A következő hetekben, hónapokban a legjobb szlovákiai szakemberek adnak hasznos tanácsokat azzal kapcsolatban, hogyan előzzük meg az egyre gyakrabban előforduló daganatos betegségeket. Szakorvosaink arra is vállalkoznak, hogy az Olvasók kérdéseire, leveleire válaszoljanak.
Aki tanácsol: MUDr. Alena Kállayová docens, a Nemzeti Szűrőprogram egyik szülőanyja
A rendszeres mammográfia nem képes megakadályozni az emlőrák kialakulását. Ez azt jelenti, hogy ha az előző szűréskor negatív és gyanús elváltozásoktól mentes volt a vizsgálat, két év eltelte után még kimutatható a rák. Leggyakrabban újonnan diagnosztizált daganatról van szó, ritkán fordul elő, hogy rejtett és időközben megnagyobbodott tumorról. Ezért szükséges és hasznos az emlők önvizsgálata, mert vele a nők maguk is felfedezhetik a csomót. Ilyen esetben azonnal forduljanak a mammográfiás központ orvosához, és kérjenek ellenőrző vizsgálatot.
Gyakori kérdés, hogy veszélyes-e a mammográfiával járó sugárterhelés. A felvételeket lágy röntgensugárral készítik, a kutatók becslése szerint a teljes sugárdózis egy szűrés alkalmával (mindkét emlő kétirányú felvétele) kb. 0,4 mSv – ezt nagyjából egy átlagember két hónap alatt egyébként is megkapja, hiszen a környezetünkből kapott sugárzás évente kb. 100-150 mellkasröntgen-vizsgálat sugárterhelésével azonos. A kivizsgálás elmaradása nagyobb kockázatot jelenthet, mint az elvégzett vizsgálattal okozott sugárterhelés. Mammográfiával az emlőrák a klinikai tünetek megjelenése előtt átlagosan két évvel korábban diagnosztizálható.
A kivizsgálás legalkalmasabb időpontja a még menstruáló nőknél a ciklus második hete. Vizsgálatkor a röntgengép előtt állva az emlőt ráhelyezik a röntgenfilmet tartalmazó felületre, majd felülről plasztiklappal összenyomatják, (nem kell félni, ez nem okoz sérülést). Így kevesebb képlet vetül egymásra a felvétel során, s az emlő elmozdulása nem rontja a felvétel minőségét.
Szlovákiában ezt a szűrővizsgálatot csak azok a központok végezhetik, amelyek szakmailag magas színvonalúak, és digitális mammográfiás berendezésüket naponta ellenőrzik. A vizsgálatnak nincs ellenjavallata, azonban várandósság alatt, szoptatás során, illetve közvetlenül menstruáció előtt nem ajánlott az elvégzése. (uk)
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.