogy valamilyen szempontból a nyugat-európai hatalmak szövetségeseinek kell, hogy tekintsék a magyarságot ahhoz, hogy ne legyünk kitéve állandó támadásaiknak (meg persze ők se a mieinknek).

Kalandok helyett keresztség

A kalandozások eredményeképp nem tartottak bennünket szimpatikus, békeszerető európaiaknak, de ezek a hadjáratok, ha másban nem, annyiban hosszú távon is hasznunkra váltak, hogy katonailag nem tekintettek bennünket elhanyagolható tényezőnek Nyugaton. A Német-római Birodalom ellen viszont hosszú távon úgysem lett volna esélyünk, Géza legnagyobb politikai érdeme, hogy ezt belátta. Persze ahhoz, hogy belássa, kellett, hogy vereséget szenvedjen a Bizánc ellen hadakozó bolgár–orosz–magyar szövetség, meg hogy I. Ottó és Jóannész bizánci császár szövetséget kössön egymással. Géza átlátta, hogy ezzel a szövetséggel a Kárpát-medence ellenséges harapófogóba kerül. Ezért követeket küldött I. Ottó német-római császárhoz, hogy szeretne megkeresztelkedni, családostul. 972-ben került rá sor, Géza az István nevet kapta a keresztségben. A szertartást egy Sankt Gallen-i pap végezte el, akit Ottó küldött. Géza nem sokkal később, 973-ban kezdeményezte a tartós békekötést is, amely quedlinburgi béke néven került a történelemkönyvekbe. Az egyezség értelmében lemondtunk bizonyos nyugati határterületekről (ezek ma Ausztria részei), Ottó pedig megígérte, hogy nem fognak bennünket támadni.

De Géza még ennél is tovább ment, hisz tudta, hogy a politikai szövetségek alapja Európában a dinasztikus kapcsolat. Ezért választotta Vajk fiának Gizella bajor hercegnőt feleségül. Vele sok iparos és katona érkezett, de mivel Gizella apjával, Civakodó Henrik bajor herceggel sosem volt igazán jó Géza viszonya, sváb lovagokat is befogadott (Hont, Pázmány, Vecelin, Orci), akik néhány évvel később István fő támaszai voltak a törzsfők elleni harcokban.

Bizánc vagy Róma?

Elkezdődött a kereszténység beszivárogtatása a Kárpát-medencébe. Ekkor épült a veszprémvölgyi apácakolostor, a pannonhalmi apátság. Géza tette országa központjaivá Esztergomot és Székesfehérvárt. Előbbi az ország vallási, második pedig világi, mondhatni politikai fővárosa lett. Magyarország első keresztény temploma Székesfehérváron épült.

Géza nemcsak a fentiek miatt választotta a békepárti külpolitikát, hanem azért is, hogy a magyarság belügyeire tudjon fókuszálni. Ezzel az irányvonallal ugyanis nem mindegyik magyar törzsfő értett egyet. Voltak, akik szembeszegülve a nagyfejedelemmel, továbbra is portyázni indultak Nyugatra, őket Géza erős (vagy inkább véres) kézzel utasította rendre. Az ilyen belharcokról szinte semmit nem tudunk. Bár egyértelmű, hogy Géza keresztségével elsősorban politikai céljait szolgálta, azt azonban nem tudjuk, hogy magában hogyan számolt le addigi hitével, a sztyeppei pogány sámánhittel, ha leszámolt egyáltalán.

Harc a törzsfőkkel

Amikor István 997-ben Géza nagyfejedelem helyébe lépett, le kellett számolnia a törzsfőkkel ahhoz, hogy az ellenőrzésük alatt tartott területeket épülő országába közigazgatásilag is beolvaszthassa. A Balatontól délre eső részeken Koppány, a Maros-vidéken Ajtony, a Mátra mellett Aba Sámuel, Észak-Erdélyben Prokuj Gyula (István nagybátyja), Dél-Erdélyben Keán tartományúr gyakorolta a hatalmat.

Koppány volt a legnagyobb ellenfél, ő ugyanis nem csak területeit védte, hanem Géza utódjának is tartotta magát az addigi törzsi szabályok, a szeniorátus szerint, melynek értelmében a nemzetség rangidős tagjának jár a fejedelmi cím és az elhunyt fejedelem felesége is. István az elsőszülöttség, a primogenitúra alapján vette át a hatalmat Gézától. 997-ben csaptak össze, István a német lovagok segítségével győzni tudott, s Koppány felnégyelt testét üzenetként kitűzette Győr, Veszprém Esztergom és Gyulafehérvár várának kapujára. Részben téves az a megközelítés, hogy ebben a harcban az ősi magyar hitvilág és kultúra csapott össze a keresztény, európai irányvonallal, mert Koppánytól sem volt teljesen idegen a kereszténység. Az ő köreiben a keleti, bizánci befolyás volt nagyobb, szóval az ő esetleges győzelmével vélhetően a bizánci hatás erősödött volna a Kárpát-medencében. De István nem Bizáncból, hanem egyenesen Rómából kért koronát, és kapott is (ez elveszett, így nem azonos a jelenlegi Szent Koronával), úgyhogy 1001-től már nem nagyfejedelemként, hanem európai értelemben vett királyként uralkodott.

Ahogy István a tartományurakat fokozatosan legyőzte (Ajtonyt csak 1028-ban), területeiken püspökséget alapított, és helytartónak ispánt jelölt ki. De nem kellett mindegyik törzsfőt megölnie, Aba Sámuelhez például hozzáadta  Ilona nevű testvérét, és azt a feltételt szabta neki birtokai megtartásához, hogy fel kell vennie a kereszténységet.

Zűrös utódlás

Bár uralkodóként István szinte száz százalékosan teljesített, utódlását nem sikerült biztosítania. Egyetlen fia, Imre herceg udvari vadkanvadászaton meghalt 1031-ben. Mivel a primogenitúra szerint így nem tudott utódot jelölni, a szeniorátus szerint István unokatestvére, Vazul (Géza fejedelem Mihály nevű testvérének fia) volt a rangidős. Az egymásnak helyenként ellentmondó krónikák szerint István még el is fogadta volna őt trónörökösnek, Gizella királyné azonban Orseolo Pétert, ismeretlen nevű lányuk velencei férjét preferálta. Több krónika szerint István Gizella parancsára vakíttatta meg Vazul herceget 1037-ben, hogy uralkodásra képtelenné tegye. (Ez azért kérdéses lehet, talán a későbbi krónikaírók mentegetni akarták az azóta szentté avatott István királyt, ezért kenhették Gizellára Vazul kiiktatását). Mindenesetre István halálával 1038-ban Péter lett a király, de 1041-ben elkergették, hogy sógorát, Aba Sámuelt ültessék a trónra. Ő szintén csak két évig bírta, majd 1044 és 46 közt ismét Péter uralkodott. A pogány magyarok azonban rosszul tűrték, hogy külföldi jövevényeknek adta a legfontosabb posztokat, és Henrik német-római császár hűbéresévé akarta tenni az országot. Több pogány lázadás kezdett ellene szerveződni, a legerősebb a Vata törzsfő vezette volt. Céljaik dióhéjban: megölni az összes keresztény papot, ismét megengedni a pogány rítust és kiűzni a külföldieket. A helyzetet egy külföldinek az ötlete mentette meg: Gellért püspök, akit annak idején még István király bírt maradásra, Lengyelországból hazahívta Vazul száműzött fiait.

Szövetség a pogányokkal

Mivel a vérrokonság a középkorban az utódlásban a legitimáció fő szempontja volt, férfiágon pedig az Árpád-leszármazottak közül csak az István (vagy Gizella) által „hatástalanított” Vazul fiai jöhettek szóba, András és Béla jogos jussukat követelték, amikor Lengyelországból visszatértek csapataikkal. Egyedül nem voltak elég erősek, ezért összefogtak Vata pogány seregével, majd eltávolították Orseolo Pétert és támogatóit az országból. Vata hívei kezdték lemészárolni a papokat és püspököket, ezt ugyanis András az alku hevében megengedte nekik. Ő azonban már keresztény volt, méghozzá keleti rítusú keresztény, az András nevet is a keresztségben kapta (pogány nevét nem ismerjük), Kijevben, ahonnan korábban feleségét hozta. Az életben maradt három püspökkel gyorsan megkoronáztatta magát Székesfehérváron, és hozzálátott hatalma megszilárdításához. II. Henrik császár már a nyugati határszélen várakozott seregeivel, velük kellett szembeszállnia. Majd a Vata-féle pogány hatalmi csomóponttal, hiszen a korábbi szövetséges egész máshogy képzelte az ország jövőjét, mint András király.

Az államalapítás egyik legfontosabb része, a magyarok keresztény hitre való térítése még így is sok időt igényelt, hiszen a pogány rítusok és hiedelmek még évszázadokig éltek a nép körében, helyenként már a keresztény liturgiával és hitvilággal összekapcsolódva.